Nyelvtanfolyamot írnak elő a honosított műkorcsolyázóknak, hogy tudjanak magyarul nyilatkozni

2024. február 25. – 09:27

Nyelvtanfolyamot írnak elő a honosított műkorcsolyázóknak, hogy tudjanak magyarul nyilatkozni
Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei a 2024-es műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságon – Fotó: Foto Olimpik / NurPhot / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kötelező nyelvtanfolyamot indítanak a honosított sportolóknak, mert képesnek kell lenniük magyarul nyilatkozni, mondta az Indexnek Bálint Csaba, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) műkorcsolya ágazatának sportigazgatója.

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Aleksei párosának negyedik helye volt a nyolcfős magyar csapat legjobb eredménye a januári műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokságon Litvániában. A honosított versenyzőknek nincs magyarországi kötődésük. A nyolc versenyzőből csak Schermann Regina született Magyarországon, Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei Oroszországban születtek, és ott is készülnek orosz edzővel.

A tavalyi felnőtt Eb-n is egyetlen Magyarországon született sportolót indított a MOKSZ, míg a 2023-as junior vb-n már egyetlen itt született sportoló sem volt a csapatban. Akkor három Oroszországban és egy Franciaországban született versenyző képviselte Magyarországot, akik egyike sem beszélt magyarul. Arról itt írtunk, hogy a kialakult helyzet miatt forrtak az indulatok, magyar szülők több levelet is írtak a MOKSZ vezetésének.

Bálint Csaba a 2024-es Eb-s csapatról azt mondta, hogy a külföldön született hét sportolóból ötnek van magyar útlevele, és közülük többen beszélnek magyarul, köztük az odesszai születésű Szemko Danijil Leonyidovics, aki anyanyelvi szinten tud megszólalni.

Bálint Csaba azt is kijelentette, hogy az egyéni versenyzők esetében nem lesz több honosítás, de a kétversenyzős számokban továbbra is kereshetnek külföldről indulókat. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte Magyarországon ehhez kicsi a merítési lehetőség. Mindemellett célként jelölte meg, hogy felépítsék az utánpótlásrendszerbe bekerülő magyar tehetségeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!