Puskás sofőrje már a Premier League élbolyában vezet

Antonio Contéval tavaly a nyolcadik helyre ért oda Tottenham az angol bajnokságban, ami finoman szólva is csalódást jelentett. Ezt csak tetézte, hogy a nyári átigazolási időszak végén, lényegében last minute adták el a csapat egyik legnagyobb sztárját, Harry Kane-t – ezek után nem tűntek túl fényesnek a Tottenham kilátásai az új, 2023/24-es idényre. Ehhez képest az új vezetőedző, Ange Postecoglou vezetésével hat meccs után a top négyben tanyázik a Spurs. Sőt, a Manchester United után az Arsenal elleni észak-londoni derbin is veretlenül jutottak túl, a liga egyik legerősebb letámadása ellen is hűek maradva a rövidpasszos, sokmozgásos, labdakihozatalos támadófocijukhoz. Noha Postecoglounak hetekkel ezelőtt, a londoni kinevezésekor ismét meg kellett küzdenie a „ki ez a fura akcentusos fickó és mit akar egy topbajnokság nagycsapatánál?” stigmával, azóta a kétkedőkből is hívők lettek. Big Ange pedig az idei Premier League talán legjobb edzői sztorija, nem utolsósorban embersége miatt is:

Noha angol nyelvterületen már a Celtickel elért feltámadás miatt többen ismerik a Postecoglou-sztori részleteit, pár bennfentes segítségével végigjártuk a legnagyobbak közé idén berobbanó edző, egyben Puskás Öcsi egykori sofőrjének főbb állomáshelyeit.

Görögországból a katonai junta miatt Melbourne-be kivándorló, az emigráns élet nehézségeit megtapasztaló család volt az övék, mondta a Sky Sportsnak nyilatkozva: „Az emberek valahogy félreértelmezik a bevándorlási történeteket. Gyakran hallom, hogy azt mondják, nos, tudják, egy jobb életért vándorolnak ki egy másik országba. A bevándorlók története nem erről szól. Azért mennek egy másik országba, hogy lehetőséget biztosítsanak a következő generációnak. Anyukámnak és apukámnak nem volt jobb élete. Meggyőződésem, hogy jobb életük lett volna, még ha nehéz idők is voltak, Görögországban, ahol az egész családjuk, a szociális hálójuk, a nyelvük, az életük volt. Mindezt hátrahagyták, mert lehetőséget akartak biztosítani a gyerekeiknek.”

Postecoglou sokat beszél a futballról – illetve, remélhetőleg világos lesz az írásunkból, hogy ő csak arról beszél, noha nem ez a legfontosabb az életben – mint összekötő kapocsról, és nála hitelesebben kevesebben élték, élik meg ezt:

„Úgy tűnik, mintha millió mérföldekre lennénk egymástól, és szinte, ahogy már mondtam párszor, egy másik bolygón lennénk. Tudjátok, mindig is tisztában voltunk a világ nagy klubjaival, és a Celtic is közéjük tartozik. Az egész hátterükben, hogy azért alapultak meg, hogy szegény ír bevándorlókat etessenek, volt egy cél a klub mögött, ami a mai napig megmaradt. Számomra ez nyilvánvalóan erősen rezonál, mivel bevándorló vagyok a saját országunkban. És a South Melbourne, a Hellas, a Melbourne Croatia, a Sydney Croatia, ezek a klubok mind ugyanilyen céllal alakultak. Nem kizárólag azért hozták létre őket, hogy futballklubok legyenek, hanem azért, hogy segítsenek az embereknek beilleszkedni az új hazájukban” – nyilatkozta az Irish Mirrornak, amikor már a Celtic vezetőedzőjeként dolgozott.

Hogy mennyi saját élményből dolgozik Postecoglou, arról legyen elég annyi, hogy édesapja nehézségei és teendői miatt szinte csak a futballmeccseken találkoztak: „Apámnak a futball összekötő kapcsot jelentett a múltjával. Azzal, hogy ezt átadta nekem, azt hiszem, úgy érezte, hogy olyan nevelést tud adni, amilyet mindig is akart, még akkor is, ha egy idegen országban voltunk. Így a futball lett a középpontja mindannak, amit csináltunk. A futball volt számára a biztonságot jelentő takaró. Bármi történjen is ebben az új világban, voltak olyan alapvető értékek, amelyeket meg tudtam őrizni azáltal, hogy egy olyan világba helyezett be, amelyet megértett” – mesélte a Sky Sportsnak.

