Marco Rossi: Mindig lefordíttatom, miket mond Szoboszlai az öltözőben a társainak

A magyar fociválogatott 2022 szeptemberében kapott ki legutóbb, másfél év alatt 14 meccsesre gyarapította a veretlenségi sorozatát. Hogy ezt a számot kontextusba helyezzük: az Aranycsapat volt képes egyszer egy 18 meccses szériára, a világon egyedül Kolumbia büszkélkedhet pillanatnyilag ennél hosszabb veretlen időszakkal. A szövetségi kapitány, Marco Rossi szerint a múltbeli összehasonlítgatás értelmetlen, az önérzet szempontjából viszont nagy jelentősége van a mostani sorozatnak. A fejlődést nemcsak ez a mutató támasztja alá, hanem az is, hogy egyenes ágon, csoportelsőként jutott ki a magyar csapat az Eb-re, míg legutóbb az utolsó helyek egyikét csípte el az utolsó percekben szerzett két góllal.

A válogatott sikerét a hazai szövetség (MLSZ) egy 75 perces filmben örökítette meg, amiben a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik a megfelelési kényszerrel jellemezte az olasz szakembert, aki aztán később sokat lazult, és már nem iszik meg tizenöt kávét egy meccsnapon, és olykor már eszik is. Elsőként azt kérdeztük Rossitól, amikor leültünk vele interjúzni, hogy valóban ennyit változott-e a kapitánysága alatt, és hogy ő ment-e keresztül nagyobb fejlődésen, vagy a csapat – klubedzőként melegítőt vett fel, a válogatott mellett alapvetés az öltöny.

„Összetett kérdés ez. Mentálisan a csapat és jómagam is jelentős fejlődésen estünk át. 2017-ben nem éppen optimális körülmények közt vettem át az irányítást, helyre kellett állítani a csapat morálját, bizonyos értelemben a csapatot is. Időközben fontos mérkőzéseket játszottunk, jöttek az Eb-selejtezők, és a szlovákok ellen kint és itthon is veszítettünk. Kint, 2018 márciusában mutatkozott be Dominik a válogatottban, 18 éves sem volt. Néhány hónappal később, szeptemberben belőtte az első gólját a válogatottban. Nagy nyomás volt rajtam, rajtunk az idő tájt. Walesben, amikor világossá vált, hogy nem juthatunk ki egyenes ágon az Eb-re, egy újabb mélypont jött.

Bennem akkor oldódott ez a megfelelési kényszer, akkor sikerült nagyobb bizalmat kiépítenem, mint ami a kezdet kezdetén jellemző volt, amikor jöttek a győzelmek.

Jó volt észlelni, hogy egyre befogadóbb a társaság, nagyobb a hajlandóság az útmutatásaim elfogadására, ha nyertünk. Ez a mostani nyomás már egészen más, ezt a teljesítménykényszert a szurkolók felől ma már elsősorban a lelkesedés diktálja, akkoriban viszont a csalódás idézte elő.”

Rossi szerint a csapat nemcsak mentálisan, hanem taktikai szempontból is jelentős fejlődést mutatott, ahogy a pályán a csapatrészek tartják a távolságot, együtt mozognak, ahogy hátulról építkeznek egy labdakihozatalnál, ahogy támadnak és letámadnak. A labda elleni játéknál is megvannak ezek a távolságok, amivel kellemetlenné lehet tenni az ellenfél építkezését, és sok olyan részlet került a helyére az évek alatt, amik előtte nem voltak triviálisak.

A kapitányt meglepte a 2016-os Eb-eufória, amikor az osztrákok legyőzése után a villamosmegállók tetején ünnepeltek a drukkerek. (Éppen Budapesten volt, és a Honvéd szezonját készítette elő, ami olyan jól sikerült, hogy egy évvel később bajnoki címet szereztek.) És még csak nem is az osztrákok legyőzése volt a csúcs szerinte, hanem ahogy a csapatot a kiesés után a Hősök terén fogadta a közönség.

„A magyarok, amikor a válogatottjuk játszik, és most nemcsak a fociról, hanem a kézilabdáról vagy a vízilabdáról is beszélhetek, ugyanolyan temperamentumosak, mint az olaszok. Semennyivel sem hűvösebbek. Amikor azt érzik, hogy a játékosok őket képviselik, akkor tűzbe jönnek. 2016-ról örök emlékem, hogy fel volt díszítve az összes taxi, vagy a visszapillantón volt piros-fehér-zöld zászló, vagy az antennán. Budapest mindig telis-tele van turistákkal, de arról rögtön felismerted a magyarokat, hogy az arcukon ott volt a trikolór, mert odafestették egymásnak. Vagy zászló volt a kezükben, vagy egy sál a nyakukban. Ezért a lelkesedésért igyekszünk tenni majd júniusban Németországban.”

Ha már a kapitány ilyen magasra dobta a labdát, leütöttük, és feltettük a kérdést: hogyan? Tömören felelt: csak sikerrel lehet.

