Dárdai Pál: Nagyon büszke leszek, ha Marci pályára lép a magyar válogatottban

2023. december 23. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi Németországban találkozott a Hertha játékosával, a 21 éves Dárda Mártonnal, és a Nemzeti Sport értesülései szerint márciusban eldőlhet, pályára lép-e a magyar válogatottban.

A lap a hírrel kapcsolatban megkérdezte a német másodosztályban szereplő Hertha vezetőedzőjét, Dárdai Pált, mit szól középső fia sikeréhez, mire az egykori magyar szövetségi kapitány azt válaszolta: „Ez a kettejük dolga. Örülök, hogy személyesen találkoztak, Marci elhívta az otthonába a kapitányt, de nyilván nem én döntöm el, ki lesz válogatott, és ki nem.

Azt mondtam a fiamnak, akkor lehet az, ha ötven-hetven felnőttmeccs már lesz mögötte.”

A korábbi 61-szeres válogatott Dárdai szerint ahogy önmagát, a fiait sem ajánlgatta soha senkinek.

„Nekem az a fontos, hogy a fiam egészséges legyen, nyilván nagyon büszke leszek, ha pályára lép a válogatottban, mint ahogyan az voltam akkor is, amikor Palkó játszott címeres mezben”

– mondta a Hertha edzője.

Amikor legutóbb kérdezték arról Dárdai Mártont, hogy a magyar vagy a német válogatottat képviseli-e majd, ha meghívást kap, azt mondta, ezen még nem gondolkodott, inkább a bajnoki meccseire koncentrál. „Az összes német ifjúsági válogatottban játszottam már korábban, ez végül az én döntésem lesz. De még van idő.”

Dárdai Márton Berlinben született 2002-ben, a Herthánál nevelkedett, 2020-ban debütált az első csapatban, 41 német első osztályú és 13 másodosztályú meccsen lépett pályára a berlini klubban. A középső védőként és védekező középpályásként is bevethető Márton korábban a német U16-os, U17-es és U19-es válogatottban is játszott. A német U21-es válogatottban 7 mérkőzése van már.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!