Így tulajdonképpen a 25 éves Postecoglou futballuniverzumába üstökösként csapódott be mindenki Öcsi bácsija, Puskás Ferenc, amikor a magyar legenda az ausztrál South Melbourne Hellas vezetőedzője lett, derül ki az Athletic anyagából:

„Puskás nem beszélt angolul, de jól beszélt görögül, miután korábban a Panathinaikoszt és az AEK Athént is irányította, ezért Postecoglou gyakran volt tolmácsa a csapat többi tagja felé, illetve a pályán meghosszabbított keze. »Gyakran mentem érte a házához, és vittem a pályára« – mondta Postecoglou 2014-ben egy interjúban. »Sok időt töltöttem vele a futballról beszélgetve – az emberek sokat beszélnek arról, hogy támadóedző vagyok, és Puskás vetette el ennek a magját. Imádtam. Sokkal nyitottabb volt, mint a korábbi, sokkal szabályozottabb és strukturáltabb edzőim.«”

A kíméletlen, bátor és közönségszórakoztató támadófutballja alapjait tehát Puskástól tanulta, míg saját szélsővédős korlátoltságát és frusztrációját kiváló érzékkel fordította a maga javára. Ahogy ebben az interjúban elmagyarázza, alapvetően azért viszi be a pálya közepe felé a szélsővédőket csapatainál, hogy

• egyrészt legyen terület a szélsőinek támadni,
• másrészt stabilabbak legyenek a kontrák ellen,
• harmadrészt könnyebben ki tudják hozni a labdát.

Ezek a szélsővédők mostanság az eredetileg középpályásnak nevelt szárnyvédő Destiny Udogie, illetve az a Pedro Porro, aki a Girona utánpótlásban olyan idényt is összehozott még támadóközéppályásként, amiben 15 gól mellett 30 gólpasszt is termelt. Egyikük sem klasszikus szélsővédő tehát, de Postecoglou alatt mégis működik a variálás. Ugyanakkor a 4-3-3-as attraktív támadófoci és a tükörszélsővédők mellett valami sokkal fontosabbat is megtanult Puskástól Postecoglou:

„Az emberi oldala legalább akkora hatással volt rám, mint a szakmai tudása. Mivel sokat utaztunk egy kocsiban, bőven volt lehetőségem figyelni, ahogy a többi emberrel bánik, a szavaiból és a gesztusaiból pedig mindig a szerénység köszönt vissza. Arra tanított, hogy nem számít, milyen sikereket értél el az életben, semmi rossz nincs abban, ha kedves és tisztelettudó vagy a környezeteddel. Emlékszem, nagyon sokan kértek tőle aláírást, és mindig türelmes volt, mindig volt ideje az emberekre. Azóta is sokszor gondolok arra, hogy milyen gyakran érzünk csodálatot a nagy sportteljesítményeket látva, és közben elfelejtjük, hogy a legnagyobb eredmény az, ha valakinek az emberi oldala is kifogástalan. Márpedig Puskás Ferenc az egyik legjobb ember volt, akivel valaha találkoztam.”

Postecoglou azok után, hogy gimnazistaként is már a társait edzette, és hogy mindössze 27 éves játékosként vonult vissza, mintegy predesztinálva volt az edzői sikerre. 35 évesen, 2000-ben kétszeres ausztrál bajnokként (játékosként és edzőként is) Sir Alex Ferguson Unitedje ellen meccselt vezetőedzőként a klubvilágbajnokságon, egy tulajdonképpen félprofi csapatnál – majd’ egy évtizedbe került, hogy profi csapathoz kerüljön.

Hét évig dolgozott az ausztrál válogatott utánpótláscsapatainál, azonban egy veszekedésbe torkolló tévéinterjúja után a futballkultúra konzervativizmusa miatt persona non grata lett, és 2008-ban egy alacsonyabb osztályú görög csapatnál kötött ki. Visszatérve Ausztráliába tévés szakértőként vállalt munkát, és tulajdonképpen egy, a ligaelnökkel való véletlen találkozás teremtette meg neki a beugrást jelentő lehetőséget a Brisbane Roar csapatánál, miután a korábbi vezetőedzőt, Frank Farinát ittas vezetés miatt elbocsátották. Postecoglou beugróként majdnem kiesett a 2009-10-es idényben, majd 36 veretlenül megvívott meccs után 2011-ben bajnoki címet nyert.

