Megmutatjuk, mi kell még a skótok legyőzésén túl a továbbjutáshoz

2024. június 23. – 11:34

Megmutatjuk, mi kell még a skótok legyőzésén túl a továbbjutáshoz
A svájci meccs előtt épp a számolgatást szerette volna elkerülni a csapat – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Két csapat van az idei futball-Európa-bajnokságon két teljes forduló után, amelyik még nem szerzett pontot: Magyarország és Lengyelország. A lengyelek ezzel már ki is estek, a magyar csapat ellenben még versenyben van, és egy győzelemmel életben tartaná a továbbjutási reményeit.

Mivel az A csoport, amelyikben Magyarország is szerepel, fejezi be leggyorsabban a küzdelmeit, az, hogy mire lehet elég három pont, majd csak szerda este derül ki, amikor az F csoportban is befejeződnek a küzdelmek.

Ezt a formátumot, hogy a hat csoport első két helyezettje mellett a négy legjobb csoportharmadik is továbbmegy, 2016-tól használják. Az Eb-történelem azt mutatja, hogy egy győzelemmel és mínusz egyes gólkülönbséggel is tovább lehetett menni. Amikor ez a lebonyolítás volt érvényben a vb-n, akkor két döntetlen és mínusz ötös gólkülönbség is még továbbjutást eredményezett, de ez meglehetősen extrém példa.

Az már kedden kiderülhet, ha nem folytathatja Marco Rossi csapata. Ha viszont minden szerencsésen alakul, és összejön a továbbjutás, azt csak szerda este fogjuk megtudni, melyik csoportelsővel kell szembenézni a nyolcaddöntőben. (A németeket nem kaphatjuk vissza, a legtöbb esély a portugálokra és egy frankfurti meccsre van.)

Azt, hogy ebben a 24 csapatos lebonyolításban egy győzelemnek mekkora jelentősége van, eddig is tudtuk, most a saját bőrünkön is megérezhetjük, ha Szoboszlaiék valahogy felülmúlják Skóciát.

Most rögzítsük, hogy állnak a csoportharmadikok: Ausztria (3 pont), Szlovákia (3), Szlovénia (2), Albánia (1), Csehország (1), Skócia (1).

Az A csoportban a képlet végtelenül egyszerű, ha a skótok nyernek, jó eséllyel várhatják a folytatást még a nagy gólkülönbségű első vereségük ellenére is, mert négy pontot gyűjtöttek. A magyarok továbbjutásához – nagyon leegyszerűsítve – a következő eredménysornak kell összejönnie öt meccset figyelembe véve (egy hibapont lehet), ami nem életszerűtlen, de a futballnak épp a kiszámíthatatlanságában rejlik a varázsa:

  • horvát – olasz x2
  • spanyol – albán 1x
  • angol – szlovén 1
  • cseh – török x2
  • portugál – grúz 1x

(1=pályaválasztó győzelme, x=döntetlen, 2=kihívó győzelme)

Ha az eddig nem tündöklő angolok döntetlent játszanak a szlovénokkal, és a horvátok feltámadnak, megverik az olaszokat, akkor Szlovénia, Horvátország és Olaszország mindenképp a magyar csapat elé kerül. Ha az albánok a már továbbjutó spanyolokat legyőzik, nekünk az is rossz eredmény, mert mindenképp előttünk lesznek. Mivel a D, valamint az E csoportban már eddig is jobban állt a harmadik helyezett, az össznépi számolgatás még folytatódhat, de már extrém eredményekben kellene hinni (nagy arányú román győzelem a szlovákok felett), amibe most ne is menjünk bele. Ha még tovább számolgatna, akkor ezen a felületen megteheti, a Kicker rendszere ágrajzot is készít.

Győzelmi kényszerben volt a csapat a legutóbbi Eb-n a németek ellen, akkor 2–2-es döntetlen lett a végeredmény Münchenben. Világbajnokságon emlékezetes volt az 1982-es magyar–belga, amikor Varga József góljával vezetett is a magyar csapat, de az ellenfél egyenlített, és továbbment a 12 közé. 1986-ban egy döntetlen is elég lett volna a franciákkal szemben, de egy 3–0-s vereség jött. 1966-ban tudott nagy nyomás alatt úgy focizni a csapat, hogy továbbjutott, mert a brazilok után a bolgárokat is megverte a csoportkörben a Mészöly Kálmán, Bene Ferenc, Albert Flórián fémjelezte csapat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!