Bellingham a golyói felé mutogatott gólja után, vizsgálatot indított az UEFA

2024. július 1. – 17:37

Bellingham a golyói felé mutogatott gólja után, vizsgálatot indított az UEFA
Fotó: Bradley Collyer / PA Images / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan Jude Bellingham azzal védekezett, az angol-szlovák Eb-nyolcaddöntős gólöröme belsős vicc volt a haverjaival, az UEFA vizsgálatot indít ellene – írja a BBC Sport. Ugyanis sokak szerint eléggé gyanúsnak tűnt, hogy Bellingham a szlovák kispad irányába mutogat – a szája elé tartva a kezét, majd ágyéktájon gesztikulálva. Később egyébként egy „ki más?” felkiáltással is üzent, de azzal a saját táborának.

Az európai futballszövetség ezért azt vizsgálja, megsérthette-e a Real Madrid focistája a tisztességes magatartásra vonatkozó alapszabályokat. Ha bűnösnek találják, eltiltást és/vagy pénzbüntetést is kaphat. Mint említettük, Bellingham belsős, haveri poénként jellemezte mutogatását, a közösségi médiában közölte, tiszteli a szlovák csapatot azért, ahogy játszottak.

A BBC megemlíti még, a tökmutogatós gólörömöt Cristiano Ronaldo is produkálta már 2019-ben, még juventusosként, egy Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-meccsen, de megúszta az eltiltást. Ha már Atléti, Diego Simeone edzőt viszont anno megbüntették ugyanezért.

Anglia egy idegőrlő meccsen, hosszabbításban nyert vasárnap 2-1-re a korai gólt szerző, majd betonkeményen védekező szlovák csapattal szemben. A 90+5. percben, az angol rohamok közepette, a remény elszálltakor jött Bellingham, és a 2x15 perces hosszabbításba ollózta az angolokat. Ekkor esett meg az ominózus gólöröm is. A meccset végül Harry Kane a hosszabbítás legelején szerzett góljával nyerte meg. Anglia a negyeddöntőben a magyarok csoportjából érkező, az olaszokat leiskolázó Svájccal játszhat majd jövő szombaton.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!