Thomas Broichot teljes joggal tartották a német utánpótlás legizgalmasabb játékosának a kétezres évek elején. Nem kisebb nevek, mint Günther Netzer gondolták úgy, hogy a „Mozart” becenévre hallgató bohém zsenit nagyobb tehetséggel áldották meg, mint az U21-es válogatottbeli társait, Bastian Schweinsteigert vagy Lukas Podolskit. Broich karrierje azonban ilyen-olyan okok – sérülések, edzők, hozzáállás, a német futballszakma elmaradottsága a kétezres évek közepén – miatt 27 éves korában lényegében véget ért. Ezzel kapcsolatban ajánlom a Trainer c. alapfilmmel feltűnő, talán a legjobb futball-dokumentumfilmeket készítő Aljoscha Pause Tom meets Zizou c. mesterművét.

Mielőtt (ahelyett, hogy) Broich totál kiégve abbahagyta volna a futballt, Brisbane-be igazolt, ahol a sors összehozta Postecoglou-val. Szembehelyezve a Christoph Daum-, Dick Advocaat-féle korábbi edzőivel, Broich azóta már tévés elemzőként, frankfurti utánpótlásedzőként vagy épp a Hertha metodológiai vezetőjeként így áradozik Ange-ről:

„Egy átlagos csapattal úgy akart futballozni, mint az FC Barcelona”. Sikerrel! Mert rövid időn belül megváltozott a „Roarcelona” (ahogy az újságok a Brisbane Roar-t keresztelték a játékstílusa miatt) játéka.

„Mindannyian jobbak lettünk fejben és megértettük a futballt. Ez volt az a pillanat, amikor arra gondoltam, hogy »nem akartok valami ilyesmit kipróbálni«? Ange, aki ezt végigcsinálta azzal a csapattal, soha nem engedett el, és végül arra késztetett, hogy ifjúsági edző legyek”.

Ahogy ő és elemzőtársa, a Nürnber asszisztensedzője, a Werder Bremen-nevelés és Union Berlin-játékos Jerome Polenz egy korábbi interjúmban mondják:

„A német futballkultúrában felnőve korábban azt gondoltuk, hogy a futball a véletlenek és az egyéni hibák vagy villanások játéka. Ange (és Tony Popovic, egy másik ausztrál edző) szisztematikusan és empatikusan megtanítottak a futball taktikai oldalát.”

Visszatérve Postecoglou-ra, a brisbane-i feltámadás után Melbourne-ben is majdnem sikerült neki a bajnoki cím, ám a következő idényben egy totál átalakított csapattal végül csak elődöntős lett, majd 2013 októberében otthagyta a klubot, mivel ausztrál szövetségi kapitány lett. Közel négy év alatt sikerült újjáépítenie (negyvenöt játékost kipróbálva) a Socceroos becenéven is ismert csapatot, amivel a 2014-es, brazíliai világbajnokságra is kijutottak. Ott a torna halálcsoportjának elnevezett négyesben a két 2010-es vb-döntős spanyol és holland válogatott, illetve a későbbi meglepetés-továbbjutó Chile mögött lettek negyedikek. A 2015-ös Ázsia-kupát megnyerték, Ausztrália történelme során először. Ezzel kvalifikálták magukat a 2017-es Konföderációs kupára, ahol a csoportban a németeket megszorongatva (2-3), ismét (a későbbi döntős) Chile mögött, de immáron a harmadik helyen, Kamerun előtt végeztek.

Majd miután az oroszországi vb-re is kijuttatta őket, Postecoglou aláírt a japán Yokohama Marinershez. Ott a szokásos nehéz kezdés ellenére, ami miatt kiesőhelyen is álltak, még abban az évben kupadöntőig jutottak. Ahogy fentebb Thomas Broich is utalt rá, mindezt a saját támadófocis elveit egy pillanatig sem megkérdőjelezve érte el Postecoglou. 2019-ben aztán bajnoki címet is szerzett a csapatnak, amely 15 év alatt először ünnepelhetett. Ekkoriban kezdett el a neve pörögni a szakportálokon és a futballguruk között. Ange egyre közeledett Európához, pl. a görög válogatott szövetségi kapitányi posztjával is szóba hozták.

