Kemény Dénes a vb-döntős pólósokról: Olyat tud az utolsó negyedben ez a csapat, ami nem megszokott

A korábbi sikerkapitány és elnök, Kemény Dénes is részt vesz a nemzetközi szövetség vendégeként a fukuokai világbajnokságon, ezért a döntő előtt őt kértük egy kis számvetésre.

Mint ismert, a magyar férfiválogatott kedden hektikus meccsen 13–12-re legyőzte az Egyesült Államokat. Önmagának tette nehézzé a csapat a meccset, majd a topfavorit spanyolokkal szemben az utolsó két percben három gólt lőve (egyet az utolsó másodpercben) fordított, és nyert 12–11-re a csütörtöki elődöntőben. Ezzel 2017 után először jutott újra vb-döntőbe a magyar csapat, ami egyben a 2024-es párizsi olimpiai szereplését is biztosította.

Elsőnek azt kérdeztük Keménytől, mi tetszett neki a legjobban az Egyesült Államok ellen. „Több minden, de összességében Vogel Soma ötmétereseknél bemutatott védéseire szavazok. Kettőt megfogott, egyet kapufára lőttek, mert már tartottak tőle. Azt persze nem tudhatjuk, ha az első bemegy, megítélik-e a másik kettőt, de azt igen, hogy egy ennyire szoros meccsen minden bravúr felértékelődik. Ezek pedig bravúrok voltak a javából. Lelkileg is nagyon sokat hozzá tud tenni a játékhoz egy jó időpontban bemutatott védés. Zalánki hat gólja nem lepett meg, nagyon stabilan lő akkor is, ha a blokkok rendezettek előtte, és a jó kapusokat is képes elbizonytalanítani.”

Nem siklottunk el afelett sem, mi nem tetszett neki. Úgy felelt, hogy nem volt kellően erőskezű a csapat, és engedte az ellenfelét többször is vert helyzetből feljönni. A magyarok javára megítélt négyperces kiállításra külön kitértünk.

„Ez már nem akkora előny, mint korábban volt, vagy mint egy átlagos szemlélő gondolja. Négy támadás egymás után emberelőnyben, de a sújtott csapatnál mindez olyan energiákat szabadít fel, amiket most is láttunk. Lement róluk a továbbjutás kívánalma, olyanok is világsztárnak képzelték magukat, akik nem azok, és extrát nyújtottak. Az más kérdés, hogy a meccs ezen szakaszát azért nyertük meg 3–2-re, mert a büntetéssel együtt egy ötméteres is jár, amit Zalánki értékesített is. Ki kellett volna hozni többet ebből, de végül nem ez befolyásolta az eredményt.”

Kemény szerint a meccs legfontosabb hozadéka az volt, hogy önkritikát váltott ki a játékosokból a mutatott játék, amit egy csapat ilyenkor a javára tud fordítani. Ahogy ez az elődöntőben meg is mutatkozott, mert a fegyelmezettséget akkor nem érhette panasz.

A spanyolok ellen, ahogy várható volt, az idén is BL-győztes, Reccóban légióskodó Zalánkira jobban figyeltek. Így is lőtt két gólt, ami a szakember szerint elismerésre méltó. Nem akarja a kelleténél jobban koptatni a magyar virtus kifejezést, de ehhez a meccshez az kellett, „a tudás és a vagányság kombinációja”, mondta. Erre pedig a döntőben is nagy szükség lesz.

„Csapatszinten egy-egy olyan magas szintű villanást tapasztalhattunk, amire már nem tudtak felkészülni a spanyolok, mert mindenhonnan jött. Vogel stabil volt, Jansik lőtt két különlegesen szép gólt, (Német) Toni is behajított egyet centerből, ott volt Dumi (Varga Dénes) csavarja, vagy az ő blokkja az utolsó spanyol támadásnál. A legvégére hagytam Manherczet, és nem is az utolsó gólja miatt. Hanem mert előtte volt két olyan találata, ami nem kötelező, de az ő vajkezével, csuklójával el tudta villámgyorsan lőni a blokkok mellett a labdát. Az utolsó gólról csak az örök igazság jut eszembe: a zúgó kapufánál jobb egy rossz, de kapura tartó lövés, mert az bemehet, míg a kapufáról nagyobb arányban pattan kifelé a labda, mint befelé. Volt időszak a magyar pólóban, hogy aki mellé vagy fölé lőtt, az büntetőpillangózásra ítéltetett. A legnagyobb klasszisok is átélhették ezt, hogy milyen.”

