Nagyot javult a magyar válogatott, de ez kevés volt a németek ellen, akik 2–0-ra nyertek

2024. június 19. – 19:54

Nagyot javult a magyar válogatott, de ez kevés volt a németek ellen, akik 2–0-ra nyertek
Az első gól előtti pillanat, Orbán elesik, de nem önmagától – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Második találkozóján is vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságon. A játéka sokkal jobb volt, mint az első meccsen, de a házigazda egy vitatott góllal előnybe került, a második félidőben bebiztosította sikerét, és vezeti a csoportot. A magyar remények nem vesztek el, de a skótok legyőzése mellett a többi eredménynek is kedvezően kell alakulnia.

A Svájc elleni vereség miatt Marco Rossi szégyellte magát, és ahogy előre jelezte, két helyen változtatott. Lang Ádám és Szalai Attila maradt ki, így Willi Orbán egyik oldalán Fiola Attila játszott, a másikon pedig Dárdai Márton. Az első meccsen is lendületet hozó Bolla Bendegúz most ott volt a kezdőben. Rossinak jó volt a mérlege a németekkel szemben, két döntetlen és egy győzelem, vagyis még nem kapott ki korábban. Ez a pozitív sorozat most véget ért, de ha végig szeretné nézni, hogyan alakult az eredmény, a kollégák percről percre közvetítésében megteheti.

Julian Nagelsmann arra készült, hogy a magyarok a szombati vereség után támadó szellemben futnak ki a stuttgarti stadionba. A számítása bevált, mert Szoboszlai labdaszerzése után Sallai mindjárt az első percben megszerezhette volna a vezetést, de nem tudta elpöckölni a labdát a jó ütemben kimozduló Neuer mellett. Válaszul Havertz lőtt kapura, de ez nem okozott gondot Gulácsinak.

A 11. percben óriási helyzet maradt ki. Orbán rosszul számította ki a pörgő labda ívét, Havertz elvitte előle, hét méterről azonnal lőtt, Gulácsi reflexmozdulattal, jobb kézzel nagyszerűen hárított. Kroos a szögletet nem az ötösre csavarta, hanem távolabb a kaputól, a labdára Andrich pontosan érkezett, és tíz méterről a jobb felsőbe lőtt volna, de a jól helyezkedő Bolla kifejelte. A németek kényszerítőkkel próbálkoztak, hogy

megbontsák a magyar védelmet, de ez nem sikerült nekik a 24. percig. Akkor igen.

Havertz és Musiala összjátéka után úgy látszott, Orbán ha nem is könnyen, de menteni tud Gündogan elől. A németek csapatkapitánya meglökte a magyar középhátvédet, aki így átesett a labdán. Gündogan összekaparta a labdát Gulácsi és közte, Bolla nem tudta megakadályozni a passzát, Musiala pedig ellőtte azelőtt, hogy Szoboszlai közbeléphetett volna. A gólvonalon álló Fiola lábáról a felső léc érintésével került a kapuba a labda. A holland játékvezető, Makkelie megadta a találatot, miután a videószobában megnézték a jeleneteket, és úgy döntöttek, ez a gól megadható, még ha Orbán nyilván nem is önmagától esett el.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Egy perc múlva Szoboszlai válaszolhatott volna, de 22 méteres szabadrúgása után Neuer bravúrral kiszedte a jobb felsőből a labdát. A kipattanóra Bolla érkezett, de nem tudta közelről bekotorni vagy beadni, mert a kapus másodszor is a helyén volt. Pár perccel később Szoboszlai lőhetett ballal 12 méterről, de Tah belelépett. Kerkez jól vette észre, hogy a csapatkapitányt kell helyzetbe hozni. A folytatásban a németek kerültek fölénybe, a 41. percben Musiala próbálta meg 16 méterről bevenni a felső sarkot, de pár centivel célt tévesztett. Szerencsére Varga fejese is elkerülte a magyar kaput, a csatár egy szögletnél igyekezett tisztázni.

Már a félidő ráadásában jártunk, amikor Szoboszlai szabadrúgása után Orbán megcsúsztatta a labdát, Neuer ezt kiütötte, Sallai a kipattanót a kapuba továbbította. A partjelző jelezte, hogy les volt, és a visszajátszás igazolta, hogy valóban jó ítélet született. (Nem akármilyen csattanó lett volna.)

A második félidő elején mindkét oldalon akadtak helyzetek, lüktetett a játék, Kroos veszélyes lövésénél – ekkor Nagy és Gulácsi közös erővel mentett – is nagyobb lehetőség volt, amikor Kerkez elfutott a szélen, középre adott, Varga Barnabás azonban tiszta helyzetből, hat méterről nem találta el a kaput.

A 67. percben jött a második német gól.

Musiala futtatta a bal szélen az előretörő Mittelstädtet, aki pontosan adott középre, az érkező Gündogan pedig tíz méterről a kapuba passzolta a labdát, Gulácsi tehetetlen volt.

A 74. percben ismét Gulácsi vetődéseire volt szükség, hogy ne szülessen meg a harmadik német gól, előbb Kroos lövését, majd Sané távolabbi kísérletét kellett kiütnie.

Már a 90. percben jártunk, amikor Neuer nem tudott lehúzni egy beívelést, Orbán a kapura terelte a labdát, de nem a kapuba, mert a gólvonalon álló Kimmich kivágta. Nagy helyzet volt, nem született meg a magyarok becsületgólja, pedig minden egyes gólra szükségünk lesz a versenyben maradásért.

Németország ezzel a sikerrel megerősítette vezető helyét, a magyar válogatottnak a skótokkal szemben csak a (sokgólos) győzelem megfelelő eredmény vasárnap. És még az sem biztos, mert a harmadik helyezettek közül csak a négy legjobb mehet tovább, a csapatnak pedig most mínusz négy a gólkülönbsége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!