Lehidaltak a Liverpoolnál attól, hogy Szoboszlai a klublegenda Gerrard szavait tetováltatta magára 15 évesen

Legfontosabb

2023. július 3. – 15:20

Lehidaltak a Liverpoolnál attól, hogy Szoboszlai a klublegenda Gerrard szavait tetováltatta magára 15 évesen
Szoboszlai Dominik ünnepel a szurkolókkal a labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Magyarország–Litvánia-mérkőzés végén 2023. június 20-án – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Vannak az életben sorsszerű dolgok. Dominik rátalált arra a Steven Gerrard-idézetre, amit magára tetováltatott 15 évesen, a bal kezére, hogy mindig lássa, ha behajlítja a kezét. Az idézet így szól: »A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.« Azért döntött a tetoválás mellett, hogy erőt meríthessen, ha esetleg mélypontra került.

Gerrard akkor volt a csúcson, amikor Dominik ovis volt. A nyolcas mez a klub szimbóluma, és ezt most megkapja a fiam. Nehéz ilyenkor meghatottság nélkül beszélni, pláne, hogy én az örök kritikusa voltam.

Amikor most, a szerződések elkészítésekor megkérdezték tőle, mi van a bal alkarjára írva, kikerekedett szemekkel néztek rá a válasz után. Lehidaltak, mondjuk így”

– mondta a Telexnek az átigazolás után Szoboszlai Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt.

A tetoválását még 2017-ben, az U17-es, oroszok elleni győztes bombagól után a kezdőkörben ülve mutatta meg nekem az MTK-pályán, és már akkor úgy beszélt róla, hogy ezek nem csak szavak. A 114-szeres angol válogatott Gerrard 1998–2015 között volt a Liverpool játékosa, övé a harmadik legtöbb meccs a klub színeiben, 2003-tól a csapat kapitánya is volt.

A győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik, kezén a tetovált idézettel a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában játszott Magyarország–Anglia-mérkőzés végén a Puskás Arénában 2022. június 4-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik, kezén a tetovált idézettel a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában játszott Magyarország–Anglia-mérkőzés végén a Puskás Arénában 2022. június 4-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„Dominik valóban ebben élt mindennap, hitt ebben az idézetben. Nincs a zsebünkben a bölcsek köve, nem akarok senkinél sem okosabb lenni. Nem szerettem volna, ha az én álmaimat valósítja meg. Nem kellett emlékeztetni soha arra, hogy a tehetség önmagában nem elég. Ha azt mondják nekünk tíz éve, hogy a gyerekem a Liverpoolba szerződik, és ekkora összeget fizetnek ki érte, azonnal aláírtam volna, azonnal kértem volna a papírt. Az alázatból és a szorgalomból viszont nem szabad engedni, mert a tehetség felelősség is” – folytatta a játékos édesapja, aki korábban edzője is volt.

Tökéletes helyre került

Szoboszlai Dominik klubváltásáról május elején jelentek meg az első hírek. A Bundesliga harmadik helyén végző, de idén is kupagyőztes Lipcsében remek szezont teljesített a 22 éves magyar középpályás, és senkit sem ért váratlanul, hogy Anglia, a világ legerősebb bajnoksága lehet a célpont. Nem megbántva a Bochumot vagy a Mainzot, egészen más pályára lépni az olyan kisebb angol csapatok otthonában, mint a Brentford vagy a Nottingham, Szoboszlai a fejlődéséhez pedig egy „tökéletes lépés” lehet a Liverpool – azért raktuk idézőjelbe, mert ő maga használta így a kifejezést, amikor kommentálta a szerződését.

Májusban egyébként úgy tűnt, hogy az angol bajnokság negyedik helyezettje, a Newcastle lehet a befutó a Szoboszlaiért folytatott harcban. A májusi találgatásokra érdemben egyszer sem reagált a játékos vagy a menedzsmentje, csak nagyjából annyit, hogy az érdeklődés fennáll és határozott. Akkor még sejteni sem lehetett, hogy Szoboszlai szerződésében van egy kulcsdátum: június 30. Ha ugyanis addig kifizetik érte a német klub által záradékba foglalt 70 millió eurós kivásárlási árat, bármiféle további tárgyalás nélkül hozzájuthatnak a magyar játékoshoz. Így is történt. (Az összeg 20 százaléka a Salzburgot illeti meg.)

Amikor Litvánia ellen június huszadikán pályára lépett a magyar válogatottban, Szoboszlai pontosan tudta, hogy napokon belül, még a hónap végéig felgyorsulhatnak az események, de nem akart ezzel foglalkozni, inkább elment pihenni. Június végén az addig a háttérben dolgozó Liverpool felgyorsította a tempóját, és megszerezte a középpálya bármelyik pontján bevethető játékost.