Kemény külön kiemelte Jansik második gólját, amelyik nélkül eltelt volna egy újabb fél perc, amíg ismét veszélyben lehet a spanyol kapu, és akkor már nagyon szorított volna az idő. Az volt a hajrá legfontosabb találata, mert ott maradtunk a spanyolok sarkában. Utána jött Vámos hálószaggató bombája, majd az utolsó támadás, ami igazi esélyt nem teremtett ugyan, mégis meghozta a győzelmet. „A magyarok szoktak így meccset nyerni” – mosolygott.

Kemény szerint jól jöhet a magyar csapatnak, hogy a görögök 13–7-re legyőzték az elődöntőben a szerbeket. Egy ilyen sikert azért feldolgozni is nehéz, hiszen amihez nyúltak, arannyá változott, azért alakult ki ez a különbség. Egy döntő sokkal nyögvenyelősebb lesz, és ha nem jönnek be azok a megoldások, amik két napja még természetesnek látszottak, és minden ment, könnyen feszültségbe, kapkodásba csaphat át. Azt is hozzátette, hogy megvan a görögökben a kellő önbizalom, hiszen két győztes meccsből érkeznek ők is. (Szerbia előtt Montenegrót verték meg.)

„Jól kell védekezni a döntőben, ez az alap. El lehet bizonytalanítani őket, a Belgrádban légióskodó Vlahopulosz, aki az egyik legokosabb játékosuk, nincs itt, és csapatszinten felül lehet őket múlni, a már említett villanásokkal. Sokszor hallom mostanában minduntalan a csapategységet, de erre a társaságra elég csak ránézni, és rögtön szembetűnő, mennyire tudnak harcolni egymásért.”

Szót ejtett arról is, hogy dühvel és feszültséggel fog a magyar csapat a medencébe szállni, az eddigi győztes mérkőzések miatt ugyanis nem költözhet be a játékosok tudatába, hogy szombaton magyar idő szerint 11 órától előbb-utóbb nyerni fognak, csak azért, mert az eddigi meccseket is valahogy a maguk javára fordították.

Kemény hosszasan elemezte a magyar kapitány, Varga Zsolt (kiváló, olimpiai bajnok balkezes center volt) egy fontos, egyébként nehezen magyarázható képességét is. A Fradi BL-meccsein is érzékelte, hogy az utolsó negyedben ha két-, netán háromgólos hátrányban volt a csapata, az nem jelentett semmit, onnan is fel tudtak állni. Varga idén még ott ült a Ferencváros kispadján, mostantól lesz főállású kapitány.

„Azt tudtuk, hogy a csapatai mindig jól felkészítettek fizikailag, így a térfélcsere után sok meccset el tudtak dönteni. Vagy azért, mert a másik már lassult, vagy mert kihagyásai voltak. De most kifejezetten úgy érzem, hogy az utolsó negyedben is tud valami olyat a csapata, ami nem megszokott. Olyan belső tűz és csapatszellem van a játékosaiban, mint amilyen ő magában is megvolt játékos időszakában. Mert az utolsó negyedben kizárólag jó kondival már nem lehet meccset nyerni. Annál több kell. Kell még valami más is, ami a megingathatatlan lélekhez köthető. Spiritusz. Hit. Még bennem sem alakult ki a helyes kifejezés, amivel rendelkezik, de ha ez csak egyszer vagy kétszer fordult volna elő, akkor lehetne véletlen, de ez nem véletlen. Szóval, a görögök helyében nem lennék nyugodt, ha vezetnek esetleg, mert a tudásuk legjavát nyújtó spanyolok is az utolsó két és fél percben buktak el, a csapat mentális ereje, Varga kisugárzása és egy kis szerencse elbuktatta őket.”