Real–ManCity: a félelmek harcát egyelőre senki nem nyerte meg

„A City egy nagyszerű csapat, amelyből hiányzik a kontextus. Történelmi kontextus, mert nincsenek gyökerei, és érzelmi, mert a szurkolói nem igazán hisznek benne. A City egy évek óta jól olajozottan működő gépezet, amelyet Halaand félig állati, félig kibernetikus energiája hajt. Ijesztő. De ha már a félelemről beszélünk, semmi sem kényszerít jobban, mint a Bernabéu a maga megújult csontvázával és ép emlékezetével. City, amely már megtapasztalta ezt a mitológia és ezotéria közötti erőt, nem fog tudni nyugodtan aludni, tudván, hogy a Bernabéuban elképzelhetetlen dolgok történnek. Ez a fantasztikus irodalom már egész Európát meghódította, mert látta, hogy ott, néhány perc, megér 180-at. A varázslatnál is többről van szó, mint Modric és Kroos tudományáról, Vinicius sürgetéséről, Benzema türelméről, és ha a körülmények úgy kívánják, a túlélésről, amit Courtois képvisel. A félelmek harcát így vagy úgy, de mindig a Madrid nyeri.” A fentieket a Real Madrid korábbi legendás játékosa, későbbi sportigazgatója, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó Jorge Valdano írta a spanyol El País sportlapnál futó Végtelen játék c. rovatában.

Az utóbbi évek két legjobb csapata találkozott kedd este a Bajnokok Ligája első elődöntőjében, pont úgy, ahogy tavaly is. Az Angliát is letaroló Pep Guardiola Manchester Cityje pont azért ment Madridba, hogy végre valahára megkaparintsa az a kupát, amit a Real Madrid és Carlo Ancelotti szinte kisajátított az elmúlt időszakban. A tavalyi eszméletlen elődöntőn visszavágó hazaiaknál nem sok minden változott – Casemiro távozott, plusz a már-már igazi Guardiola-játékosnak tűnő, elképesztően multifunkcionális Eduardo Camavinga került át a középpályáról balhétvédnek az elmúlt időkben. Ugyanakkor a Manchester City akkori kezdőjének lényegében a fele kicserélődött. Az Arsenalba igazoló Gabriel Jesust Erling Haalandra cserélték, Phil Foden és Rijad Mahrez a kispadra szorult Jack Grealish remek formájának köszönhetően, John Stones és Bernardo Silva új szerepkört kapott, míg İlkay Gündoğan pedig tündöklésbe kezdett – emiatt is lett mostanában verhetetlen a Manchester City. Esetükben felmerülhet, hogy amennyiben az a feladat, hogy a szinte végtelen lehetőségeiket maximálisan kihasználva, a létező legnehezebb módon legyenek angol bajnokok és jussanak el a BL csúcsára a legnehezebb ágon, akkor – bár valószínűleg ettől eltekintettek volna – a minden tekintetben végső és ideális ellenfél Realnál nem tudnánk jobbat találni.

Nézzük mi történt az előrehozott döntőnek is beillő meccsen, ami végig egy hihetetlenül magas szintű, fordulatos, élvezetes és lüktető játékot hozott, számos mikrotaktikai finomítással és körülbelül 5-6 váltással a játékmenetben – ezek jól látszanak a játék dinamikáját ábrázoló grafikán is alább. A folytatásban négy pontban elemezzük a mérkőzés alakulását.

A City dominál, a Real egy villanástól eltekintve lövés nélkül áll és védekezik

A megszokott City-recept, miszerint labda ellen 4-4-2-es magas letámadással és aktív előrevédekezéssel, míg labdával egy 3-4-2-1-es felállásban igyekeznek a meccs minden fázisát kontrollálni, most is jól működött. Utóbbiban, tehát a 3-4-2-1-es felállásban Stones lép fel Rodi mellé, és ők ketten játsszák a „duplahatost”, míg Gündoğan társul Kevin de Bruyne mellé duplatízesnek.

