A Spanyol Szuperkupa szaúdi közönsége füttykoncerttel törte meg a Franz Beckenbauerre emlékező csendet

2024. január 11. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva

Fütyült a szaúdi közönség, amikor a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében szerda este, a Real Madrid és az Atletico meccse előtt egy perces csenddel emlékeztek volna a rendezők a január 8-án elhunyt Franz Beckenbauerre.

Az okokat illetően megosztott a közösségi média, egyesek szerint a Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban rendezett meccs közönségének az nem tetszett, hogy az izraeli konfliktusban Németország feltétel nélkül támogatja Izraelt, mások szerint viszont az ilyen tiszteletadást nem ismeri a muszlim vallás.

Emellett a Real Madrid német középpályása, Toni Kroos minden labdaérintésekor is hangosan fújoltak a szaúdi nézők Rijádban. Az okot még az AS spanyol futballmagazin szakíróinak sem volt könnyű kitalálni, végül azt sütötték ki, hogy a közönség minden bizonnyal azért reagálhatott így, mert a Real Madrid német középpályása tavaly nyáron kommentelt egy szót a Fabrizio Romano sportújságíró Instagram-oldalára.

Nem akármilyen szót, persze. Amikor Gabri Veiga, az ígéretes, fiatal spanyol futballtehetség a Celta Vigótól a szaúd-arábiai Al-Ahlihoz igazolt egy rakás pénzért ahelyett, hogy rangosabb európai csapatok ajánlatait fogadta volna el, Kroos annyival reagált, hogy

„szégyenletes”.

Kroost persze mindez olyan nagyon nem hatotta meg, csapata, a Real Madrid 5-3-ra nyert a meccsen az Atletico ellen, maga Kroos pedig a mérkőzés után még cukkolta is a szaúdiakat a Twitteren, azt írta,

„Remek volt a mai. Csodálatos közönség”.

Az európai futballvilágban egyre többen fejezik ki nemtetszésüket amiatt, hogy a 10 év múlva vébérendezésre készülő Szaúd-Arábia újabban rengeteg pénzt önt a fociba, és nagyon sok tehetséges európai játékos köt ki a szaúdi bajnokságban. Oda szerződött már Cristiano Ronaldo és Neymar is, ők azonban Gabri Veigával ellentétben valószínűleg csak a karrierjük végét töltik a királyságban.

A Real Madrid vasárnap játszik majd a Spanyol Szuperkupa döntőjében a Barcelonával vagy az Osasunával, természetesen hol máshol, mint Szaúd-Arábiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!