Homofóbia-ellenes molinóval üzentek a düsseldorfi ultrák a Puskás Akadémia elleni meccsen

2023. július 18. – 05:31

Másolás

Vágólapra másolva

Homofóbia-ellenes transzparenst függesztettek ki a német Fortuna Düsseldorf szurkolói a Puskás Akadémia elleni edzőmérkőzésen – írja a Rangadó.

Hétfőn a felső-ausztriai Freistadtban játszotta harmadik nyári felkészülési meccsét a Puskás Akadémia, az ellenfelük a német másodosztályú Fortuna Düsseldorf volt. A Fortuna-ultrák már a meccs előtt jelezték, nem örülnek annak, hogy a csapatuk a magyar miniszterelnök egykori csapata ellen játszik edzőmeccset.

„Nem titok, hogy ez a klub még csak közelítőleg sem felel meg a Fortuna Düsseldorf által képviselt értékeknek. Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által alapított klub egy autokrata, antidemokratikus és intoleráns világnézetet szimbolizál. Ez a klub nem más, mint a korrupció terméke” – írták a düsseldorfi ultrák egy nyílt levélben, amit a klubjuk elnökségének is elküldtek.

A kifogásaik ellenére a mérkőzést lejátszották, a Puskás Akadémia beszámolója szerint több száz német szurkoló érkezett Düsseldorfból a freistadti Holzhaider-stadionba. A mérkőzésről készül fotókon látszik, hogy az egyik transzparensükre azt írták: „Fortuna-szurkolók a homofóbia ellen!”

A meccset egyébként a Fortuna nyerte 5-0-ra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!