Marozsán Fábián imponáló tenisszel nyolcaddöntős a sanghaji 1000-es tornán

2023. október 8. – 13:10

Másolás

Vágólapra másolva

Marozsán Fábián a harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a 8,8 millió dollár (3,3 milliárd forint) összdíjazású keménypályás sanghaji férfi tenisztornán – jelentette az MTI.

A világranglistán 91. magyar játékos a 16 közé kerülésért vívott vasárnapi találkozón 74 perc alatt, két játszmában győzte le az ATP-rangsorban 55. szerb Dusan Lajovicot. Lajovic volt már 23. a ranglistán, mostanában egy kicsit visszaesett, de egy komoly játékos.

Marozsán az első szettben 5:0-ra elhúzott, majd 5:1-nél ő is elvesztette adogatójátékát, de végül 6:3-ra nyert. A másodikban rögtön elvette ellenfele szervagémjét, aztán 5:3-as állásnál még egyszer megtette ugyanezt.

Ezen a tornán korábban a francia Arthur Rinderknech, majd az ausztrál Alex De Minaur ellen nyert, aki a ranglista 11. helyén áll. A következő körben a nyolcadikként rangsorolt, a világranglistán kilencedik norvég Casper Ruuddel mérkőzik majd meg.

Marozsán az idei római, hasonlóan rangos tornán a világelső spanyol Carlos Alcarazt verte. Akkor a kedvenc borításán játszott, salakon. Most Sanghajban kemény pályán is megmutatta a tudását. Júniusban Marozsán azt nyilatkozta a telexnek, hogy az a legfőbb célja, hogy ne egynyári játékosként emlékezzenek rá.

Fucsovics Márton ugyanitt a 22. helyen kiemelt argentin Cerundolóval csapott össze. Az első szettet a ranglista 57. helyén álló magyar nyerte 6:3-ra, ellenfele a második játszmában egyenlített. A döntő szett nagy küzdelmet hozott Fucsovics 1:4-ről még egyenlített, de amikor a meccsben maradásért adogatott 5:6-nál nem tudta hozni a gémet, és így búcsúzott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!