Alcaraz szerint jó napjuk lesz vasárnap a spanyoloknak: ő döntőzik Wimbledonban, a focistáik meg az Eb-n

2024. július 13. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

A címvédő Carlos Alcaraz pénteken zsinórban másodszor jutott wimbledoni döntőbe, miután pénteken legyőzte Danyiil Medvegyevet az elődöntőn. Alcaraz ezután azzal viccelődött, hogy vasárnap jó napjuk lesz a spanyoloknak: ő döntőzik Wimbledonban, a focistáik meg az Eb-n Berlinben – írja a CNN.

Miután Alcaraz kijelentette, hogy jó napjuk lesz gyorsan összetette a kezét, és széles mosollyal az arcán bocsánatot kért a közönségtől. Hozzátette: „nem azt mondtam, hogy Spanyolország fog nyerni! Csak azt mondtam, hogy ez egy szórakoztató nap lesz”.

A 21 éves Alcaraz pályafutása negyedik Grand Slam-döntőjét játssza vasárnap. Medvegyev legyőzésével már a 13 győzelmét aratta zsinórban Wimbledonban. Szintén egymás után aratja a Grand Slam-győzelmeket is: 13-nál tart, miután a múlt hónapban megnyerte a francia bajnokságot is. A spanyol idén 17-1-re áll a Grand Slam-tornákon, az egyetlen vereségét eddig Alex Zverevtől szenvedte el az Australian Open negyeddöntőjében.

A hétszeres bajnok Novak Djoković vasárnap revansot vehet spanyol ellenfelén, hiszen tavaly pont Alcaraztól szenvedett vereséget Wimbledonban. Pénteken a szerb teniszező a 25. helyen kiemelt olasz Lorenzo Musettit győzte le három szettben, így a 49. Grand Slam-elődöntőjét is győzelemmel zárta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!