Roglič egy láncleeséssel is megnyerte a mindent eldöntő időfutamot, ő nyeri az idei Girót

2023. május 27. – 18:17

Roglič egy láncleeséssel is megnyerte a mindent eldöntő időfutamot, ő nyeri az idei Girót
Primož Roglič a 20. szakaszon – Fotó: Giro d'Italia

Másolás

Vágólapra másolva

Az utolsó előtti, 20. szakaszra maradt a döntés, hogy ki nyeri idén az olasz kerékpáros körversenyt, a Giro d'Italiát. A mindent eldöntő szakasz előtt Geraint Thomas (Ineos-Grandiers) 26 másodperccel vezetett az összetettben Primož Roglič (Jumbo-Visma) előtt, de a harmadik helyen álló João Almeida (UAE) hátránya is csak 59 másodperc volt a rózsaszín trikóssal szemben.

A 20. szakaszon egy rendhagyó időfutamot rendeztek, a klasszikus időfutamokkal szemben a Tarvisio és Monte Lussari közötti 18,3 kilométeres szakasz hegyi befutóval végződött, mégpedig nem is akármilyennel. A célhoz egy 7 kilométer hosszú, 12 százalékos átlagmeredekségű emelkedő vezetett fel, ami már önmagában elég kegyetlen lett volna, de voltak 17-18 százalékos részek is, sőt, néhol a 22 százalékot is elérte a kaptató meredeksége. Éppen ezért az emelkedő aljában a speciális időfutam-bringájukat sima országútira cserélték a versenyzők.

A 2020-as Tour de France-on rendeztek hasonló időfutamot, ami azért maradt emlékezetes, mert Roglič azon a szakaszon bukta el a biztosnak látszó győzelmet Tadej Pogačarral szemben. Pogačar minden idők egyik legnagyobb fordítását bemutatva, 57 másodperces hátrányból vette át a sárga trikót a legendás La Planche des Belles Filles-en.

Az idei Girón még két időfutamot rendeztek a szombatin kívül, mindkettőt az egyik nagy esélyesnek tartott Remco Evenepoel (Soudal-Quick Step) nyerte, aki a 9. szakasz után Covid-fertőzés miatt adta fel a versenyt. Az élen álló hármas közül volt, amikor Thomas volt a leggyorsabb, máskor Almeida. Roglič mindkétszer kikapott, hol az egyiktől, hol a másiktól.

Az első időmérési pontnál Roglič négy másodperccel volt gyorsabb Almeidánál, a rózsaszín trikós Thomasnál – aki még sisakot is cserélt, nem csak bringát – viszont csak két másodperccel. Az első hegyi ellenőrző ponton Roglič már 32 másodperccel vezetett a portugál előtt, Thomasszal szembeni előnye pedig 16 másodpercre nőtt. Vagyis már csak 10 másodperc volt köztük az összetettben.

Ekkor jött a dráma: Roglič belement egy kisebb gödörbe, amitől leesett a lánca. Meg kellett állnia, a szerelő alig tudta betolni a lejtőn, amivel rengeteg időt veszített.

A láncleesés ellenére Roglič végül 42 másodpercet vert Almeidára, és megnyerte az időfutamot, de ami a lényeg, hogy 40 másodperccel ment jobb időt az utolsó meredek szakaszra nagyon elkészülő Thomasnál, amivel átvette a rózsaszín trikót tőle. Ezzel gyakorlatilag Roglič megnyerte a 2023-as Giro d'Italiát, mivel az utolsó szakasz már csak formaság, nem fog változni az összetett állása.

Eredmények:

20. szakasz, Tarvisio–Monte Lussari, 18,3 kilométer, időfutam:
1. Primož Roglič: 44:23
2. Geraint Thomas: +0:40
3. João Almeida: +0:42

Összetett:
1. Primož Roglič (szlovén, Jumbo-Visma): 82:40:36
2. Geraint Thomas (brit, Ineos-Grandiers): 14 másodperc hátrány
3. João Almeida (portugál, UAE): 1:15 hátrány

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!