Ennél is izgalmasabb választás volt a Celtic első ausztrál edzőjének lenni, és a fenti bevándorlás-futball-empátia háromszögben megtalálnia magát. Arról, hogy milyen környezetbe csöppent bele Postecoglou 2021-ben, a kiváló Celtic-oldal, a 90 Minute Cynic egyik szerkesztője így mesél a Telexnek:

„A Celtic több mint 20 éve nem tapasztalt mélységekben volt. A klub katasztrofális vezetése idején Neil Lennon érkezett, hogy szép lassan lebontsa a korábbi vezetőedző Brendan Rodgers által megalkotott szakmai színvonalat és Rodgers taktikai keretét. Ez abban csúcsosodott ki, hogy a Celtic lemaradt a történelmi, zsinórban elért tizedik bajnoki címről, mivel a Rangers Lennon utolsó szezonjában elvágtázott a bajnoki címmel. (És tegyük hozzá, ekkor volt az is, hogy a Celtic kiesett a Fradi ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a szerk.)

A Celtic zűrzavarban volt, mind a vezetőség és a szurkolók közötti viszonyban, mind pedig a teljesen szétesett első csapatban, ahol a múltbeli átigazolási időszak bűnei kezdtek visszaütni: a legjobb játékosaik közül háromnak, Odsonne Edouardnak, Kristoffer Ajernek és Ryan Christie-nek is lejárt a szerződése abban az évben, egy másik legjobb játékosuk, Mo Elyounoussi pedig csak kölcsönbe, a Southamptonhoz térhetett vissza. A 2020-ban drágán szerződtetett Albien Ajeti és Vasziliosz Barkasz is teljesen megbukott az első szezonjában.

A csapat nem is lehetett volna rosszabb helyzetben, amikor Ange Postecoglou neve előbb csak felrebbent, majd néhány napon belül be is jelentették a Celtic menedzsereként.

Míg a szurkolók egy része pozitívan fogadta a kinevezést, addig a legtöbben a pánikba esett vezetőség újabb akciójának tekintették, a korábbi kiszemelt Eddie Howe sikertelen üldözése miatt megrendítette őket, hogy egy ausztrál menedzsert hoztak a japán ligából.

Ange viszont azonnal egy világos taktikai tervet vezetett be, amely mellett könyörtelenül elkötelezte magát, és amelyet a játékosok számára nagyon érthető és egyszerű üzenetekkel kombinált. A klubnál töltött első heteinek egyikében egy bemikrofonozott edzés sokak számára fordulópontot jelentett, és a ma már híres ”nem állunk meg„ mondat volt a végső tanulság.

Korán, a rázós kezdés után nem félt nyilvánosan is odaszólni, hogy a klub a Midtjylland elleni BL-kiesés után nem tudott több, a szükséges sebességgel megáldott játékost igazolni. De a saját rendszerébe vetett rendíthetetlen meggyőződése és a játékosok ebbe vetett hite gyorsan azt eredményezte, hogy a nagyon jó alapszámok nagyon jó eredményekké váltak. Bár az első nyári szezon nagyon felemás volt, tizenkét játékost hoztak, hogy feltöltsék a nagyon megfogyatkozott csapatot. Olyan játékosok, mint Furuhasi Kjógo, Jota és Josip Juranović tökéletesen illeszkedtek Ange rendszerébe, míg a korábban átlagos, hagyományos balhátvéd Greg Taylor a csapat egyik kulcsjátékosává nőtte ki magát a tükörszélsőhátvéd szerepkörben.

A téli átigazolási ablakban három másik kulcsfontosságú játékos érkezett: Hatate Reo, Maeda Daizen és Matt O'Riley mindannyian remekül illeszkednek Ange könyörtelen, támadó stílusához, és a február eleji, Rangers elleni derbin aratott győzelem volt a hónapok óta tartó építkezés csúcspontja. A Celtic az első félidőben 3 góllal mosta le a Rangerst, könyörtelen rotációkkal, mozgással és éles passzokkal tépte szét riválisát.”

