Szoboszlai: Megverjük a litvánokat, és kijutunk

2023. október 14. – 23:34

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott szombat este 2-1-re verte Szerbia válogatottját, pont olyan végeredmény született, mint bő egy hónapja Belgrádban. A győzelemmel Marco Rossi csapata nagyon közel került a biztos Európa-bajnoki szerepléshez, kedden Litvániában egy győzelem már bebiztosítja ezt, minden más eredménytől függetlenül.

Erről beszélt a válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is a szerb meccs utáni értékelés során. Szoboszlai elmondta, hogy általában nem szeret jósolgatni, de egy másik mérkőzés eredményétől sem szeretné függővé tenni a magyar Eb-kijutást, így egészen konkrét ígéretet tett az M4 Sport kamerái előtt:

„Megverjük a litvánokat, és kijutunk!”

Szoboszlai kitért arra is, hogy a meccs hajrájában szemmel láthatóan nyugtatni próbálta a szerbek ellen forduló közönséget – ez csapatkapitányként a feladata, mert bármennyire is jó, ha egy szurkolótábor kiáll magáért, a csapatért, ha hergelést lát, nem akarja, hogy szurkolók nélkül kelljen játszaniuk, ezért néha fontos a higgadtság.

Beszélt Sallai Roland győzelmet jelentő, káprázatos találatáról is, ami szerinte magáért beszélő gól volt, és ezek után már nem is tudja, Sallai milyen lábas is, hiszen most ballal talált be.

„Két évvel öregebb lettem” – kezdte a szövetségi kapitány Marco Rossi, aki szerint a teljes stáb együtt szenvedett a kispadon a játékosokkal. Elismerte, hogy több helyzetben is szerencsések voltak, a kapus Dibusz Dénesnek többször is nehéz szituációban kellett nagyot mentenie, de szenvedés nélkül nincs siker. Rossi szerint a szerbeké az Eb-selejtezőcsoport legjobb csapata, ezt a szombati meccs mindkét félidejében is igazolták, de a magyar válogatott szívvel játszott, ezért tudtak nyerni kétszer is ellenük. A litván meccsről elmondta, hogy három pontért mennek kedden, de addig a legfontosabb, hogy mielőbb összeszedjék magukat.

Az első magyar gólt szerző Varga Barbabás a Fradiban a Fiorentina elleni találatához hasonlította a szerbeknek lőttet. Szinte teljesen ugyanaz a támadás volt a kettő, Loïc Nego jól vette észre őt, neki csak vissza kellett lépnie, a jó beadás után pedig már nem volt nehéz dolga.

A Szerbia elleni 2-1-es győzelmet ünneplő magyar játékosok a 2023. október 14-i magyar–szerb Eb-selejtező után – Fotó: Bernadett Szabo / Reuters
A Szerbia elleni 2-1-es győzelmet ünneplő magyar játékosok a 2023. október 14-i magyar–szerb Eb-selejtező után – Fotó: Bernadett Szabo / Reuters

A szerbek elleni meccsen mindkét gólnál gólpasszal jelentkező Nego arról beszélt, hogy tudták, a szerbek teljesen más hozzáállással érkeznek majd Budapestre, mint amit a belgrádi meccsen mutattak. Ezek után pontosan azt tette a magyar válogatott a pályán, amit kellett, és voltak ugyan szenvedős részei a meccsnek, de a végén azért ők lehetettek boldogok. Az elmúlt időszakban mutatott jó formáját annak tudja be, hogy sokkal könnyebb úgy játszani, ha szeretetet, bizalmat kap.

A kapuban nagy bravúrokat bemutató Dibusz Dénes szerint szinte végig a szerbek nyomtak, hiszen a szeptemberi vereség után ők voltak lépéskényszerben, ami csak tovább erősödött, amikor a magyar válogatott kétszer is előnyhöz jutott. „Meghűlt az ereimben a vér” – reagált arra, hogy a második félidő elején kétszer is lesgólt szereztek a szerbek, de kitért a szerencsére is, ami a két másodpercen belüli két szerb kapufánál melléjük pártolt. Dibusz szerint tettek is azért, hogy a szerencse mellettük legyen, „minden játékos görcsig hajtott”, mondta. Ő is kitért Sallai nem mindennapi találatára, amiről annyit mondott: „Egészen szép lövés volt onnan hátulról is, ezt nevezik védhetetlennek.”

A magyar futballválogatott október 17-én, kedden 20:45-től Litvánia ellen, idegenben folytatja az Eb-selejtezőt. Egy győzelemmel biztossá válik a 2024-es németországi Európa-bajnokságon való szereplés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!