A Bayern több mint 100 millió euróért leigazolta Harry Kane-t

2023. augusztus 12. – 10:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Bayern München klubrekordot jelentő összegért, több mint 100 millió euróért leigazolta az angol válogatott csapatkapitányát, Harry Kane-t. A Tottenhamtől távozó 30 éves csatár négyéves, 2027 nyaráig szóló szerződést kötött a bajor fociklubbal, és akár már a szombat esti, RB Leipzig elleni Német Szuperkupa-döntőn játszhat az új csapatában. Kane a kilences mezszámot fogja viselni a Bayernben.

A Bayern az átigazolás szezon kezdete óta próbálta megszerezni Kane-t, azonban a Tottenham sokáig ellenállt, és több ajánlatukat is visszautasították. A hírek szerint a Bayern végső ajánlata fix 100 millió euró és további 10-20 millió euró bónusz volt, amire a Tottenham elnöke, Daniel Levy egy kis időhúzás után már rábólintott. Kane így péntek este Münchenbe repülhetett, ahol át is esett a kötelező orvosi vizsgálatokon.

„Nagyon boldog vagyok, hogy mostantól a Bayern játékosa lehetek. A Bayern a világ egyik legnagyobb klubja, én pedig mindig is azt mondtam, hogy pályafutásom során a legmagasabb szinten szeretnék játszani és bizonyítani. Ezt a klubot a győztes mentalitás határozza meg, nagyon jó érzés itt lenni” – idézte Kane-t a klub közleménye.

Jan-Christian Dreesen, a Bayern vezérigazgatója azt emelte ki, hogy kezdettől fogva Kane volt az álomjátékosuk a mostani átigazolási szezonban. „Tökéletesen illeszkedik hozzánk és a klub DNS-éhez mind a futball, mind a jellem tekintetében. Egy világklasszis középcsatár mindig is fontos tényezője volt a Bayern legnagyobb sikereinek, és meggyőződésünk, hogy Harry Kane folytatni fogja ezt a sikertörténetet. Szurkolóink korunk egyik legjobb góllövőjének örülhetnek” – mondta.

A Bayern korábban soha nem költött ennyit új igazolásra, az eddig klubrekordot Lucas Hernández tartotta, akiért 2019 nyarán 80 millió eurót fizettek az Atlético Madridnak. Így nem túlzás azt állítani, hogy Kane-nel szemben már most óriásiak az elvárások, a Robert Lewandowski távozása után keletkezett űrt kellene betöltenie a bajor klubnál.

Kane 2009-ben került a Tottenham Hotspur akadémiájára, és 2010 júliusában írta alá az első profi szerződését. 2011-től kezdve 435 tétmeccsen lépett pályára a Tottenham színeiben, és összesen 280 gólt szerzett, amivel ő a klub góllövő rekordere. Kane 2016-ban, 2017-ben és 2021-ben is Premier League gólkirálya lett, és 213 angol bajnoki góljával ő a liga történetének második legeredményesebb játékosa. Nála több gólt csak Alan Shearer (260) szerzett a Premier League-ben.

Kane 2018 óta az angol válogatott csapatkapitánya, és eddig 84 válogatott mérkőzésen 58 gólt szerzett, amivel hazája rekordere. A 2018-as világbajnokságon ő lett a gólkirály hat találattal, 2021-ben Eb-döntőt játszott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!