Kerüld a tükröt, ez a hosszú élet titka

2021. január 09. – 00:00

Kerüld a tükröt, ez a hosszú élet titka
Pasaréti út 11-13., Vasas Sportcentrum, Keleti Ágnes tornász, a Vasas Sportcentrumban 1949-ben – Fotó: Kovács Márton Ernő / Fortepan

Másolás

Vágólapra másolva

A világ legidősebb olimpiai bajnoka, a szombaton századik születésnapját ünneplő Keleti Ágnes jól érzi magát, minden nap mozog, még spárgázni is tud. Csak az hiányzik neki, hogy nem a kedvenc cukrászdájában eszi meg a gesztenyepürét vagy a fagyit. A 2000-es években tért vissza Izraelből Budapestre, fia szerint meghosszabbította az életét ez a döntés.

Sok híres sportolónál láthatjuk, hogy egy véletlen meghatározza a későbbi karrierjét. Keleti Ágnes csellista akart lenni, tehetségesen játszott, már a Zeneakadémián is fellépett, de gimnazista korában jött egy karácsonyi ünnepség, amikor hibázott. A hattyút (Saint Saens) akarta eljátszani, amikor beütött egy hirtelen rövidzárlat, és lefagyott. Lehet, hogy játszhatott volna felnőtt korában szimfonikus zenekarban, lehet, hogy az ország egyik legjobb csellistája lett volna.

Így viszont a kor egyik legeredményesebb sportolója lett, akinek a világon mindenhol ismerik a nevét. És akinek, ha csak kicsivel több szerencséje van, még ötnél is több olimpiai aranya lenne most a vitrinjében – akár nyolc is összejöhetett volna neki. Persze az öt sem csekélység, nincs is másik olyan magyar sportoló, aki egy olimpián négy aranyat nyert volna. A történelem furcsa fintora, hogy nem ünnepelhették meg a sikereit, sőt 1956 után legközelebb 1983-ban lépett csak ismét magyar földre, így itthon alig ismerik őt.

16 éves volt, amikor elkezdte a tornát, először csak önmaga szórakoztatására. Mozgására azonban felfigyelt Dückstein Zoltán, a kor egyik jó edzője. 1940-ben, és Keleti 20 évesen már magyar bajnok volt, ha megrendezik abban az évben az olimpiát, ott lett volna a helye a csapatban – már ha a zsidótörvények ellenére beválogatják. Zsidó származása miatt a következő évek az életben maradásáról, nem a sportról szóltak.

A túlélésért küzdve

Szűcsinasnak állt, minden munkát elvállalt, lőszergyárban is dolgozott, és minden fortélyt bevetett a túlélésért. Nem tűzte ki a mellére a megbélyegzést jelentő sárga csillagot, egy bizonyos Juhász Piroska iratait vásárolta meg, minden értéktárgyát és pénzét odaadta érte. Nagybátyját és unokatestvérét a szeme láttára vitték el a nyilasok. Akkor már tudta, amit addig csak sejtett: a hamis papírok menthetik meg az életét. Vagyonos édesapja, aki egy gyár résztulajdonosa volt, Auschwitzban halt meg.

A Klein néven született Keletinek meg kellett tanulnia, hogy hívják Juhász Piroska szüleit, új személyisége alapadatait, mert ha hibázik és lebukik, az egyet jelent a halállal. Szalkszentmártonban húzta meg magát 1944-ben, de férje, Sárkány István miatt Budapesten is járt néhányszor, még ha kockázatos is volt a bombázások és a harcok miatt. Cseléd lett, és mint később kiderült, a városparancsnok helyettesének házában dolgozott. A háborúban, pontosabban amikor a pincében vészelték át a bombázást, sokszor gondolt a tornára, a maga módján erősített is, akaratlanul is felkészülve a következő életére.

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a Nemzet Sportolója 2020. január 10-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

„Ott feküdt az utcán két viaszbaba, egy anya a lányával, kéz a kézben, rózsaszín selyem hálóköntösben, jéggé voltak fagyva. Feltettük őket a targoncára, más halottakkal együtt, és elgurítottuk őket az Erzsébet téri tömegsírba. Életem legborzasztóbb emléke ez, mind a mai napig” – idézte vissza megrázó élményét. Nem is szeret emlékezni erre az időszakra – szerencsés volt a szerencsétlenségben, ahogy találóan megfogalmazta élete ezen szakaszáról. Januárban véget ért Budapest ostroma, a férje tavasszal 33 kilósan tért vissza a mauthauseni koncentrációs táborból.

Őszre már olyan állapotba hoztak egy tornatermet, hogy ott sportolni lehessen. Elérték, hogy a kitelepítésből visszatérhetett a sportághoz Herpich Rezsőné, a korszak legtekintélyesebb edzője, és a válogatott újra összeállt. Az 1948-as londoni olimpiára győzelmi esélyekkel utazott a csapat, Keleti azonban megsérült. Reménykedtek, hogy a szalagszakadása rendbejön, de nem gyógyult meg, így csak a lelátóról nézte, hogy a csapat második lett a csehszlovákok mögött. Ha ő is bemutathatja a gyakorlatait, szinte garantált lett volna az első hely, és persze egyéniben is jó esélye volt érmekre. Volt a versenyen némi pontozói részrehajlás is a visszaemlékezések szerint, ami még elszántabbá tette a csapatot, hogy 1952-ben már aranyérmekkel térhessenek haza.