Közben álomszerűen alakultak a dolgok, két év alatt a hat, potenciálisan megszerezhető címből és kupából ötöt elhódított Postecoglou és a Celtic, legutóbb, a 2022/23-as idény végén a triplázás is meglett nekik, vagyis megnyerték a bajnokságot, a Skót Kupát és a skót Ligakupát is.

De kapcsoljuk is újra Skóciát és a 90 Minute Cynicet. „Ange-nek nagyon sajátos vezetői stílusa van: köztudottan nagyon távolságtartó a játékosaival, inkább személyes szinten tart távolságot tőlük, hogy semmi ne homályosítsa el a megítélését arról, hogy a játékos mennyire alkalmas a csapatba vagy egy adott meccsre vonatkozó taktikában. Nagyon is olyan menedzser volt, akinek nem igazán voltak »kedvencei«, még az edzőpályán is távol étkezett a játékosaitól, és néha az edzőpálya melletti dombról, magasról figyelte a foglalkozásokat.

De ez a »távolságtartó, de igazságos« megközelítés nagyon jól működött, mivel a játékosok teljesen befogadták Ange taktikai megközelítését, és hittek benne. Postecoglou második szezonjában a Celtic még könyörtelenebbé vált támadásban, pont- és gólrekord felé tartottak, amikor öt meccsel a bajnokság vége előtt, a bajnoki címvédés bebiztosítása után viszonylagos formazuhanás következett be.

Az európai szereplés viszont kisebb csalódást okozott: a 2021/22-es Európa-liga-csoportkör harmadik helye után a Konferencia Ligában már a nyolcaddöntő előtt kiejtette őket a norvég Bodø/Glimt. Bár az elmúlt szezonban a Real Madrid, a Sahtar és az RB Leipzig ellen is voltak jó időszakok a Bajnokok Ligájában, a Celticet végül cserben hagyta a nagyon jó labdabirtoklásra épülő csapatok elleni minőségi nyomásgyakorlás és a hátulról való bátor játék hiánya.

A 2023/24-es szezon előtt azonban még mindig nagy volt az optimizmus, és Ange távozása a Tottenhamhez nagyon nagy sokként érte a legtöbb szurkolót.

Összegezve, Ange Postecoglou egy, a mélyponton lévő klubot vett át, és adott neki olyasvalamit, amiben hihetett: önmagát. A bevándorló háttere, a Celtic társadalmi ethoszához való őszinte kötődése, a helyi sajtóhoz való nagyon nyers és kompromisszummentes viszonya, és mindenekelőtt a támadó futballstílus melletti teljes elkötelezettsége mind-mind egy igazán egyedülálló köteléket teremtett a szurkolókkal, akik két év alatt a legrosszabb időkből (majdnem) a hegy tetejére jutottak. És emiatt a távozása nagyobb csapás volt, mint bármelyik a Celtic közelmúltbeli történetében.”

Aki nyomon követte a Celticet az utóbbi két évben, annak nem lehetett meglepetés, hogy a Tottenhamnél működni fog a dolog.

Nathan Clark, a The Extra Inch nevű Tottenham-oldal vezetője nemrégiben az Athletic podcastjában beszélt arról, hogy Postecoglou már-már a Tottenhamet 2014-19 között vezető, egy bajnoki ezüstöt, két bronzot és egy Bajnokok Ligája-ezüstöt elérő Mauricio Pocchettinót is felülmúlja a népszerűségi ranglistán a csapatnál. Elsősorban azzal, amilyen futballt játszat, de azzal is, amilyen ember: az őszinteség, az empátia, amivel rendelkezik, vagy az az autentikusság, ahogy a stigmákról és nehéz témákról (mentálhigiéné, agyrázkódás) hitelesen beszél.

Ugyanakkor a bátor szavait mindig hasonló tettek támasztják alá, ahogy például ki merte hagyni Pierre-Emile Højbjerget a csapatából a tavalyi szuper idénye után, vagy ahogy bevállalta Destiny Udogie és Pedro Porro játszatását, szembemenve az előd Antonio Conte ötvédős rendszerével. De említhetnénk azt is, hogy milyen formába leindítette a hat bajnokin öt gólnál járó, két éve még társgólkirály Szon Hungmint, vagy a szintén hat bajnokin két gólt és négy gólpasszt összehozó James Maddisont.

