Alcaraz hatalmas játékkal verte Djokovićot, második Wimbledonját nyerte

2024. július 14. – 18:07

Alcaraz hatalmas játékkal verte Djokovićot, második Wimbledonját nyerte
Carlos Alcaraz átvette a trófeát Katalin hercegnétől – Fotó: Henry Nicholls / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A harmadik kiemelt és címvédő Carlos Alcaraz óriási játékkal győzte le 6:2, 6:2, 7:6-ra a második kiemelt Novak Djokovićot a wimbledoni férfi döntőben. A 21 éves spanyol rettentő koncentráltan kezdett, és a mérkőzés nagy részében a legjobbját tudta hozni, ráadásul mentálisan azon is túl tudott lépni, hogy a harmadik játszma végén három meccslabdáról először még nem sikerült kiszerválnia a döntőt, amit aztán rövidítésben nyert meg. Második Wimbledonját, összességében pedig negyedik Grand Slam-tornáját nyerte, és még nem kapott ki, amikor bármelyiken bejutott a fináléba.

A 37 éves Djoković részleges szalagszakadás miatt kénytelen volt visszalépni június elején a Roland Garroson, és térdműtéten átesve menetelt nagyot Wimbledonban. Öt és fél héttel a műtét után a döntőben sem játszott rosszul, de ezúttal nem volt válasza Alcaraz teniszére.

Az egymás elleni mérlegüket 3-2-re a 24-szeres Grand Slam-bajnok és hétszeres wimbledoni győztes Djoković vezette. Keménypályán a legutóbbi két meccsüket is ő nyerte, viszont a tavalyi wimbledoni fináléban Alcaraz győzött döntő játszmában 1:6, 7:6, 6:1, 3:6, 6:4-re. Djokovićnak 2024-ben még nem volt tornagyőzelme, Alcaraz Indian Wells mellett június elején a Roland Garroson tudott győzni.

Rögtön egy 14 perces, magas színvonalú adogatójátékkal indult a döntő: Alcaraz többször is át tudta venni az irányítást, letámadta a második szervákat, Djoković pedig négy bréklabdát még hárítani tudott, de az ötödikre már lebrékelte a spanyol. Alcaraz aztán magabiztosan erősítette meg az előnyét.

A szerb a meccs elejétől kezdve próbált rövidíteni pontokat, sokat ment előre a hálóhoz, de ezekből nem volt hatékony. 15-30-ról hozta a következő szerváját, de utána megint Alcaraz jutott bréklabdához, és egy kettős hibával került dupla brékhátrányba a szerb. Djoković ugyan szorossá tudta tenni a spanyol következő adogatását, de Alcaraz aztán nagyszerű játékkal húzta be a szettet.

Djoković a második szett elején sem tudta hozni az első adogatójátékát, Alcaraz pedig vitte tovább a lendületét. Miközben rövidítéseket is jókor húzott meg, többször is ki tudta mozgatni ellenfelét, Djoković nem tudott megfelelően odaérni labdákra. Az is fontos különbség volt, hogy Alcaraz az első szervák mögött közel 90 százalékban nyerte a pontokat, ez az arány Djokovićnál 57 százalék volt.

4:2-nél Djoković nagyszerű rövidítését is befutotta Alcaraz, majd jött egy sokadik hiba a hálónál a szerből, így megint bréklabdához jutott a spanyol. Ahogy az első játszmában, megint kettős hibával bukta el másodszor is az adogatását a szerb. Djoković küzdött, szép lecsapást is ütött, de Alcaraz nagyon biztos kézzel zárta le a második szettet is.

1 óra 15 perc játék után már a harmadik játszmát kezdték A közönség biztatása mellett Djoković ezúttal hozta a szerváját az elején, és Alcaraz indult 0-30-cal, de nagyobb bajba nem került. Djoković következő adogatójátékában Alcaraz a háta mögött is visszaadott labdát, de Djoković négy bréklabdát hárított, óriásit küzdött, és egy nagy üvöltés kíséretében tíz perc után hozta a játékot.

Fotó: Takuya Matsumoto / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP és Andrej Isakovic / AFP
Fotó: Takuya Matsumoto / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP és Andrej Isakovic / AFP

Ezen a ponton kiegyenlítettebb volt a játék képe, 3:2-nél Djoković kezdeményezőbb volt Alcaraz szervájánál, és a legjobbját idéző pontokat is játszott. A szerb eljutott bréklabdáig is, de ezt nagy szervával hárította a spanyol, és több mint tíz perc után Alcaraz emelte mosolyogva a magasba az öklét. Mindketten hoztak két könnyű gémet, majd újból Djoković került nagy bajba. Egy rettentő gyors tenyeres nyerővel hozta az első pontot Alcaraz, nem sokkal később pedig egy látványos lendített röptével jutott három bréklabdához. Djokovićnak az elsőnél bejött a szervaröpte, de utána Alcaraz elütött mellette.