Mivel a Real-edző Carlo Ancellotti legtöbbször 2 belső védővel igyekezett Haalandot fékezni, a legnagyobb gondja az volt, hogy a három középpályása létszámhátrányban volt a Cityvel szemben, amit a két szélsője visszavonásával igyekezett kompenzálni. Ennek viszont a kontrák elmaradása lett a következménye: Vinícius és Rodrygo mélyre kényszerült a csapattaktikailag szinergikusan fellépő City ellen. A harmadik kontrasprinter, Federico Valverde leginkább a Grealish miatt szélre védekező Dani Carvajal és a Haalandra figyelő két belső védő közti lyukat tömte be, ahogy a Gündogan-De Bruyne váltásoknál Toni Kroos is, aki ezért sokszor nem tudott ellentámadásokat indítani.

Ez alól hazai szempontból üdítő kivétel és semleges szemmel is gyönyörű akció volt a negyedik perc eleji négyszögelés, amikor Karim Benzema a saját tizenhatosánál pörgette a labdát Viníciusnak, hogy azt alig tíz másodperc múlva ígéretes helyzetben az ellenfélénél, bár talán egy picit maga mögé kapja vissza.

Ugyanakkor a City tervét igazolta, hogy az első 22 percben gyakorlatilag csak valami ilyesfajta földöntúli kombinációval tudtak kijönni Luka Modrićék. Példákért érdemes nézni, a 7. perc végét, amikor a City-letámadás simán kiforogta a Modrić-visszalépést, Carvajalhoz való átforgatást és becsapdázzák Valverde indulását.

A fenti támadóstratégia mellett Guardiola három biztosítékot is beiktatott a főleg Vinícius oldalán futó kontrák ellen, miszerint

• a több embert is levédekező Bernardo Silva vissza is tudott zárni,
• Walker szélességi és mélységi felfutásaival hátrajött Vinícius,
• vagy ha nem, vagy véletlenül meglógott, akkor Stones vagy Rodri biztosítottak (ilyenkor Rúben Dias maradt Benzemával, míg Manuel Akanji többször jött középre, hiszen Rodrygo is ezt tette).

A hazaiak szépen csapdázták Haalandot, és ha kellett, Rüdiger vagy Alaba sem volt rest keményen odapakolni, de néha a norvég azért így is el-el tudott szakadni, és így a másik oldalra elmozgó De Bruyne pl. ki tudott válni a blokkból, labdafelvevésre.

A másik gond ami miatt a hazaiak nem tudták irányítani a meccs menetét, az a sokat kritizált labda elleni játékuk és főleg a letámadásuk volt. Itt alapvetően a Haaland elleni kettő az egyezés megkötötte Carvajalék kezét, hiszen Silva az egyik, Grealish a másik oldalon nem engedte a madridi szélsőhátvédeket felérni a presszinghez. Így tulajdonképpen kapussal együtt egy három plusz négyes tagozódással tudtak maximum 5 madridi letámadó ellen építkezni.

Amikor a kapus Ederson és a védő Stones is csatlakoztak az első vonalhoz, akkor ott a City-nek 3 a 2 elleni előnye volt, amit tulajdonképpen bármelyik szélen a szélsővédő és a hatos (Gündoğan és Rodri) bevonásával meg tudtak tartani és kihozni a labdát. Ez azért volt lehetséges, mert Modrić és Valverde a hatosokat fogták, ám ha kiugrottak a belső védőre (ugyanez, ha Vinícius vagy Rodrygo a belső vagy szélső védő estében tett így), akkor középen maradt szabad ember. Hátul a hazaiak 5 a 4 ellen voltak, hiszen Kroos a tízes De Bruynét követte – igaz, a német passzzsenivel nem igazán van meg az a lefedettsége a madridi védelem előtti területnek –, de a Haalandra fellőtt és általa lekészített, vagy csak lecsorgó második labdákat a City szedte össze. A vendégek szintén tudatosan utaztak erre a Haaland-gravitáció által kialakuló De Bruyne-Kroos dinamikai előnyre (mint pl. az Arsenal ellen is), amiből a nyolcadik percben az első lehetőségük akadt.

