El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

A Bajnokok Ligáját is megnyerte, triplázott idén a Fradi vízilabdacsapata

2024. június 7. – 20:42

Másolás

Vágólapra másolva

3509

A Ferencváros nyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája idei kiírását, miután a magyar csapat a Máltán rendezett négyes döntő fináléjában 12-11-re győzte le az előzőleg sorozatban háromszor győztes olasz Pro Reccót – írja az MTI.

A magyar bajnok és kupagyőztes az első negyed 2-2-je után a másodikban kétgólos előnyt hozott össze, a harmadik játékrészben pedig három góllal is vezetett, és a zárónegyedre is kétgólos vezetéssel fordulhatott rá. A negyedik negyedben aztán összekapta magát az olasz csapat, és négy perccel a vége előtt egyenlítettek is, ám ezt a gólt végül visszafújták az olaszoknál játszó Zalánki Gergő szabálytalansága miatt, és piros lappal ki is szórták őt.

A Fradi így 9-8-as vezetéssel és emberelőnnyel fordulhatott rá az utolsó négy percre, a Pro Recco azonban keményen küzdött, a végén pedig labdája is volt az egyenlítéshez az olaszoknak. A meccs legeredményesebb játékosa, a négy gólt szerző Dušan Mandić viszont blokkolta a lövést, és ezzel eldöntötte a meccset.

Az FTC korábban soha nem győzte le az olasz sztárcsapatot, 2021-ben pedig pont ellenük kapott ki a döntőben. Most viszont sikerült nyernie a magyar bajnoknak, így 2019 után, története során másodszor nyerte meg a BL-t, a vezetőedző Nyéki Balázs pedig első szezonjában rögtön triplázott. A Fradi egyébként az idei bajnoki győzelmével beérte az Újpestet az örökrangsor élén.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!