Marco Rossi szerint a német–magyaron a spori nyújtotta a legrosszabb teljesítményt a pályán

2024. június 19. – 21:09

Marco Rossi szerint a német–magyaron a spori nyújtotta a legrosszabb teljesítményt a pályán
Fotó: Lee Smith / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi elég sarkos véleményt fogalmazott meg szerda este az Európa-bajnokságon Németország ellen elszenvedett 2-0-s vereség után. Mint mondta, nem szereti kommentálni a játékvezető teljesítményét, de szerinte itt mindenki látta, hogy szabálytalanság történt a németek első góljánál. Szerinte ezen a szinten, a VAR-ral együtt nem megengedhető egy ilyen hiba, és azt is szóvá tette, hogy a második félidőben a bíró lefújt egy Andrich elleni hasonló lökést.

„Azt kell mondjam, a spori nyújtotta a legrosszabb teljesítményt a pályán”

– mondta Rossi.

A szövetségi kapitány szerint a németeknek nincs szüksége ilyen fajta játékvezetői segítségre, de azt is hozzátette, hogy természetesen nem csak emiatt veszített a magyar válogatott. Mint mondta, Németország az Németország, mondhatjuk, hogy megérdemelték a győzelmet, és végig uralták is a játékot. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy bár nagyon jó a német válogatott, a magyar csapat is teremtett helyzeteket, amelyekből egy kicsit több szerencsével gól is lehetett volna.

Fotó: Heiko Becker / Reuters
Fotó: Heiko Becker / Reuters

Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya is beszélt Gündogan első gólt megelőző lökéséről, ami szerinte is falt volt, de nem akarta túlragozni a témát, nehogy probléma legyen belőle. Rossihoz hasonlóan ő is kiemelte, nem szabad elfelejteni, hogy a németek ellen játszottak, akik elég nagy minőséggel bírnak, és jobban védekező csapatot is átjátszottak már.

Arról is beszélt, hogy talán az volt a probléma, hogy nem reálisan gondolkoztak, túl nagy elvárásokat raktak maguk elé. „Mindig is próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk, rohadt jó tizenhat meccs van mögöttünk egy vereséggel, de gondoljuk végig, hogy Svájccal, Németországgal játszunk” – értékelt Szoboszlai, aki ezzel együtt is sokkal jobbnak látta a magyar válogatottat, mint Svájc ellen.

Fotó: Lee Smith / Reuters
Fotó: Lee Smith / Reuters

Ugyanezt mondta el Bolla Bendegúz és Sallai Roland is, mindketten arról beszéltek, hogy mint csapat, kiadták magukból a maximumot, és emelt fővel jöhettek le a pályáról. Abban is egyetértettek, hogy most sikerült kompaktan játszaniuk, de Sallai szerint a némethez hasonló csapatok ellen a 100 százalék mellé nagyon sok szerencse is kell, hogy pontot vagy akár pontokat tudjanak szerezni. „Ez ma sajnos nem jött össze” – tette hozzá.

Bolla és Sallai azt is kiemelték, hogy semmi sincs még veszve, ha a skótok ellen jó eredményt tudnak elérni, akkor akár még meglehet a továbbjutás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!