Az fbref helyzetmutatóján láthatjuk, hogy ezzel főleg a 15-20. perc között indult be a City-gépezet, de a hazaiaknál már kb. a tizedik percben látszott a letámadás szervezetlensége (Modrić), voltak ki nem kényszerített labdaeladások a szélsővédőktől, ill. bátortalan döntések David Alabától, így tulajdonképpen csak a mély védekezés maradt a madridiak számára.

Az ellenfél térfelén zajló biztos labdabirtoklási fázisban Gündoğan passzjátéka (érdemes figyelni ahogy mindig az eggyel távolabbi játékost és soha nem a biztos passzt keresi), Stones belépései, De Bruyne visszamozgásai és Walker fellépései miatt főleg a hazaiak baloldalát, specifikusan az Alaba-Camavinga közti zónát támadták, mivel Modrić nem zárt annyira aktívan vissza, mint Valverde. Szintén jól működött a letámadás utáni átmeneti fázis, ahol Kroos helyét, valamint Grealishsel Carvajalt támadták. A kapus Thibaut Courtois azonban a távoli és közeli lehetőségeket, vagy éppen Haaland fejesét is magabiztosan védte. Az egyetlen, Rodrygo cselei által kialakított hazai lehetőségnél Ederson remek ütemben szedte fel a labdát Benzema elől.

Gündoğan előtt és után, avagy hazai életjelek Viníciusszal

Míg az első 25 percet Gündoğan és Stones miatt domináló (72%-os labdabirtoklás is volt), sokszor a hazai térfélen vígan adogató City irányította, a hazaiak éledezni kezdtek. A szokásos Benzema-visszalépés után Modrić és Kroos (De Bruyne sétált) is szokatlanul üresen maradtak, így ismét a jobboldalon indulhattak Carvajalék, és először kényszerült mélyre a City. Vinícius is hibára kényszerítette Stonest, Dias mentett nagyot a mumus Benzema elől.

Előjöttek a hazaiak szabad relacionalista labdatartási szokásai (mert ugye pont sémák nincsenek), Alaba jobban lépett be a támadásokba, míg a letámadás, főleg Valverdének (a fenti képen is Edersont és a szabad ember Gündoğant támadja le) és Víniciusnak köszönhetően jobb lett. Érezhetően nagyobb erőfeszítéseket kellett Stoneséknak tennie, hogy megtalálják a szabad embert, míg a Real, ha kellett, akkor szabálytalanul is közbeavatkozott, főleg a nyomást legjobban tűrő és feltűnően sokat visszamozgó Grealish és Gündoğan ellen. A statisztika is alátámasztja ezt, az egész meccset nézve 11 hazai szabálytalanságból 6 jött a 25-45. perc között. A Wyscout adatai is ezt a növekvő madridi nyomást mutatják, átlagban 5 passz után avatkoztak közbe (PPDA) ez idő tájt, míg az egész meccsen 12 volt ez a mutató.

A letámadás-intenzitás mutató picit spoilerezik is a Cityt illetően, noha a védővonaluk ekkor még ultramagas volt hatvan méteren, a harmincadik perctől látványosan visszaesnek a 6-9 engedett passz kontra közbeavatkozásról a rendkívül passzív 19-re.

A fentiek értelmében tehát talán túlzás azt mondani, hogy csak a Gündoğan elleni szabálytalanság és a játékmegszakítás adott lehetőséget a Madridnak arra, hogy Kroos (főleg) Valverde révén ki tudjon jönni a nyomás alól. Sőt a három középpályás egymáshoz való közelítése – amit pl. Modrić a horvát válogatottban is sokat csinált – kifejezetten tudatosnak és hasznosnak bizonyult, ebből jutottak pl. el Benzemához az ötösön.

És persze voltak társak is, hiszen pl. Modrić (egy megindulás, egy szöktetés, egy kiugratás) és Camavinga is magukra, illetve talán inkább egymásra találtak, annál a bizonyos Vinícius-bombagólnál.

A gól után ismét visszaállt Ancelotti, a letámadás ellen Courtois többnyire pontatlanul vágta előre a labdákat. A Citynél a belépő belsővédők és a kiváltó Silva, De Bruyne sé Gündoğan beadásai jöttek, veszély volt, de effektív lövés nem lett belőlük. A félidő végén egy Carvajal-Grealish szimpátiaversenyt láthattunk, győztest hirdetni azonban meghaladja kompetenciánkat.

