Mentőhelikopterrel vitték kórházba a kitzbüheli sípályán nagyot bukó Szőllős Barnabást

2024. január 17. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyot bukott Szőllős Barnabás alpesi síző edzés közben az ausztriai Kitzbühelben, ami után mentőhelikopterrel szállították kórházba. Állapotáról annyit tudni, hogy nincs életveszélyben, eszméleténél van, de a pontos diagnózissal még várni kell – írta az Alpesisí-világkupa honlapja.

A kitzbühelit a világ egyik legnehezebb és legveszélyesebb versenypályájának tartják. A pálya legmeredekebb része a Mausefalle, a beszámolók szerint Szőllős itt esett el. A Sky Sport Austria azt írta, hogy a 25 éves síző elvesztette az egyik sílécét, ami után úgy beverte a fejét a jeges pályába, hogy még a sisakja is leesett, ezután belecsúszott a biztonsági hálóba. Sokáig a pályán kívül ápolták, majd helikopterrel kórházba szállították.

Közvetlenül Szőllős előtt a 23 éves svájci Remi Cuche is nagyot bukott, ami után őt is mentőhelikopterrel szállították kórházba. A gyanú szerint keresztszalag-szakadást szenvedett.

Szőllős Barnabás két testvérével, Noával és Benjáminnal együtt 2018-ban váltott országot, miután összekülönböztek a Magyar Síszövetség akkori vezetésével. Azóta mindhárman izraeli színekben versenyeznek. A vita tárgyát a sízők sportorvosi igazolása jelentette, Szőllőséket kilenc hónapra el is tiltották. Később a család azt mondta, hogy azért büntették őket, mert kritizálták a szövetség gazdálkodását, ezért döntöttek az országváltás mellett. Azért esett Izraelre a választásuk, mert az apa, Szőllős Péter kettős állampolgár, valamint edzőként és szövetségi kapitányként is dolgozott korábban Izraelben.

Az Ausztriában élő Szőllős Barnabás a 2022-es pekingi téli olimpián alpesi kombinációban hatodik lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!