Rossi: Jelenleg semmit sem ér az első hely

2023. június 21. – 05:27

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett volt a litván csapat elleni 2-0-s győzelemmel, de annak nem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy a magyar futballválogatott átvette a vezetést Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában.

„Jelenleg semmit nem számít az első hely, mivel még csak három meccs ment le. Nyolc után boldogok lennénk, de az látszik, hogy minden egyes meccs nagy küzdelmet hoz, senki nem adja olcsón a bőrét, de ez így is van rendjén” – mondta a szövetségi kapitány. Rossi nem volt nyugodt az egygólos előnynél, főként azért, mert a bíró minden kétes helyzetben az ellenfélnek ítélt.

Rossi a Montenegró ellen játszott 0-0 után több lövést kért a csapatától.

„Ma sokszor megtettük. Nem mindig sikerrel, de ha meg sem próbáljuk, akkor nehéz gólt szerezni, főleg egy mélyen védekező riválissal szemben” – mondta Rossi, hogy miért örült a 28 kísérletnek.

Marco Rossi a magyar-litván Eb-selejtezőn – Fotó: Huszti István / Telex
Marco Rossi a magyar-litván Eb-selejtezőn – Fotó: Huszti István / Telex

„Montenegróban a ritmusváltások is hiányoztak, de ezúttal megvoltak. Ehhez muszáj volt kockázatot vállalni a több támadóval. A kis részletekben még mindig van javítanivaló, amin dolgozni fogunk” – összegzett a kapitány.

Arra a felvetésre, hogy a csapatba kerülő játékosok rendre jó teljesítményt nyújtottak, mint például most az első gólt szerző Varga Barnabás, úgy reagált, reményei szerint örökké tart ez a szép hagyomány.

„Minden kerethirdetésnél kritizálnak. Egyszer lehet szerencséje az embernek, másodjára lehet véletlen egybeesés, de ha ez folytonos, akkor esetleg lehet, ért hozzá valamicskét az ember” – mondta Rossi.

A litván kapitány, Edgaras Jankauskas a vereség ellenére látott pozitívumokat is a csapata játékában, egyúttal kiemelte, tanítványai ilyen mérkőzéseken tudnak fejlődni.

„A jobb csapat győzött. Magyarország nagyon erőteljesen kezdte a meccset, nagy nyomás alá helyezett minket, ami sok nehézséget okozott nekünk. A második félidőben már voltak jó pillanataink, amelyek kis reményt adtak nekünk. Nagyon tetszett riválisunk játéka, minden szegmensben jobb volt, kezdve a technikai képzettségtől” – összegzett elismerően a litván szövetségi kapitány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!