Rapport Richárd és Lékó Péter visszatért a magyar sakkválogatottba

2024. május 27. – 17:33

Rapport Richárd és Lékó Péter visszatért a magyar sakkválogatottba
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett Rapport Richárd és Lékó Péter. A kép jobb szélén Polyánszky Zoltán a szövetség elnöke – Fotó: Sztipán Orsolya / MSSZ

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Sakk Szövetség (MSSZ) hétfő délután sajtótájékoztatón mutatta be a válogatott új igazolásait. Szeptemberben Budapesten lesz az idei sakkolimpia, ami a sportág legnagyobb eseménye, és amit Magyarország a múltban a férfiaknál háromszor, a nőknél kétszer nyert meg.

Kimondott cél, hogy ezen az olimpián a legerősebb magyar csapat szerepelhessen. A csapat új, világklasszis tagjait a sportért felelős államtitkár, Schmidt Ádám mutatta be. Elöljáróban elmondta, hogy az elmúlt 13 hónapban sok beszélgetésen vannak túl a sportág szereplőivel, és most az eredményekről szeretne beszélni.

„A sakk egy komoly sport, mert minden lépésnek következménye van. A célunk egy erős válogatott kialakítása, és Lékó Péter ehhez garancia lehet”

– vezette fel.

A kétszeres olimpiai ezüstérmes Lékó kifejtette, hogy érezte, kialakulhat egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat, de lehet, hogy már későn. Sajnálta is, hogy túl későn vették fel vele a kapcsolatot.

„Csodával határos módon jött össze a dolog. Ameddig lehetett, álltam a sarat, hogy nem jövök. Megindító pillanat volt, amikor éreztem, mennyire engem akartak. Április végén tartottam egy edzőtábort, és közben beindultak a dolgok. Voltak egy utolsó feltételem, és köszönöm a bizalmat, hogy ezt teljesítették, és örülök, hogy itt vagyok ismét a válogatottban. Utolsó versenypartim 2019-ben volt, utána már csak egy-egy csapatbajnokin játszottam. Küzdeni szeretnék, azt a tudást, ami bennem van, szeretném átadni. Ricsi az első táblás, én a kettesen lesz megérzésem szerint, de a lényeg, hogy az ország rendelkezésére állunk. Ebben az öt évben, ha nem is játszottam, készültem”

És hogy mi volt az utolsó feltétel? Schmidt szerint kényes és értelmezhetetlen helyzet alakult ki tavaly, amire megoldást kellett találniuk. Hozzátette, hogy fontos erkölcsi küldetés is volt ebben. Nagyon kevesen hittek abban, amikor ebbe a munkába belevágott, hogy Rapport Richárd visszatérhet, és ahogy a Telexnek áprilisban elmondta, nem román színekben folytatja.

„Rég várt pillanat érkezett el az életemben, nagyon örülök, hogy itt lehetek. Sokáig úgy éreztem, hogy nem voltam fontos a szülőhazámnak. Most úgy látszik, értéket fedeztek fel bennem, aminek örülök”

– jelentette ki Rapport Richárd, aki azt is elismerte, nagy kő leesett a szívéről, hogy visszatérhet, mert egy keserű érzés nem a szülőhazáját képviselni. Az olimpia egy jó kezdet lehet szerinte.

A tavaly márciusban megválasztott elnök, Polyánszky Zoltán arról beszélt, hogy irigykedve nézte azokat az országokat az előző nagy versenyeken, ahol a legjobbak versenyeztek, míg Magyarország ezt nem mondhatta el magáról. Most tettünk egy fontos lépést a magyar sakk újraegyesítése felé.

Schmidt Ádám azt mondta, hogy reméli, egy éremszerzés is benne lehet a csapatban. 2014-ben Rapport és Lékó is az ezüstérmes csapat tagja volt. Lékó 2002-ben is az éltáblán játszott, amikor ugyancsak a második helyre futott be a csapat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!