A Kicker vasárnapi cikkében felidézte Szoboszlai május 21-i Instagram-posztját, amiben azt írta: Bajnokok Ligája, hamarosan újra találkozunk. Akkor vált biztossá, hogy az RB Leipzig jövőre is a legrangosabb sorozatban szerepelhet.

Nos, ez a BL-találkozás egy kicsit várat magára.

A Liverpool ugyanis az ötödik helyet szerezte meg a bajnokságban, és jövőre nem indulhat, csak az Európa-ligában. Szoboszlai régi vágya, hogy az első magyar férfi futballista legyen, aki megnyeri a Bajnokok Ligáját (női BL-győztes focistánk már van). Puskás Ferenc a BEK-et, az elődöt nyerte meg a Real Madriddal, eddig is óhatatlanul hozzá hasonlították, a párhuzammal eddig is jól élt együtt, mostantól még többször előjön ez. A Détári-párhuzam egyúttal mehet a fiókba, annál is inkább, mert az idei német kupadöntőn Détári Lajoshoz hasonlóan Szoboszlai is betalált, amivel hozta az utolsó, nemzetközi szinten magasan jegyzett magyar játékos csúcsát.

Szoboszlai Dominik meze a Liverpool stadionjában 2023. július 02-án – Fotó: Andrew Powell / Liverpool FC / Getty Images
Szoboszlai Dominik meze a Liverpool stadionjában 2023. július 02-án – Fotó: Andrew Powell / Liverpool FC / Getty Images

Még ha a következő szezonban nem is teljesülhet Szoboszlai BL-álma, összességében azért a jelenlegi állás szerint is a Liverpoolban van nagyobb esélye a BL-sikerre, mint az ambiciózus terveket szövögető Newcastle-ben, ami korántsem rendelkezik olyan tradíciókkal, mint a hatszoros BL-győztes Liverpool.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: Szoboszlai a Liverpool történetének harmadik legdrágább játékosa lett vasárnap a szerződés hivatalos bejelentésekor. A holland védőért, Virgil van Dijkért 84,65 millió eurót fizettek ki a Southamptonnak, Darwin Núñezért tavaly 80 milliót a portugál Benficának. Előbbi középhátvéd, a védelem kirobbanthatatlan tagja, utóbbi középcsatár, majd a következő idényekben térülhet meg a befektetés. A brazil kapus, Alisson 62,5 millió euró volt, míg a Lipcséből érkező Naby Keïta kereken hatvan. (Keïtára még visszatérünk.)

Szoboszlaival épül újra a Liverpool középpályája

Az előző, sikertelenebb szezon után a Liverpool középpályájának az újjáépítése a szemünk előtt zajlik, mert az argentin világbajnok Alexis Mac Allister leigazolása sem volt véletlen. Az egyelőre még kérdéses, hogy a vezetőedző Jürgen Klopp milyen játékrendszert álmodott meg. Tavaly 4-3-3-ban játszottak, a 2019-es BL-győzelmet is ebben a szisztémában érték el. A középpálya közepén Fabinho játszott már akkor is, most is, Kloppnak nincs oka, hogy kicserélje a 29 éves brazilt, ezért várhatóan a jobb oldalra teszi a magyart. A német edző fejébe akkor láthatunk bele valamennyire, amikor az első edzőmeccseket végignéztük. Most még minden képlékeny, hogyan kísérletezik, és hogyan formálgatja ütőképesebbé a csapatát.

Egyébként is örök kérdés, mi is Szoboszlai posztja. Ha a régi terminológiát vesszük, akkor ő egy nyolcas játékos, aki kiszolgál, de ha a helyzet azt kívánja, kíméletlenül befejezi a támadásokat. Idén a Lipcsében is előtérbe került a kiszolgáló funkciója.

Szoboszlai Dominik a Liverpool szurkolóival az Anfield stadionban 2023. július 2-án – Fotó: Andrew Powell / Liverpool FC / Getty Images
Szoboszlai Dominik a Liverpool szurkolóival az Anfield stadionban 2023. július 2-án – Fotó: Andrew Powell / Liverpool FC / Getty Images

Most az egyiptomi klasszist, Mohamed Szalahot, a már említett Núñezt vagy a portugál Diogo Jotát kell kiszolgálnia, miközben majd védekezik, és egész biztosan a pontrúgásokat is megkapja. Az előző Bundesliga-szezonban ő volt a tizenhatoson kívülről a második legtöbbet kísérletező játékos. A Dortmund ellen 30 méterről a jobb felsőbe lőtte a labdát, de a válogatottban is szinte minden meccsen megcsodálhatjuk azt a kivételes rúgótechnikát, ami őt jellemzi (a bolgároknak belőtte, a litvánok ellen a kapufa mentette a szabadrúgását). Ez a rúgótechnika emelte már eddig is őt a legmagasabb szintre.

