A Leverkusen továbbra is megállíthatatlan, simán verték a Romát az El-elődöntőben

2024. május 2. – 23:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európa-liga elődöntőjében is folytatta az egészen lenyűgöző sorozatát a Bayer Leverkusen, ami 2-0-ra verte idegenben az AS Romát, ezzel már 47 meccs óta veretlen a német csapat. A másik elődöntőn a sorozat egyik legnagyobb esélyesének tartott Liverpoolt búcsúztató Atalanta 1-1-es döntetlent játszott a Marseille otthonában.

A Roma nem kezdte rosszul a meccset, a 11. percben meg is dolgoztatták a vendégek kapusát, Matěj Kovářt, tíz percre rá pedig Lukaku fejese csattant a kapufán, végül azonban mégis a Leverkusen szerzett vezetést. A 28. percben Karsdorp hibázott nagyot, a rossz passzára könnyedén csapott le Grimaldo, akinek passzából Wirtz lőtte be az első gólt. A második félidőben aztán hamar megduplázhatták volna az előnyüket a németek, de Hincapié fejese mellészállt.

Öt percre rá aztán a túloldalon üresen maradó Cristante sem találta el a kaput, így maradt az 1-0, a 73. percben viszont a Leverkusen eldöntötte a meccset, egy gyönyörű akció végén Andrich hatalmas gólt bombázott a hazai kapuba. A gól után volt egy kis összetűzés a két csapat játékosai között, Xhaka és Spinazzola kaptak is egy-egy sárgát. A második gólt itt lehet megnézni.

A vége felé a rómaiknál Azmounnak volt még egy nagy helyzete, és az utolsó pillanatokban Tammy Abraham is majdnem betalált, de végül a szépítés sem jött össze, így a jövő héten otthon játszó Leverkusen fél lábbal már ott van a döntőben.

A másik meccsen a Liverpool elleni első meccsen brillírozó atalantai Scamacca kezdte a gólgyártást a 11. percben, szűk tíz percre rá viszont jött is a válasz Mbembától. A meccsen aztán több gól nem esett, így az Atalanta otthon harcolhatja majd ki a döntőbe jutást.

Európa-liga, elődöntő, 1. mérkőzések

  • Olympique Marseille (francia) – Atalanta (olasz) 1-1 (1-1)
    gólszerzők: Mbemba (20.), illetve Scamacca (11.)
  • AS Roma (olasz) – Bayer Leverkusen (német) 0-2 (0-1)
    g.: Wirtz (28.), Andrich (73.)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!