103. születésnapján köszöntötték az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnest

2024. január 9. – 20:33

Másolás

Vágólapra másolva



„Ági néni a korához képest jól van, bár az utóbbi időben a hallása egy kicsit megkopott. Érdeklődött a Magyar Torna Szövetségről és a magyar tornászokról. Egyébként ottlétünkkor is sportműsor ment a háttérben a televízióban. Jó volt látni, hogy az ötszörös olimpiai bajnokunk az elmúlt három évben gyakorlatilag semmit sem változott”

idézte a Magyar Torna Szövetség honlapja Altorjai Sándor főtitkárt. Altorjai mellett a sportág legutóbbi olimpiai bajnoka, a 2012-ben győztes Berki Krisztián is ott volt a köszöntésen.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt is meglátogatta Keletit. A MOB emlékeztet arra, hogy számos elismerése közt, állami kitüntetései mellett a MOB olimpiai aranygyűrűse, érdemérmes tiszteletbeli tagja, fair play életműdíjasa. A magyar tornasport halhatatlanja, a női sportolók nemzetközi hírességei csarnokának tagja, a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjasa, Prima Primissima díjas; Újpest, Terézváros és Budapest díszpolgára, a nemzet sportolója. Kalandos életéről film is készült Aki legyőzte az időt címmel.

Ennek egyik kulcsmondata volt, hogy az élet szereti a szerényeket. Humorára jó adalék: a tükör távolságát nevezte a hosszú élet titkának. Nem néz bele, így olyannak képzeli magát, amilyennek csak akarja.

Keleti már a második világháború előtt válogatott tornász volt, de a zsidótörvények miatt nem sportolhatott. A háború két olimpiát vett el a pályafutásából, egyet pedig, 1948-ban egy bokasérülés. A csapat ezüstérmes lett nélküle, vele az aranyra is lett volna esély.

Keleti az 1952-es olimpián már 31 évesen lett a talaj olimpiai bajnoka, ezenkívül egy ezüst- és két bronzérmet nyert Helsinkiben. 1954-ben felemás korláton világbajnok lett. 1956-ban három szeren (talaj, gerenda, felemás korlát) és a kéziszercsapatban nyert olimpiát. Közvetlenül az '56-os olimpia után Ausztráliában, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanár és edző volt. Izraelben megteremtette a nemzeti tornasportot. Az utóbbi tíz évben már Budapesten él.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!