Polyánszky Zoltán a sakkozók új elnöke, a TF rektora kikapott

2023. március 11. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Sakk Szövetség szombaton tartotta tisztújító közgyűlését. A korábbi elnök, Szabó László nem jelöltette magát, négy év után bejelentette a távozását.

A 10 órakor kezdődő közgyűlés levezetését elvállalta, de a tagok már ezzel sem értettek egyet. Az olimpiai ezüstérmes Almási Zoltán nagy nehezen kapta meg a szót, felszólalásában élesen bírálta a korábbi elnököt.

A szavazásra 13 óra tájban került sor. Az egyik jelölt Polyánszky Zoltán volt, a sakkolimpia szervezőbizottságának elnöke, a másik a Testnevelési Egyetem rektora, Sterbenz Tamás volt. A háttérről ebben a cikkben írtunk.

A tagság úgy szavazott, hogy Polyánszky vezesse négy évig a szövetséget. A szavazati arány: 54–33. A 47 éves Polyénszky az európai uniós források szakértőjeként dolgozott az államigazgatásban és a tanácsadói szektorban, később főosztályvezető a Miniszterelnökségen, jelenleg politikai tanácsadó.

Magyarország történetében először, 2024. szeptemberében sakkolimpiát rendez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!