Csányi Sándor maradt a FIFA alelnöke
2023. április 5. – 14:17
Ismét Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke lesz a nemzetközi szövetség, azaz a FIFA alelnöke. Nem változik az UEFA, vagyis a Európai Labdarúgó Szövetség elnöke sem, a következő négy évben újra Aleksander Čeferin látja el a feladatot – döntöttek a tagszervezetek képviselői a szervezet Lisszabonban zajló szerdai tisztújító közgyűlésén.
Az MTI azt írja, hogy Čeferin a harmadik mandátumát kezdheti meg, miután ellenjelölt nélkül, egyhangúlag megválasztották. Az 55 éves szlovén sportvezető 2016 szeptembere óta vezeti az UEFA-t, 2019-ben – szintén ellenjelölt nélkül – újraválasztották. Első alkalommal az eltiltott és a tisztségről 2016 májusában lemondó Michel Platini utódjaként lett az európai szövetség első embere. Az UEFA elnökeként Čeferin automatikusan a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöke is marad egyben. Megválasztása előtt a szlovén ügyvéd úgy fogalmazott, az európai futball máris globális, és miközben élvezik ennek az előnyeit, meg is fizetik ennek az árát. Azt is mondta, hogy az UEFA égisze alá tartozó versenyeken rasszista, homofób vagy szexista zaklatásnak kitett játékosokat meg kell védeniük, a „bűnelkövetőket” pedig hatékonyabban kell megbüntetniük.
„A labdarúgás egy befogadó sportág, ami mindenki előtt nyitva áll, de sajnos néhány ember még mindig nem érti ezt a koncepciót, így át kell gondolnunk az ő megközelítésüket” – mondta Čeferin.
Csányi Sándor a FIFA-alelnökségét igen, az UEFA-alelnökségét és végrehajtó bizottsági tagságát viszont nem tarthatta meg, mert egyrészt március 20-án betöltötte 70. életévét, másrészt az új szabályok szerint nem is lehet egyszerre UEFA- és FIFA-alelnök.
A FIFA alelnöki posztjáért Csányi mellett Ari Lahti, a Finn Labdarúgó Szövetség elnöke indult, ám utóbbi a szavazás előtt közölte, visszalép a jelöltségtől. A magyar sportdiplomatát így ellenjelölt nélkül FIFA-alelnökké választották.
Csányi Sándor a 2015-ös bécsi kongresszus döntése nyomán lett az UEFA végrehajtó bizottság tagja, míg a nemzetközi szövetség tanácsába 2017 áprilisában került be. A FIFA alelnökévé először 2018 februárjában választották meg. Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint az MLSZ elnöke az európai szövetségek elnökei számára küldött bemutatkozó anyagában az értékek védelmét, illetve a legnagyobb múltra visszatekintő kontinens tapasztalatainak felhasználását ígérte kollégáinak, akiket biztosított: azon dolgozik majd, hogy a labdarúgás hátországában, alapjaiban részt vevők minél többet kapjanak vissza a sikeres üzletág bevételeiből.
Csányi Sándor egyébként 2022-ben a Forbes leggazdagabb magyarjait felsorakoztató listájának élére került, megelőzve Mészáros Lőrincet is, nemrég pedig arról számoltunk be, hogy elkezdte átcsoportosítani a vagyonát egy családi vagyonkezelőbe.