Rossi: Szoboszlai sérülten is játszott, nélküle nincs magyar válogatott

2024. június 24. – 06:28

Rossi: Szoboszlai sérülten is játszott, nélküle nincs magyar válogatott
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik sorozatkezelést kap, hogy bevethető legyen – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A szövetségi kapitány, Marco Rossi a skótok elleni, századik percben kiharcolt 1–0-s győzelem után úgy értékelt a sajtótájékoztatón, hogy a hosszabbításban meg is nyerhettük és el is veszíthettük volna a találkozót. Olyan volt, mint a pingpong, mert mindkét csapat mindent megtett, hogy a maga javára fordítsa a meccset. „A helyzetek számában mi sokkal jobbak voltunk. Nem hiszem, hogy valaha lett volna könnyű győzelmem fontos meccseken, semmit nem kaptam könnyen. Bulgáriában az utolsó pillanatban jutottunk ki az Eb-re egy öngóllal. A szerencse most velünk volt.”

A kapitány szót ejtett Szoboszlai Dominik állapotáról is, már csak azért is, mert a 90 perc alatt érzékelhetően nem játszott abban a ritmusban, amire képes, és amit korábban megszokhattunk.

„Nem százszázalékos, kisebb izomfájdalmai vannak, a németek elleni meccs óta nem edzett, sorozatkezelésen van túl, de Szoboszlai nélkül nincs magyar válogatott. Le akartam hozni, mert fáradt volt, de mindig veszélyes tud lenni, ezért a pályán maradt. Végül nem ő, hanem Csoboth Kevin lett a meccset eldöntő ember, aki úgy szállt be, ahogy akartam” – magyarázta a szakvezető, akinek hatodik próbálkozásra jött össze az első sikere az Európa-bajnokságokon. Mondta is, hogy nem a legjobb a mérlege, de most legalább egy ponttal többet gyűjtött, mint három éve, amikor két döntetlennel esett ki a válogatott.

„Voltam már jobb állapotban is, fáj még mindig a lábam, remélem, lesz időm regenerálódni, és jól leszek. Sokkal fontosabb az életben maradó Eb-reményeknél, hogy Varga Barni jól van. Nehéz volt függetleníteni magunkat attól a meccs alatt, hogy mi van vele. Közelről láttam, hogy mi történt, arról nem is akarok beszélni, de nem értem ezt a protokollt, hogy miért nem rohanhatnak a mentősök. Ezt látva siettem én. Mindenkinek ez egy kérdés marad ezek után, és remélem, mindenki észbe kapott, mert pár másodperc is életet tud menteni. Azzal valamit kell csinálni, hogy gyalogolnak, amikor az életéért küzd egy játékos.

Próbáltuk pozitívan felfogni, hogy még nagyobb erőt adjon Barni állapota, hogy még valakiért külön meg kell csinálni, mert úgy ment bele abba az ütközésbe, hogy gólt akart szerezni, amivel segíteni szerette volna a csapatát. Onnantól úgy mentünk bele mindegyik párharcba, hogy érte is tesszük.”

Az ütközés erejéről sokat elárul, hogy a fotósok is hallották Varga arccsontjának törését – a kapus könyökével találkozott –, a játékosok közül többen oda sem mertek nézni az ápoláskor, miután a csatár elterült az ötösön belül. Vargának több arccsontja törött el, nem játszhat a folytatásban, ha lesz.

Szoboszlai remélte, hogy az összes eredmény úgy alakul, hogy Magyarországnak a legvégén kedvező lesz, és folytathatják a nyolcaddöntőben. Nincs más dolguk, mint mostantól szurkolni a spanyoloknak, olaszoknak, angoloknak. Itt bővebben írtunk arról, milyen kombináció az üdvözítő. Ha jól alakulnak az eredmények, akkor a legnagyobb esély arra van, hogy július elsején Portugáliával találkozik a csapat, de ez csak szerda este derül ki.

Csoboth Kevinről úgy nyilatkozott a csapatkapitány, hogy megérdemelte ezt a gólt. Kis koruk óta ismerik egymást – egy németországi tornára együtt érkeztek még a nevelőklubjukkal, a Főnixszel –, pontosan tudja, mennyi munkát tett bele abba, hogy erre a szintre eljusson. Azt tanácsolta neki, élvezze ki a pillanatot, mert innentől még nagyobb lesz vele szemben az elvárás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!