Kikapott a horvátoktól a magyar vízilabda-válogatott az Eb-elődöntőben

2024. január 14. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar férfi vízilabda-válogatott 11-8-ra kikapott vasárnap a házigazda és címvédő horvát csapattól az Európa-bajnokság zágrábi elődöntőjében – írta az MTI.

A világbajnok, ezzel olimpiai kvótás magyar válogatott javarészt fiatal játékosokkal szerepel az Eb-n, így már az meglepetés volt, hogy csoportelsőként rögtön a nyolc közé jutottak, ahol aztán az olimpiai bajnok szerbeket búcsúztatták ötméteresekkel.

A 2022-es spliti Eb-döntő „visszavágóján” már nem sikerült újabb bravúrt elérni, a horvátok végig vezetve győztek. Sikerével a házigazda horvát csapat sorozatban hatodszor játszhat Eb-döntőt.

A legutóbbi Eb-n második magyarok a keddi zárónapon 16:30 órától a csoportkörben legyőzött olaszokkal találkoznak a bronzmérkőzésen. A horvát-spanyol döntő nemcsak az Európa-bajnoki címről, hanem az olimpiai indulási jogról is dönt majd.

Végig vezettek a horvátok

A második elődöntő kezdetére teljesen megtelt a zágrábi Mladost uszoda. Varga Zsolt szövetségi kapitány ezúttal Szeghalmi Zsombor mellett Molnár Eriket hagyta ki a 15 fős magyar keretből, így utóbbi helyére visszakerült a betegsége után meggyógyult Hárai Balázs.

Gyapjas azonnal egy védéssel mutatkozott be a kapuban, de a horvátok az első emberelőnyüket kihasználták, éppen úgy, ahogy a következő támadásnál a magyarok is a sajátjukat Fekete révén. Ezután a kapusok percei következtek, de egy remek bejátszás után Vukicevic már nem hibázott. A magyar csapat az első akció sikere után egyenlő létszámban, fórból és megúszásból sem tudott betalálni, mígnem Vigvári Vince egy pimasz ejtéssel bevette Bijac kapuját.

A folytatásban a mezőny legfiatalabb játékosa, a 18 éves Varga Vince hozta el a labdát, de nem sikerült átvenni a vezetést, míg hátul a felső léc segítette ki Gyapjast. A második negyed második horvát emberelőnyét azonban már nem sikerült kivédekezni, így harmadszor is a hazaiak vezettek, sőt, ahhoz Gyapjas hatalmas bravúrja kellett, hogy ne húzzanak el kettővel. A horvát blokkok olyannyira remekül működtek ebben a szakaszban, hogy a center Hárairól hiába kapta a fórokat a magyar válogatott, a lövések többnyire még így sem jutottak el a kapuig, ha mégis, akkor pedig Bijac védett.

A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, amikor a nagyszünet előtt kétgólos előnybe kerültek a horvátok.

A térfélcsere után Vigvári Vendel is megnyerte a ráúszást, ráadásul ezúttal a játékrész első előnyéből Nagy Ádám be is talált. Az egyenlítés viszont nem jött össze, mert Vigvári Vendel ejtése a keresztlécen csattant. Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyök következtek, de a kulcsfontosságú gólokat ezúttal is a horvátok szerezték két ötméteresből, viszont előbb Nagy Ádám pontos bombája jelentette a választ, majd Vigvári Vince lövése.

Az utolsó szünet előtti percekben még egy gólváltás történt, így Fekete is feliratkozott a duplázók közé. Az utolsó másodpercekben sikerült kivédekezni egy kettős emberhátrányt, ezért a magyar csapat csak minimális hátrányban várta az utolsó negyedet.

A záró nyolc perc első horvát támadása végsőkig kijátszott emberelőnyös gólt hozott, ahogy a második is, azaz a horvátok 6:30 perccel a meccs vége előtt először vezettek három góllal. A magyar válogatott sokáig nem tudta kihasználni az emberelőnyöket, mígnem Varga Zsolt időkérése után Nagy Ádám már nem hibázott. Ennek ellenére bő három perccel a vége előtt Butic megúszásból lőtt gólja az érdemi kérdések lezárását jelentette. A végén még Vrlic és Vigvári Vince is betalált, azaz a háromgólos különbség nem csökkent a végső dudaszóig.

Férfi vízilabda Európa-bajnokság, elődöntő:

  • Horvátország-Magyarország 11-8 (2-2, 2-0, 3-4, 4-2)
  • gólszerzők: Marinic Kragic 3, Fatovic 2, Kharkov, Vukicevic, Buric, Loncar, Butic, Vrlic 1-1, illetve Nagy Á., Vigvári Vi. 3-3, Fekete 2
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!