Dárdai nem ilyen visszatérésről álmodott, a Werder négyet rúgott a hazai pályán játszó Herthának

2023. április 22. – 17:27

Dárdai nem ilyen visszatérésről álmodott, a Werder négyet rúgott a hazai pályán játszó Herthának
Dárdai Pál a Werder Bremen elleni meccs kezdete előtt – Fotó: Annegret Hilse / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hazai pályán 4-2-es vereséget szenvedett a Hertha Berlin a Werder Brementől a Bundesliga 29. fordulójában. Ez volt Dárdai Pál első tétmeccse a fővárosi klubnál harmadik kinevezése, vagyis vasárnap óta.

A vendégeknél Marvin Ducksch mesterhármast lőtt, a 29 éves német támadó a 6., a 27. és az 51. percben is betalált. A brémaiak negyedik gólját Mitchell Weiser rúgta a 63. percben. A hazaiak szépítő találatait Ngankam és Lukebakio szerezte a 68., illetve a 79. percben.

A Hertha korábbi vezetőedzőjét, Sandro Schwarzot a Schalke elleni 5-2-es vereség után küldték el, és bejelentették a magyar szakembert, aki az elmúlt években már kétszer kihúzta a slamasztikából a berlinieket.

„Örülök, hogy Pál ebben a kihívásokkal teli helyzetben vállalta, hogy átveszi a Hertha irányítását. Már kétszer bizonyította, hogy képes stabilitást adni a csapatnak, képes hasonló helyzetekből kivezetni a csapatot. Meggyőződésünk, hogy ezt most is meg fogja tenni” – tette hozzá akkor Benjamin Weber sportigazgató.

Dárdai kétszer sikeres volt, de egyértelműen most lesz a legnehezebb dolga, ebben mindenki egyetért. Öt forduló van hátra a Bundesliga idei szezonjából, a csapatnak 10 pontra lenne szüksége az első osztályban maradáshoz, mert 32 ponttal már bent lehet maradni.

A hátralévő mérkőzések:

  • Bayern München (idegenben)
  • Stuttgart (otthon)
  • Köln (i)
  • Bochum (o)
  • Wolfsburg (i)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!