Ancelotti mesterszabó igazításai

Bár a második félidő egy-két Gündoğan- és Bernardo Silva-csellel és City labdabirtoklással indult, hamar kiderült, hogy Ancelotti a szünetben megtalálta az utat a labda megtartásához néhány szép igazítással.

• Kroos már a harmincadik perces felerősödéskor is sikeresen lépett vissza, és mind a 19 előrepassza sikerült. Ehhez csatlakozott
• a balhátvéd helyére, vagy a baloldali félterületbe (ami ugye Kroos-felségterület) visszajövő Modrić, aki azért tudott néha szabadon szervezni,
• mert az eredendően középpályás Camavingát tudatosan bevitték, (mint Nachót a Liverpool ellen), így a City-letámadás ellen zavart keltettek.
• Camavinga emellett be is indulhatott a szélen és a félterületben, ami a szintén jóval támadóbb szellemben játszó Carvajaltól (aki csak 37%-ban nyerte párharcait) is elvárás volt. Camavinga mellesleg 18 megnyert párharccal zárt 24-ből, ez Bernardo Silvával holtversenyben a legtöbb volt a meccsen, ám a portugál csak 5-öt nyert.
• Ez a szabadon helyet cserélgető támadóhármas (Vinícius rengeteget jött kvázi a centerposztra) és a több variációs és gyorsabb passzkombinációk miatt nemcsak a City-presszing élét vette el, hanem a meccs kontrollját is átvette a Real.

Így a 9 perc alatt leadott 5 lövés és az ilyen szenzációs, gólt érdemlő akciók következtek:

A labda elleni játékban nem volt lényeges szerkezeti változtatás Ancelotti részéről – igaz, hogy ekkor védekeztek a legmagasabban – és a Stones fellépésével Modrić ellen kialakított 2 az 1 ellent nem tudták kivédeni: a vonalakat átütő átlós passz után Silva szépen látta meg a Kroos vak oldalát megtámadó De Bruynét, és itt bizony (egy, a BL-ben szinte mindig érkező) hatalmas Courtois-ziccervédés kellett. Ez a meccskép egyébként a 62-65. percnél is megmaradt, hiszen a City rendre át tudta hozni a labdát a nem mindig acélos madridi letámadáson, ami sokszor közepes és passzív blokká merevedett.

Ugyanekkor elképesztő oda-vissza támadások jöttek, hiszen Vinícius is nagyon elemében volt, a City még egyszer összeszedte magát a labda ellen és De Bruyne révén ismét lövéshez jutott. Igaz, az mindenképp a hazaiak érdeme, hogy az 55. perc után már csak egy City-lövés talált kaput (2 kísérletből), de pechjükre az pont a belga hihetetlenül fontos gólja lett. Itt kiemelendő az idény során azért nem a legbiztosabb pont benyomását keltő David Alaba, aki 7-ből 6 párharcot nyert (és így neki lett a legjobb százalékos eredménye), valamint Haaland ellen egy zseniális becsúszással mentett. A másik kapu előtt Stones és Grealish kézgyanús szituációi adtak okot izgalomra, de a gól előtti háromszori oda-vissza indulás is jól mutatta a meccs tétjét és kaotikusságát. A végén a City helyzetét Gündoğan hideg fejjel meghozott, De Bruyne felé tartó lekészítése oldotta meg, ő pedig egy klasszikus De Bruyne-lövéssel egyenlített.

Félelem és reszketés Madridban, csere nélkül

A gól láthatóan feldobta a vendégeket, a fáradhatatlan Haaland és az egyre inkább elfáradó gólszerző, valamint a becsúszva mentő Bernardo Silva is újult, de talán inkább az utolsó erővel védekezett az újratervezett Real-támadásépítésen ellen. A City továbbra is el tudott jutni a támadóharmadba, részben a letámadó Real-szélső ellen a Dias, Akanji párossal kialakított 2 az egy 1 elleni helyzettel, valamint Gündoğan labdacipeléseivel. Így a vendégcsapat a 75. perc környékén visszavette az irányítást pár hosszabb labdatartási szekvenciával. Az egész meccsre jellemző volt, hogy a City 57%-os labdabirtoklási fölénye 77 db egységből állt, míg a hazaiak 82-szer birtokolták a labdát, azaz egy átlagos labdás időszak 25 másodpercig tartott, míg a Realnak 17-ig.