Clark a Telexnek elmondta még, hogy „bár Postecoglou ideológiailag rokon a Pep Guardiola-féle megújított pozíciós focival, az ő már-már agresszív elkötelezettsége a támadójáték és az ez által fennálló rizikó mellett lényeges különbség – Pep Guardiola, vagy az Arsenal-edző Mikel az utóbbi időben épp a kockázatok csökkentésében mesterkedik.

Másfelől, noha kétségtelen, hogy Guardiola hozta be a köztudatba a befelé játszó szélsővédő-trendet (amit azóta a Liverpool, a Brighton vagy az Arsenal is csinál), Postecoglou ezt is dinamikusabban és adaptívabban használja. A Tottenhamnél ugyanis előfordul, hogy Udogie-ék a védekező középpályás hatos posztján veszik fel a labdát, de nyolcasban a vonalak között, vagy akár tízesben is megkaphatják azt. Ez a konstans mozgatás az ellenfél presszingjétől függ, akár vissza is léphetnek a szélsővédők a vonal mellé, de akár egészen magasan is tarthatják a szélességet. Ennek a rugalmasságnak kiváló példája Porro és Sarr váltásai, akik a spanyol védő választásától függően (befelé vagy kifelé vált) kezdik meg a labdakihozatalt. Noha hatalmas a szabadság ezekben, lényeges, hogy mindez begyakorolt elem és nem improvizálás.”

Postecoglou vezetői kvalitásairól kérdezve a Tottenham-szakértő így vélekedett: „Nem lehet szétválasztani a taktikát és a vezetést, ahogy a múltjában sem lehetett. Az átjött a játékosoktól és Postecoglou nyilatkozataiból, hogy az eleje a legnehezebb, hiszen nincs meg egyből a renoméja, nagyok az elvárások, és a csapatot mélyponton vette át. Ugyanakkor gyakran elmondja, hogy ezeket a kihívásokat élvezi a legjobban (lásd a Celtic esetét), és tényleg olyan meggyőződéssel építi fel a taktikákat, tartja az edzéseket és menedzseli a játékosokat, hogy az egész csak szimplán működik. És mindez pofonegyszerűen, magabiztosan és inkluzívan átmegy a játékosoknak – »MI ÍGY FOGUNK NYERNI, nem pedig én« –, mint mondjuk Conte, illetve korábban José Mourinho idejében volt. Azért nagyszerű edző, mert azt látják a játékosok, hogy a taktika és a magabiztosság visszaköszön, és eredményre visz.”

Mindenesetre az idénykezdet előtt lesajnált Tottenhamet Postecoglou jelenleg az öt legerősebb Premier League-csapat egyikévé kovácsolta össze, és érdemes lesz követni őket a továbbiakban is, a hétvégén például pont Szoboszlai Dominik és a Liverpool ellen. Zárásként pedig halljuk az ausztrál szakembert beszélni arról, amiről a legjobban tud:

„Mindig is a futball volt az állandóság az életemben. Apám dolgozott, anyám dolgozott, a nővérem idősebb volt. Megteremtettem magamnak ezt a világot, és minden a futball körül forgott. Már hat-, hét- vagy nyolcéves koromban is csak a futballról olvastam, csak azt néztem, csak arról beszéltem. És nem csak a játékról. Azt hiszem, valószínűleg ez volt nálam a különbség. Sok barátom focizott, de közben más érdeklődési körük is volt. Én már kisfiúként is a játék megszállottja voltam valahol mélyen legbelül. Valahogy tudtam, hogy bármilyen úton is indulok, a futball a középpontban lesz. Soha nem tekintettem úgy rá, mint egy munkára, amiből meg tudok élni. Mindig is többet jelentett számomra. Egy kíméletlen üzletágban vagyunk, de számomra sosem csak az eredményekről, a győzelemről szólt ez, hanem arról, hogy mosolyt csaljak az emberek arcára, és olyan dolgokat tegyek, amelyek emlékezetesek.”

Öcsi bácsi valahol, a képzeletbeli hátsóülésen pedig mosolyog.