Szakított Szoboszlai Dominik és a barátnője
2023. szeptember 20. – 22:15
A szerda délután több helyen is megjelent találgatások után Esterházy Mátyás, a játékos menedzsere megerősítette, hogy szakított Szoboszlai Dominik és a barátnője, Gécsek Fanni – írja a Sportál.
Azt, hogy valami történhetett, természetesen a kormánypropaganda mellett főként (gyakran ízléstelen) bulvárban utazó Origo írta meg, miután feltűnt nekik, hogy mindkettejük közösségi oldaláról eltűntek a közös képek. A Sportál ezután kereste meg Esterházyt, aki az alább olvasható, szűkszavú közleményben reagált a pletykákra:
„Dominik magánélete eddig sem volt a kirakatban, ezután sem lesz. Fannival teljes békében úgy döntöttek, hogy különválnak. A jövőben nem kívánjuk ezt a médiában tovább kommentálni, kérem ennek tiszteletben tartását.”
A Liverpool egyébként kedden jelentette be, hogy Szoboszlait választották meg a szurkolók augusztus legjobb játékosának, és a mezeladási listát is ő vezeti.