Hollandia hat perc alatt fordított, a törökök legyőzésével Eb-elődöntős

2024. július 6. – 22:57

Hollandia hat perc alatt fordított, a törökök legyőzésével Eb-elődöntős
Hollandia második gólját végül egy török játékosnak adták – Fotó: Fabian Bimmer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A futball-Európa-bajnokság utolsó negyeddöntőjét Hollandia nyerte, miután 2-1-re legyőzte Törökországot. A törökök sokáig látványosabb és izgalmasabb játékot mutattak, de a szerkezetet váltó hollandok hat perc alatt megfordították a mérkőzést.

A mérkőzés közvetítését itt tudják elolvasni >>>

Magas hőfokon kezdődött a meccs, részint a török szurkolók pirotechnikai eszközeinek, részint a hollandok iramának köszönhetően. Egy perc telt el, amikor Memphis Depay már tüzelhetett is kapura, balról tört be a tizenhatosra, de a lövése fölé ment. Hollandia próbálta ezután is diktálni a tempót, de jól kontráztak a törökök, a 6. percben Nathan Akénak kellett megállítania Mert Müldürt. Néhány perccel később pedig már egy kapura lövési kísérletet is felírhattak maguknak a törökök, Salih Özcan próbálkozott jó húsz méterről.

Hollandia ezután kicsit visszavett a tempóból, taktikusabb, több labdatartásra törekvő futballt húzott elő, de nagy zavart inkább csak Cody Gakpo szólója okozott egy ellentámadásnál, képtelenek voltak lekövetni őt a török védők. Aztán a holland is belebonyolódott saját cseleibe.

A törökök látványos sprintekkel együtt járó kontrákkal tudtak újra és újra veszélyeztetni. Yılmaz az alapvonal előtt mentett meg egy labdát, amit aztán Hakan Çalhanoğlu tett kapura, de a lövés a védő Virgil Van Dijkon változtatott irányt. A török válogatott egyre bátrabb játékot vállalt fel, feljebb tolták a védekezésüket és egymás után vezettek szép akciókat, a 29. percben Yılmaz okozott zavart a holland tizenhatoson belül, Van Dijk csak nehézkesen tudta elvenni tőle a labdát. Később Arda Güler és Yıldız próbálkozott kapáslövéssel, és jelezték a beállni látszó török fölényt.

A 36. percben ezt aztán egy góllal is igazolták. Egy szöglet után nem tudtak jól felszabadítania a hollandok, a jobb szélen érkező Arda Gülerhez került a labda, aki aztán átívelt a másik oldalra. Ott három török játékos is érkezett a rövid sarokra, és végül Samet Akaydin közelről fejelt a kapuba, Bart Verbruggen kapus már későn váltott vissza arra az oldalra (0-1).

A gól után is maradtak lendületben a törökök, továbbra is lövöldözték be a védelem mögé a labdákat, és ezt egyre sikeresebben tudták megcsinálni a bal oldalon is. Ezzel együtt a védekezésük is kompakt maradt, amikor Gakpo próbált cselezgetni a 16-osuknál, mindjárt hárman rontottak rá. Hollandia aztán kaput eltaláló kísérlet nélkül zárta a félidőt.

A második félidő elején a hollandok próbáltak kezdeményezni, de a törökök továbbra is nagyon szervezetten védekeznek, és Kadıoğlu mindjárt egy nagy, de túlhúzott szólóval tudott zavart okozni. Hollandia egyre többször a félidőben beállt Weghorstra játszotta a figuráit, a magas támadót keresték a beívelésekkel.

Az 55. percben egy kirúgás után Arda Güler próbált kilépni két védő között, de Aké elkaszálta. A 25 méterről elvégzett szabadrúgása aztán jól is sikerült a töröknek, a bal alsó kapufát találta el vele. A hollandoknak ezek után megint volt néhány erősebb percre, de kapura lövésig még mindig nem jutottak, aztán újra a törökök előtt kínálkozott esély. A 65. percben egy szabadrúgás után Yıldız lövését védte bravúrral Verbruggen. A kipattanóra Kaan Ayhan érkezett, akibe aztán belerúgott egy holland védő is. A törökök büntetőt reklamáltak, de Clement Turpin bíró szögletet ítélt.

A 70. percben már a hollandoknak jött be egy szöglet. Egy kisszöglet után Depay adott be középre, és az üresen hagyott De Vrij tisztán fejelhetett tíz méterről. Mert Günök kapusnak nem is hagyott esélyt (1-1).

A törökök fáradni látszottak, és Hollandia ezzel élni is tudott, egyre veszélyesebb támadásokat vezettek, és hamar meglett így a második góljuk. A 76. percben a jobb szélen végigvitt támadás végén keresztbe lőtték a labdát, amire a bal oldalon Gakpo érkezett. Ugyanekkor egy török védő is megpróbált rácsúszni a labdára, ami közelről aztán be is sodródott a török kapuba. Hogy kié volt az utolsó érintés azt több visszajátszás alapján is nehéz volt eldönteni, de végül öngólnak minősítették a találatot (2-1). Ez volt egyébként az Eb 11. öngólja.

A török csapat kénytelen volt kockáztatni, még többet kellett támadniuk, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolják. Volt is esélyük rá, a 85. percben alaposan próbára tették a holland védelmet, Van de Ven és Schouten is blokkolt egy-egy lövést, és Verbruggen is kiterelt egy labdát. A másik oldalon Mert Günök is nagyot védett, Gakpo ziccerét térdelte ki, és adott némi reményt a törököknek az utolsó percekre.

A 90+1. percben megint Verbruggen mentett reflexből, egy megpattanó labdát ütött ki a kaotikussá és felforrósodott hangulatúvá váló meccsen. A törökök rendületlenül mentek előre, de hollandok az utolsó pillanatokban mindig odaértek a lövési kísérletekre, hősiesen védték az eredményt, és meg is tartották a 2-1-et.

Hollandia következő ellenfele Anglia lesz az Eb-elődöntőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!