186 centijéhez 41-es lábméret társul, ami nem megszokott, de a labdának különleges röppályát képes adni, ha megfelelően találja el.

Szoboszlai együtt indult Bolla Bendegúzzal a székesfehérvári Főnixben. A klubot a szülők alapították, mert nem voltak elégedettek azzal a munkával, amit a Videotonban láttak. És most érdemes visszaidézni a svájci Grasshoppers játékosának az egyik fontos gondolatát: „Szobi édesapja azt mondta egyszer, hogy húsz százalékkal több munkát végzett el Dominik, mint én. Ezt könnyű lefordítani: éjjel-nappal edzett. Vasárnaponként sok különóránk volt együtt, neki úgy látszik, azon felül is. Hogy előrébb tart, ennek ez is az egyik oka, a másik pedig az, hogy ő egy a világban sem gyakori tehetséggel, adottsággal rendelkezik.”

Ennek az éjjel-nappal tartó munkának, a sok gyakorlásnak érett most be a sokadik gyümölcse. Szokták mondani, ha 10 ezer órát gyakorol valaki, akkor tudja kamatoztatni a zsenialitását. Szoboszlainál ez a 10 ezer óra megvolt.

A játékos édesapa elmondta azt is, hogy a Liverpool attól a pillanattól követte a fiát, ahogy bemutatkozott az osztrák másodosztályú Lieferingben, vagyis 17 éves kora óta nézték, milyen hatással van a csapatára, milyen mutatókat produkál egy hétköznapi osztrák bajnokin, hogyan fejlődik hétről hétre. Ebben semmi ritka nincs, a nagy klubok hatalmas scouthálózatot mozgatnak azon túl, hogy van egy utánpótlásműhelyük, és sok tehetséget már eleve odavisznek.

Szoboszlai Dominik és Bolla Bendegúz melegít a Magyarország–Észtország felkészülési mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2023. március 23-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Szoboszlai Dominik és Bolla Bendegúz melegít a Magyarország–Észtország felkészülési mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2023. március 23-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Szoboszlai Zsolt szerint 6-7 éve ajánlatok sokasága közül választhattak, de akkor is a tudatosságra helyezték a hangsúlyt, és a fokozatos előrelépést tekintették a legfontosabbnak, és ez most is így van. Hálásak a Salzburgnak és a Lipcsének, mert mindent megadtak a fejlődéshez. És ez még arra a nehéz időszakra is igaz, amikor Szoboszlai 2021 januártól júniusig egy meccsen sem játszhatott szeméremcsont-gyulladása miatt.

Ahogy pár bekezdéssel feljebb említettük, a guineai Keïta már mozgott ugyanezen a vonalon, amire most Szoboszlai rátért. Az előző szezonban viszont már csak kiegészítő ember volt a 28 éves középpályás, aki szintén megkapta a nyolcas mezt 2018-as Liverpoolba érkezésekor. Az első szezonban BL-t nyert, 25 bajnokin játszott, a BL-ben hat meccset kapott, ám úgy lett BL-győztes, hogy a fináléban már nem lépett pályára.

A Salzburgban nevelkedő Keïta visszatér a Bundesligába, a Werder Bremen játékosa lesz. A példája rámutat, hiába van a legjobb korban, a Liverpoolban kell valami extra, mert ha az hiányzik, a csapat nem olyan eredményes, és bármennyire is jó játékos valaki, könnyen körön kívül találhatja magát. A holland Georginio Wijnaldum remekül beilleszkedett a Liverpoolba, de 2021-ben elszegődött a PSG-hez, és azóta már nem találja régi formáját, a Romában kapott lehetőséget ebben a szezonban.

Magyar játékos Gera Zoltán óta nem játszott a Premier League-ben, akkor Gera hatását (technikai tudása, emblematikus szaltója, érzelmei) nem sikerült másoknak meglovagolniuk, az angol klubok nem figyeltek a magyar válogatottakra. Most Szoboszlai (ő a tizenegyedik magyar a Premier League-ben) talán kaput is nyithat. A már említett Bolla egyébként is a Wolverhampton játékosa, csak eddig kölcsönbe adták Svájcba. Bár illúziónk ne legyen, Szoboszlai nem a magyar akadémiai rendszer terméke, hanem egy családi projekt elhivatottsága futtatta be. Két vagy három jó szezon után arra azonban reális az esély, hogy a tehetséges magyar fiatalok fókuszba kerüljenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!