Rossz hír jött Lipcséből: Willi Orbán sérülése súlyosabb, mint gondolták

2023. szeptember 12. – 17:57

Rossz hír jött Lipcséből: Willi Orbán sérülése súlyosabb, mint gondolták
Strahinja Pavlović és Willi Orbán küzd a labdáért a szerbek elleni Eb-selejtezőn Belgrádban – Fotó: Novak Djurovic / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Térdsérülés miatt hetekre kidőlt Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója, írja az MTI.

A harmincéves védő a csehek elleni, 1-1-es döntetlennel zárult vasárnapi felkészülési meccsen egy órát töltött a pályán. A hétfőn Lipcsében elvégzett vizsgálatok alapján a jobb térdének sérülése olyan súlyos, hogy Orbán hetekig nem lesz bevethető.

Az RB Leipzig honlapja kiemelte: Orbán az együttes mind a négy idei tétmérkőzését végigjátszotta, tagja volt az augusztusi Szuperkupa-találkozón a Bayern Münchent legyőző csapatnak is.

Az M4 Sport szerint Orbánnak előreláthatólag tíz hetet kell kihagynia. Ez azt jelenti, hogy az októberi, tehát a Szerbia elleni hazai és a litvániai Európa-bajnoki selejtezőkön biztosan nem áll majd Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére. Hiányozni fog a védelemből, a szerbek elleni győztes tétmeccsen ő volt a csapat egyik vezére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!