Az Arsenal ukrán focistája hazamenne harcolni, ha behívnák

2024. április 5. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Olekszandr Zincsenko a BBC kérdésére válaszolva azt mondta, elhagyná a Premier League-et, hogy Ukrajnában harcolhasson, ha behívnák katonának.

Az Arsenal 27 éves játékosa azt is hozzátette, hogy Oroszország 2022-es inváziója óta mintegy 1 millió fontot adományozott a hazájában élők megsegítésére. Szerinte Ukrajna pajzzsá vált Európa számára, és több támogatásra szólított fel.

Fotó: Andrzej Iwanczuk /NurPhoto /AFP
Fotó: Andrzej Iwanczuk /NurPhoto /AFP

Zincsenko arról is beszélt, hogy több egykori iskolatársa jelenleg is kint harcol a fronton. „Nehéz megérteni, hogy nemrég még egy iskolába jártunk, a játszótéren vagy a futballpályán játszottunk, most pedig nekik kell megvédeniük a hazánkat. És őszintén szólva nagyon nehéz ezt elfogadni, de hát ez van, ami van. Nem adhatjuk fel” – mondta a focista, aki 2022 óta tagja az Arsenal csapatának, előtte pedig az orosz Ufa keretének tagja volt. Elmondása szerint már nem beszélget az Oroszországban tartózkodó barátaival vagy korábbi csapattársaival.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán írta alá azt a törvényjavaslatot, amely 27-ről 25 évre csökkentette a mozgósítási korhatárt Ukrajnában. A módosításra azért volt szükség, mert a sorkatonai szolgálatra jelenleg 20–27 év közöttiek hívhatók be, a hadiállapot alatt azonban hivatalosan szünetel a sorozás, így sok olyan 25–27 éves állampolgár is van, aki már korábban letöltötte a sorkatonai szolgálatát, mégsem mozgósítható, mivel életkora miatt még a sorkatonai nyilvántartásban szerepel. A vezetés szerint plusz 500 ezer katona mozgósítására van szükség.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!