A sorsolás után úgy nyilatkozott, hogy álom a továbbjutás ebből a csoportból: Svájccal kezdünk, aztán a házigazda németek jönnek, majd a felívelő pályán lévő skótok. Közben Csányi Sándor MLSZ-elnök a továbbjutásra elvárásként tekintett. Jól érezzük-e, hogy itt van egy kis kettősség? – kérdeztük.

„Az igazat megvallva, nem elégednék meg azzal, hogy jól játszunk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és emelt fővel elbúcsúzunk. Ezt már egyszer átéltük. Arra kell törekedni, hogy mindent megtegyünk a továbbjutásért. Közel álltunk ehhez legutóbb, hét-nyolc perc választott el tőle Münchenben, most szeretnénk a harmadik meccs utolsó szakaszát is a magunk javára fordítani. A továbbjutás a cél. Ha sikerül, akkor máris újabb célt lehet kitűzni.”

2021-ben, a németek elleni 2–2-es döntetlennél készült az emlékezetes fotó, amikor Rossi vigasztalta az egyik magyar gólszerzőt, a könnyeivel küszködő Schäfer Andrást. Pontosan már nem emlékszik, mit mondott neki, de az biztosan elhangzott a szájából, hogy nehogy szemrehányást tegyen önmagának, mert mindent kiadott. Sok szomorú arc volt akkor az öltözőben, de úgy érzi, hogy Schäfert viselte meg legjobban az eredmény. „Hullottak a könnyei, mint a záporeső, jó lenne, ha majd most örömkönnyekké változnának ezek.”

A 2021-es Eb-n Szoboszlai Dominik a sérülése miatt nem játszhatott. Azóta egyértelműen vezérszerepet tölt be. Azt is megkérdeztük a kapitánytól, belőle milyen hatást váltanak ki a csapatkapitány szavai, amiket a meccsek előtt a társainak mond.

„A tartalomból sokat nem értek, a szenvedély átjön, amikor körben állunk az öltözőben. Később mindig lefordíttatom magamnak, mert érdekel. Ezek sokszor olyan üzenetek, amik visszanyúlnak oda, amit az előző napokban egymás között beszéltünk.

A motiváló szavak eredete sokszor egy-egy megbeszélésre vezethető vissza. Szalai Ádám beszédei is nagyon lelkesítőek voltak, nagyon örülök, hogy Dominik átvette ezt az örökséget, és meggyőződésem, hogy az egyéni fejlődésében ez a kapitányi szerep is fontos szerepet játszott.”

A csapat legnagyobb erényének a kitartást nevezte, és hogy az egyéni fejlődés a közösséget is szolgálja, a csapat javára is válik. Azok a játékosok, akik a legmagasabb minőséget képviselik, ők minden egyes edzésen a csapat részének tekintik magukat, nem telik el egyetlen nap sem, hogy bármikor is a többiek fölé emelkednének, nincsenek piedesztálon.

Arról is érdeklődtünk, mekkora előny lehet az a felkészülés alatt, hogy nincs veszítenivalója a csapatnak. Rossi ezzel nem értett egyet. „Olyan nívón vagyunk, amire már egyetlen ellenfelünk sem legyint, már nem becsülnek le bennünket. Elértünk oda, hogy már nagyon is van veszítenivalónk. Az 52. helyről a 26. helyre léptünk előre pár év alatt, megfeleztük a helyezésünket. Emellett valahányszor is ott van a pályán a magyar válogatott, mindig ott van a morális kötelesség, hogy a lehető legjobban képviseljük azt a nemzetet, ami valaha jó néhányszor történelmet írt ebben a játékban.”

Arról faggattuk a szövetségi kapitányt, hogy kialakult-e már Rossi-stílus. Ha nem magyar címeres mezben futna ki a csapat, meg lehetne-e ismerni azokat a stílusjegyeket, amik az ő elképzeléseire, vízióira jellemzőek?

„Azt hiszem, egyszerűen és logikusan látom a labdarúgást. Abban biztos vagyok, hogy minden egyes alkalommal bizonyítja a csapatom a fejlődését valamilyen szempontból. Nem mindig látványos ez, olykor csak apróságok vannak, de folytonos. Amit elképzelek, az a mindenkori egyensúly. Meg kell tartani a távolságokat a pályán, de azért egy kis kötetlenség is benne lehet.

Azt szeretem, ha a szándék és a munka egysége mindegyik játékfázisban jelen van, és ez átütő. Ha kölcsönös támogatást adnak a játékosok egymásnak a nehéz pillanatokban, és érzik, hogy számíthatnak egymásra. Ebből a nézőpontból egyre inkább közeledik az én modellemhez az, amit a pályán látok. És tudod, kevés nagyobb dolog van, mint egy ország csapatán otthagyni a kezed nyomát. Bár itt nem helyes csak magamról beszélni, mert nemcsak Rossi keze nyoma, hanem a teljes stáb gondolatai látszódnak a csapaton.”