Negyedik lett Vas Kata Blanka a Vuelta országúti kerékpáros körverseny második szakaszán

2023. május 2. – 19:45

Negyedik lett Vas Kata Blanka a Vuelta országúti kerékpáros körverseny második szakaszán
A 9. La Vuelta Femenina versenyzői balról jobbra: az új-zélandi Niamh Fisher-Black, a holland Femke Markus, a svájci Marlen Reusser, a luxemburgi Marie Schreiber, az olasz Elena Cecchini, a magyar Vas Blanka Kata, a holland Demi Vollering pózolnak a kameráknak a Vuelta női országúti kerékpáros körverseny második szakasza előtt 2023. május 2-án Orihuelában, Spanyolországban – Fotó: Dario Belingheri/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Vas Kata Blanka a negyedik helyen ért célba sprintbefutóban a spanyol Vuelta női országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, írja az MTI.

A hétfői nyitó csapatidőfutam után az Orihuelából induló 105,1 kilométeres, dombos etap várt a mezőnyre kedden. Az elit SD Worx bringás csapatához igazolt 21 éves magyar kerékpáros végig remekül helyezkedett.

A sík és kanyargós utolsó kilométerekre Vas a mezőny leggyorsabb sprinterét, Charlotte Koolt követte, aki meg is nyerte a befutót Pilar de la Horadadában, míg Vas negyedikként ért célba. 2021 után másodszor zárt Vuelta-etapot a negyedik helyen.

Az összetettben Vas a 14. pozíciót foglalja el. A magyar versenyző átigazolásáról itt olvashat, korábban pedig ebben a cikkben mutattok be Vas Kata Blankát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!