Szoboszlai: Most várunk

2024. június 23. – 23:34

Másolás

Vágólapra másolva

„Természetesen” – felelte Szoboszlai Dominik arra, Varga Barnabásnak ajánlja-e a győzelmet. Úgy tudja, stabil az állapota. „Ezt nem kívánom senkinek, az elsők között voltam, aki ott volt, látni is elképesztő volt, kb. beleégett a szemembe” – mondta a jelenetről. Nem értette a Varga sérülés utáni ápolásnál alkalmazott protokollt, hogy a mentősöknek miért nem szabad futni.

Ha ilyen alkalommal nem sírsz, nyugodtan engedd ki, ez nem mindennapi eset, mondta csapattársának, Csobothnak, aki megérdemelte a gólt. Az elejétől mindkét csapat óvatos lesz, ez várható volt Szoboszlai szerint, mindkét csapat így, erre készült.

Szoboszlai eddig is büszke volt a csapat teljesítményére, a skótok ellen az is döntött, hogy még több munkát, energiát raktak bele, így a szerencse most melléjük állt. Amit lehetett, megtettük az utolsó fordulóban, most várunk és bízunk a legjobbakban" . mondta, hozzátéve, hogy remélik, tovább is maradhatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!