Az Eb-negyeddöntők fele döntőnek is beillene

2024. július 2. – 23:00

Másolás

Vágólapra másolva

Törökország Ausztria elleni, körömrágós 2-1-es győzelmével kialakult az Eb-negyeddöntők mind a négy párosa, ezzel pedig a negyeddöntős menetrendünk is megvan, ez alapján pedig – remélhetőleg – sem pénteken, sem szombaton este nem fogunk unatkozni:

  • július 5., 18.00: Spanyolország–Németország
  • július 5., 21.00: Portugália–Franciaország
  • július 6., 18.00: Anglia–Svájc
  • július 6., 21.00: Hollandia–Törökország

A négy párharc közül egyértelműen a (nézőpont kérdése alapján) felső vagy baloldali ág az erősebb, ahol egy spanyol–német és egy portugál–francia csúcsmeccs is jön, de igazából a másik ág miatt sem sopánkodhatunk, ott Hollandia és Törökország, illetve Anglia és Svájc találkozik majd.

Az első negyeddöntőn játszó spanyolok és németek együtt összesen hat Eb-címen osztoznak, mindkét válogatott 3-3 Európa-bajnokságot nyert. A németek utoljára 1996-ban voltak a csúcson, de 2008-ban is döntőztek, a 2012-es és 2016-os tornákon pedig az elődöntőig, vagyis a legjobb négy közé jutottak. A spanyolok egy 1964-es cím után 2008-ban nyertek, majd 2012-ben megvédték címüket, három évvel ezelőtt pedig az elődöntőben fejezték be a nagy menetelésüket. A tét talán a hazai közönség előtt játszó németek számára nagyobb, nem is lehetne nagyobb dologról álmodni, mint hazai pályán Eb-t nyerni. Ehhez viszont az elmúlt évek, de akár megkockáztathatjuk, talán minden idők egyik legjobb spanyol válogatottján kell túljutniuk.

Az ellenfelük a nem kevésbé erős portugál-francia párharcból érkezik majd. Szinte már hagyomány, hogy kell lennie egy ilyen meccsnek az Európa-bajnokságon, 2016-ban ugye a döntőt játszották egymás ellen, amelyen Portugália hosszabbítás után nyert 1-0-ra, három éve pedig egy csoportban szerepeltek (meg velünk is), akkor 2-2 lett a csoportkör harmadik fordulójában a végeredmény a tizenegyesek meccsén, Cristiano Ronaldo két büntetőt is értékesített, Karim Benzema pedig úgy duplázott, hogy egy gólja jött büntetőből. A büntetőkből kijutott a portugáloknak, a nyolcaddöntőben C. Ronaldo kihagyott egyet a szlovénok ellen, majd a büntetőpárbajban javított.

Ellenfelük a 2018-ban világbajnok, 2022-ben vb-döntős franciák lesznek. Azok a franciák, akik ha nem is rossz, de azért nem túl lehengerlő játékkal jutottak el a negyeddöntőig: négy meccs után még nulla akciógóljuk van, hiába próbálkoztak már 66 kapura lövéssel. Az osztrákokat egy öngóllal verték 1-0-ra, a hollandokkal 0-0-t játszottak, a lengyelek ellen büntetőből volt eredményes Kylian Mbappé az 1-1-es meccsen, míg a nyolcaddöntőben megint csak egy öngóllal verték a belgákat. Nagy kérdés, hogy felébred-e a szunnyadó óriás francia támadójáték, vagy ennyi van bennük.

Érdekesség, hogy napra pontosan 18 éve már játszott egy fontos meccset egymás ellen a két válogatott, a 2006-os, szintén németországi rendezésű világbajnokság elődöntőjét is július 5-én rendezték. Ott Franciaország nyert Zinedine Zidane tizenegyesgóljával, a meccs legjobbjának pedig azt a Lilian Thuramot választották, akinek fia, Marcus most a franciákat erősíti. Cristiano Ronaldo 21 évesen természetesen már ott volt a pályán a portugáloknál.

Svájcot nyugodtan lehet az Eb egyik meglepetéscsapatának nevezni, veretlenül, nagyon magabiztos játékkal jutottak el a legjobb nyolc közé, ahol Angliával találkoznak majd. Murat Yakin remekül rakta össze csapatát, amely talán a nyolcaddöntőben játszott a legjobban, amikor 2-0-val ejtették ki a teljesen ötlettelen és erőtlen olaszokat. Gareth Southgate-nek és az angoloknak azt kell bizonyítaniuk, hogy csak a formaidőzítésről és az energiamaximalizálásról szól az, hogy a csoportkörből két rúgott góllal jutottak tovább (csoportelsőként), és hogy a nyolcaddöntőben másodpercekre voltak a kieséstől Szlovákia ellen. Aztán jött Jude Bellingham ollózása, majd Harry Kane korai fejese a hosszabbításban, ezzel már rendben is voltak. Az angolok még sosem nyertek Eb-t, legutóbb, három éve döntősök voltak (pont a Svájc által búcsúztatott olaszok verték őket), nagy tehát a tét ezúttal is. Svájc három éve a negyeddöntőben esett ki, egy esetleges továbbjutással eddigi legjobb Eb-eredményüket érnék el.

A negyedik negyeddöntő, a holland-török lehet majd a folytatás üde színfoltja abból a szempontból, hogy a két csapat nem túl sok (egészen pontosan 14) meccset játszott eddig egymással, tehát nem egy ezerszer látott csatát kapunk. A törökök a ritka, ám akkor elég nagy meneteléseik egyikét mutathatják meg, 2002-ben, a (továbbra is) második vb-szereplésükön egyből bronzéremig jutottak, 2008-ban pedig az Eb-t zárták az elődöntőben. A hollandok – nem meglepő módon – ennél többet tudnak felmutatni Eb-ken, az 1988-as aranyérmük mellett van egy bronz 1976-ból, és további három elődöntős szereplésük.

A nyolcaddöntő alapján a hollandok épp most kapták el a ritmust, a törökök viszont épp azt bizonyították be, hogy remek felkészüléssel és taktikai fegyelemmel a meglepően jó játékot nyújtó Ausztriát is ki tudták zökkenteni. Igaz, a nyolcaddöntőre majdnem egy hetet készülhettek, a negyeddöntő pedig két nap készülés után már jön is pénteken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!