5:4-nél Alcaraz a döntőért adogatva három meccslabdához jutott, de látszott, hogy neki is vannak idegei. Fontos szerepe volt annak is, hogy több adogatása is hálót ért. Az első bréklabdánál végül kettős hibát ütött, aztán a második szervát tette a vonal közelébe vissza Djoković, onnan a hálóban kötött ki a spanyol labdája. A következő pontnál bekiabáltak, Alcaraz szélesre ütötte a tenyerest, és elrontotta a következő két pontot is. Djoković visszajött, a spanyolnak ellenfele szervájánál még nem volt esélye a kihagyott lehetőség után, a játszmában maradásért viszont már semmire hozta a saját adogatását.

Tie-breakben dőlt el a szett. Alcaraz kezében volt az első pont, de kicsivel szélesre ütötte a tenyeresét, a két saját adogatása megnyerése után viszont hasonló helyzetből már minibrékelt. Megint fél centivel csúszott ki Alcaraz labdája, 3-3-mal cseréltek térfelet. Aztán Djoković rontott, újból előnyben, 5-4-nél állhatott oda a két szervájára Alcaraz. Egy pazar ejtéssel jutott két újabb meccslabdához a spanyol. Második szervát kellett adnia, Djoković a hálóba ütötte. Alcaraz a mentális teher mellett óriási végjátékkal nyerte meg a wimbledoni döntőt.

Nagy taps fogadta Katalin hercegnét, aki második nyilvános eseményén vett részt azóta, hogy bejelentették, kemoterápiás kezelést kap, és ő adta át a trófeákat is.

A mérkőzés után Djoković gratulált Alcaraznak a teniszéhez, „teljes mértékben megérdemelt győztes volt ma”, és azt is méltatta, hogy 21 évesen már mennyi mindent elért. Azt mondta, hogy tíz perccel a döntő vége után még kicsit csalódott, de visszanézve majd nagyon elégedett lesz az elmúlt négy-öt héttel, és amin a csapatával és családjával együtt keresztülment. Wimbledonban a centerpályán játszani pedig gyerekkori álma volt, mindig ezt éli át újra, amikor itt lehet. Beszélt a fiáról és a lányáról is, akik egyre jobban imádják a teniszt. Azt mondta, nem tudja, hogy bírná-e, hogy a fia edzőjeként folytassa, de ha úgy dönt, hogy a teniszt választja, akkor ott lesz mellette.

Fotó: Andrej Isakovic / AFP
Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Alcaraz azt mondta, hogy egy beteljesült álom megnyerni a wimbledoni trófeát, amit most már másodszor sikerült neki. Próbált nyugodt és pozitív maradni, miután 40-0-ről nem sikerült kiszerválnia a döntőt, a tie-breakben pedig a legjobb teniszét próbálta játszani. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy ezek között a játékosok között lehetek” – mondta arról, hogy ő a hatodik az Open-érában, akinek sikerült közvetlenül a Garros után Wimbledont is megnyernie. Nagy bajnokoknak nevezte őket, köztük Djokovićot, és azt mondta, magát még nem tartja hozzájuk mérhetőnek. Gratulált ellenfelének és a csapatának is.

A pénteki elődöntője után már beszélt arról, hogy a spanyoloknak nagy napjuk lesz vasárnap, az ő döntője mellett a focisták az Eb-döntőben játszanak Anglia ellen. „Én megtettem, amit lehet, most a futball jön. Nagyon nehéz meccs lesz, nézni fogom” – mondta mosolyogva.

Az 1969 óta tartó Open-érában csak Roger Federer nyerte meg korábban az első négy Grand Slam-döntőjét, ami most Alcaraznak is sikerült. A spanyol a 2022-es US Opent, a 2024-es Roland Garrost, 2023-ban és 2024-ben pedig Wimbledont tudta megnyerni. Alcaraz emellett Rod Laver Björn Borg, Rafael Nadal, Roger Federer és Djoković után a hatodik olyan játékos, aki a Roland Garros megnyerése után rögtön meg tudta nyerni Wimbledont is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!