102 horvát és három görög futballszurkolót vettek őrizetbe a halálos athéni összecsapások után

2023. augusztus 14. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az őrizetbe vett 105 férfit azzal gyanúsítják, hogy részt vettek az augusztus 7-i összecsapásokban, amelyekben egy 29 éves AEK Athén-szurkoló életét vesztette. A 102 horvát és három görög állampolgár tagadta bűnösségét – közölték a helyi hatóságok.

Múlt héten kedd este rendezték volna meg az AEK Athén–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtezőt, azonban előző nap este a két csapat huligánjai összecsaptak a görög fővárosban. Egy 29 éves görög férfit több késszúrás is ért, később belehalt a sérüléseibe. Hat további sérült kórházba került.

Fotó: Reuters / Louiza Vradi
Fotó: Reuters / Louiza Vradi

A mérkőzés előtt a két klub megállapodott abban, hogy nem engednek be a stadionjukba vendégszurkolókat, ennek ellenére 150-200 horvát huligán jelent meg Athénban, amelynek Nea Filadelfia nevű elővárosban kukákat és ágakat gyújtottak fel, autókat és kirakatokat törtek össze, és több helyen is összecsaptak a helyi bandákkal.

A görög kormány hét rendőrtisztet már korábban felfüggesztett, belső vizsgálatot indított, és már szerdán letartóztattak öt horvát állampolgárt, akik részt vettek a szurkolói erőszakban. Akkor fogták el őket, amikor megpróbáltak elmenekülni, egy Olaszországba tartó kompra akartak felszállni.

A most őrizetbe vett szurkolókat három vizsgálóbíró és két ügyész csoportokra osztva, három napon át hallgatta ki. Az egyik gyanúsított, akit rendőri őrizet alatt ápolnak, a kórházban tett vallomást. A szurkolók előzetes letartóztatásban vannak.

Az AEK Athén és a Dinamo Zagreb közötti Bajnokok Ligája-selejtezőt az UEFA az erőszakos cselekmények miatt lefújta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!