A csalódást keltő teljesítmény ellenére nem rúgják ki Spallettit az olasz válogatott éléről

2024. június 30. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

A címvédő olaszok nagy meglepetésre már a nyolcaddöntőben búcsúztak az idei Eb-n, miután az őket simán lefocizó Svájc 2-0-val búcsúztatta őket szombaton, a meccs után rögtön kifogáscunamival indító Luciano Spalletti azonban vasárnap délelőtt bejelentette, nem mond le, és az olasz szövetséget vezető Gabriele Gravina elmondta, meneszteni sem fogják a kudarc miatt.

Spalletti és Gravina az olaszok németországi edzőközpontjában, Iserlohnban tartottak sajtótájékoztatót vasárnap délelőtt, és az viszonylag gyorsan kiderült, hogy a jelenlegi felállásban képzelik el a válogatott jövőjét. Gravina a Gazetta összefoglalója szerint arról beszélt, hogy csalódottak az eredmény miatt, és azt sem tudták megmutatni, hogy mit értek el a csapattal. Mint mondta, magukba fognak nézni, de azt a többéves projektet nem akarják feladni, amibe Spallettivel belekezdtek.

A szövetség vezetője odaszúrt a Serie A-s csapatoknak is, amelyek szerinte nem adtak elég lehetőséget az olasz válogatot fiataljainak, akiktől tapasztalat nélkül nem várható el a győzelem.

A szövetségi kapitány a Gazetta szerint arról beszélt, hogy nem a legjobb arcát mutatta, bőven van min javítani, ő pedig teljesen elkötelezett a válogatott mellett. Szerinte az irányítása alatt eddig jól teljesített a válogatott, de szombaton történt egy elfogadhatatlan visszalépés, így most nulláról kell kezdeniük mindent. Szerinte az alapoktól kell újraépíteni a csapatot, és bár nem könnyű megtalálni az új Chiellinit vagy Bonuccit, Calafiori példájából is látszik, hogy lehetséges.

Azt egyébként érdemes kiemelni, hogy bár jelen állás szerint a szövetség és Spalletti is elkötelezett a projekt mellett, a legkésőbb jövő márciusig lebonyolítandó szövetségi elnökválasztásra is hatása lehet a kiesésnek. Így a kapitány mellett kiálló Gravina pozíciója sem teljesen stabil, hiába érvelt most azzal, hogy senki nem várhatja el a lemondásukat, mikor előre közölték, hogy egy többéves projektet akarnak megvalósítani a 2026-ig szerződéssel rendelkező Spallettire.

Az elmúlt tíz évben Spalletti már a hatodik kapitány az olaszoknál, és több elődje is hasonló kudarcok után bukott meg. 2014-ben Prandelli azonnal lemondott a vb-csoportkörös kiesés után, Venturát 2017-ben menesztették, miután nem jutott ki a vb-re a csapattal, az Eb-t nyerő Mancini pedig ugyan túlélte, hogy nem jutott ki a vb-re, de tavaly végül a szaúdiakhoz távozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!