Az Adidas szerint téves az állítás, hogy ismét a magyar feltaláló ötletével csináltak futballcipőt

2024. július 12. – 18:47

Az Adidas szerint téves az állítás, hogy ismét a magyar feltaláló ötletével csináltak futballcipőt
Forrás: Adidas

Másolás

Vágólapra másolva

„A szóban forgó szabadalom évekkel ezelőtt lejárt, és egy másik dizájnra vonatkozott. Így az állítások tévesek” – válaszolta péntek délután az Adidas, miután arról kérdeztük őket, hogy valóban felhasználták-e a magyar Oroszi László találmányát az idei Eb-re készült Predator Elite cipőjükhöz. Az Adidast azért kerestük meg kedden, mert Oroszi a Telexnek arról beszélt, hogy a német sportszergyártó cég ismét az általa feltalált, milliméteres gumibordákat tette rá a cipőjére, dacára annak, hogy 2017-ben a Kúria is kimondta, ennek szellemi tulajdonjoga őt illeti meg.

Az Adidasnak több kérdést tettünk fel. Érdeklődtünk arról, hogy hogy viszonyulnak a Kúria 2017-es döntéséhez, hogy szándékosan használták-e a korábbi jogvita középpontjában álló két cipőjükön alkalmazott megoldást az idei modellnél, és ha igen, milyen indokkal és, hogy mit gondolnak arról, hogy Oroszi László szerint a beleegyezése nélkül nem gyárthatnák ezeket a cipőket. A most megküldött válasz alapján egyértelmű, hogy a cég szerint Oroszinak nincs igaza,

az viszont nem derült ki, hogy pontosan miért gondolják ezt, így az Oroszi által elmondottakkal is nehéz szembeállítani a közleményt.

Oroszi a Telexnek arról beszélt, hogy szerinte az új Predator Elitere-re kompletten ráillik az ő szabadalmi leírása, és úgy gondolja, a dolgok állásán az sem változtat, hogy a Predator Elite-re láthatóan máshogy lettek rátéve a gumibordák, mint a Precisionre vagy a Maniára. Az Adidas azt is említi, hogy az említett szabadalom évekkel ezelőtt lejárt, Oroszi szerint azonban ez is irreleváns, a szellemi tulajdonjog ugyanis nem évül el, az mindig is őt illeti meg.

Az mindenesetre biztos, hogy az Adidas Oroszi kifogásai ellenére láthatóan nem gondolja azt, hogy a Predator Elite ebben a formában sértené a magyar feltalálót, és a válasz alapján nem úgy tűnik, hogy a korábbi, 17 éves pert eredményező jogvita után most hajlandó lenne visszakozni a német sportszergyártó cég. Oroszi a Telexnek azt mondta, hogy első körben egy beadványban gondolkodnak, amelyben észrevételezik, hogy a cipő megalkotásához az Adidasnak csak az ő beleegyezésével lett volna joga, ha pedig ez nem sikerül, akkor eljárást kezdeményez az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!