De amikor Camavinga, Vinícius, vagy a megiramodó Valverde révén gyorsítani tudott a madridi csapat, abból rögtön veszély alakult ki, és Ederson Benzema elleni hárítása mindenképp kellett ahhoz, hogy ne változzon az eredmény. A nyolcvanadik percbe lépve a Realnál Marco Asensio és Aurélien Tchouameni is bejött, a köztes időben a City kicsit amolyan védekező labdatartással pihent.

A láthatóan fáradó vendégek (Silva szabálytalankodásai, Gündoğan és Grealish eladott labdái, mind-mind koncentrációs és vagy fáradtság okozta hibák) kapcsán a meccs után több helyen is kérdőre vonták az ismét (mint a Lipcse elleni 1-1-nél) nem cserélő Guardiolát. Azt hiszem, jelen esetben – mint oly sokszor az alapvetően olcsó, tulajdonképpen készen gyártott reakciókban utazó (közösségi) médiában – a semmibe való kapaszkodás ez, ahelyett, hogy kicsit mélyebben elgondolkodnánk a kontextuson, Guardiola tapasztalatain, vagy csak a lehetőségeken. Nem elvitatva Phil Foden, Mahrez, vagy Gündoğan érdemeit, a legjobb esetben is maximum egyikőjük jöhetett volna be. Haalandot vagy a direkt erre pihentetett gólszerző De Bruynét nem lehetett lehozni, mellesleg a 92. percben 2 az 5 ellen majdnem végigvittek egy támadást a saját térfelükről. Látván, hogy a 67%-kos támádópárharc-mutatóval messze a legjobb Grealish mennyire fontos volt, és a City jobboldalán mennyi védőmunkát bele kellett tenniük a Camavingáék miatt feljavuló Real ellen Bernardóéknak, nehéz elhinni, hogy Foden vagy Mahrez beállása segített volna.

Segített viszont a karrierje leggyengébb szezonját produkáló Ederson, aki

• 60%-os védési hatékonysággal tíz százalékkal van a ligaátlag alatt, pedig ő sose volt 67,5-ös mutató alatt;
• mínusz 5,6 a post shot xG-t tud felmutatni, azaz durván majd’ 6 góllal kapott többet a kaput eltaláló lövésekből, mint egy átlagos kapus, amivel a top 5 ligában idén bevetett 187 kapus rangsorában a 170.;
• az általában kiváló passzjátékát néha még Guardiola is kritizálta.

De a Benzema-fejes kivédése után Ederson még egy slusszpoén bravúrt mutatott be, a kilencvenedik percben Tchouameni bombájánál. A védelem pedig a Stones-Walker duóval az élen hármat blokkolt a hosszabbításban, így 1-1 maradt a vége.

Összességében talán elmondható, hogy egy rendkívül izgalmas, taktikailag is fordulatos, magas szinten lejátszott, kiváló egyéni teljesítményekkel tarkított odavágó után a Manchester City talán egy minimálisat lépett előre – a megbízhatóbb modelleknél 50-51%-ról 52-53-ra nőttek a végső győzelmi esélyeik. Míg az első 25 perc visszafogottsága után egyenrangú partnerré, sőt néha ellenfele fölé növő Real Madrid a modelleknél inkább harminc, de a mutatott játéka, és a közelmúltja miatt inkább az 50%-hoz közeli eséllyel utazik a visszavágóra.

Azaz, a sem elfogulatlansággal, sem hozzá nem értéssel nem vádolható Real Madrid-legenda és a szó abszolút értelmében futballfilozófus Jorge Valdano-mottóban idézett félelmek harca folytatódik. Kérdés, hogy a meglehetősen (trófea)gazdag, ám kontextusszegény Etihadban működik-e a madridi fantasztikus irodalom, netalántán a katalán-norvég robot sci-fi ellen.