Az első olimpiai arany

Keleti az 52-es olimpián, Helsinkiben már 31 éves volt, és ott akarta valóra váltani a nagy álmát, hogy olimpiai bajnok legyen. A felemás korlát döntőjére úgy készültek, hogy politikai nyomásra át kell engedni az aranyérmet a szovjeteknek, de Rákosi Mátyás az utolsó pillanatban meggondolta magát, és arra kérte a csapat vezetőit, hogy tegyenek meg mindent a magyar sikerért. A győztes Korondi Margit lett. Ikonikus kép, ahogy Keleti a dobogó harmadik fokán áll, és ugyan élete legnagyobb sikerét érte el éppen, nem boldog. Pár óra elteltével a talajgyakorlatban már Keleti volt a bajnok. Ezt az aranyat gondolja egyébként a legkedvesebbnek. Gerendán rontott, leszorult a dobogóról, a kéziszercsapat pedig egy elejtett buzogány miatt a harmadik hellyel kellett beérje, ami ismét motivációt adott a következő négy évre.

„Korondi Margit a győzelmi dobogón. Jobbra a szovjet Gorohovszkaja, balra Keleti Ágnes”
„Második aranyérem. Keleti Ágnes a dobogón.” – Fotók: Arcanum / Barcs Sándor: Diadal Helsinkiben (1952. december 6., az Ifjúsági Könyvkiadó kiadványa)

A visszavonulás meg sem fordult a fejében, inkább az motoszkált benne, hogy hét évvel idősebb nővére, Vera Ausztráliában él, és a melbourne-i olimpia miatt újra láthatja. Már akkor úgy gondolták, hogy édesanyjukkal kiegészülve a kontinensen folytatják életüket.

Négy arany egy olimpiáról – magyar rekord

„Egy pillanatra sem hunytam le a szemem éjszaka. Minden eszembe jutott. Az első válogatott kerettagság még 1938-ból. Aztán a sok-sok megaláztatás a következő években. De most itt többről van szó, a búcsúszereplésemről” – mondta férjének, amikor közeledtek az olimpiai tornacsarnok felé.

A búcsúszereplés négy aranyéremmel zárult, és ha nincs egy rontott ugrása, az egyéni összetettel meglehetett volna az ötödik is. Így is két fontos rekord fűződik a nevéhez.

  • Két egymást követő olimpián soha más magyar tornásznő nem nyert aranyat
  • A mai napig az övé a legtöbb olimpiai érem (10), Egerszegi Krisztina és Kozák Danuta előtt

Nemzetközileg sem csekélység a teljesítménye, a tornásznők örökrangsorában a harmadik hely az övé a szovjet Larisza Latinyina és a csehszlovák Vera Caslavska mögött – de például az élő legenda Nadia Comaneci előtt, akinek szintén öt arany és három ezüstje van, ám Keletinek emellett van két bronza, míg a románnak csak egy. A halhatatlan tornászok közé ezzel a filmmel választották be:

Ausztráliában a sportnak hátat fordítva egy lemezjátszógyárban kapott munkát, de aztán elhagyta az országot, és Németország érintésével végül Izraelben telepedett le. Ott megreformálta a tornasportot, aztán segített az olasz csapat felkészülésében az 1960-as olimpiára. 1983-ban a budapesti világbajnokságra térhetett haza először, majd 1990 után egyre gyakrabban. A 2000-es évek elejétől pedig újra itthon él, és mint fia, Rafael mondta, ha nem lenne ez a nyüzsgés körötte, az élménybeszámolók, a fogadások, talán már nem is élne.

Humor, életszeretet, kacagás.

Így lehetne legjobban összefoglalni, mi jellemző rá. A humorra jó példa, hogy a tükör távolságát nevezte a hosszú élet titkának. Nem néz bele, így olyannak képzeli magát, amilyennek csak akarja. De akár az is, amikor kérdezték tőle, ha már ennyire szeret utazni, hová szeretne még eljutni? A mennyországba, de az már ráér – hangzott a válasz. A kacagás az egész életét végigkíséri: egyszer egy 50-es évekbeli államvizsgán rá kellett szólnia a vizsgabizottság vezetőjének, hogy moderálja magát, ne röhögjön olyan felszabadultan a bizottság tagjaként a vizsgázó egyik mondatán.

„Mondjátok már, mégis ki él száz évig? Tudjátok milyen sok az?”

– tette fel a kérdést nemrég családi körben, amikor egyre többször szóba került a születésnapja. Mostanra megbarátkozott a gondolattal, hogy neki ez is sikerült.

(A cikk megírásához forrásként Dávid Sándor és Dobor Dezső Keleti 100 című könyvét használtuk.)