Világháborús vereséggel sértegette meccse után a német drukkereket az angol dartsjátékos

2023. december 28. – 13:38

Világháborús vereséggel sértegette meccse után a német drukkereket az angol dartsjátékos
Scott Williams a Martin Schindler elleni győzelme után a darts-vb-n – Fotó: Warren Little/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Utólag kellett elnézést kérnie a darts-vb-n a legjobb 16 közé jutó Scott Williamsnek a meccs utáni nyilatkozata miatt. Az angol Williams a német Martin Schindlerrel mérkőzött a vb-n, és a meccs az esélyesebb Schindlernek állt az elején, kétszettes előnybe került, ám Williams végül 4-3-ra a saját javára fordította az összecsapást.

A drámai meccs után nem csoda, ha Williams felfokozott állapotban nyilatkozott a helyszínen, a londoni Alexandra Palace-ban, ahol az angol szurkolók mellett jelentős számban voltak német drukkerek is. Főleg utóbbiakat hergelte tovább nyilatkozatával, amelyben azt mondta, hogy „nyertünk két világháborút és egy foci-vb-t, de ez… A német szurkolók is nagyon odatették magukat” – utalt a játékos arra, hogy a meccs közben ő is kapta az ívet a német közönségtől.

Az interjút készítő Emma Paton azonnal elnézést kért azoktól, akiket Williams nyilatkozata esetleg megsérthetett – írja a Guardian.

Williams később a Twitteren reagált az esetre, amiben elismerte, hogy kapott néhány cifra üzenetet a német szurkolóktól a nyilatkozata miatt. Williams hozzátette, butaság volt, amit az interjúban mondott, nem volt benne semmi személyeskedés, csak cukkolni szerette volna a németeket, de ő szereti az embereket, és büszke britként boldog, hogy a legjobb 16 között folytathatja a vb-n. Azóta Williams már nem elérhető a Twitteren.

Nem ez az első eset a darts világában, hogy egy játékos sértő nyilatkozatra ragadtatja magát. 2018-ban például az angol James Wade mondta azt a japán Aszada Szejgo legyőzése után, hogy a hazája, a fia miatt kifejezetten bántani akarta ellenfelét. De az is előfordult már a sportágban, hogy egy játékos a közönség reakcióitól óvta magát. A 2022-es vb-n a walesi Gerwyn Price zajszűrős fejhallgatóban játszotta le egyik meccsét, mivel az angol közönség általában ellene drukkol. Price az idei tornán már azt nyilatkozta, hogy megbékélt a közönséggel, már nem bántják őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!