C'mon, Ronnie! – mindenkinél nagyobb biztatást kapott a snooker legnagyobb világsztárja Budapesten

2023. március 6. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva

Sok magyar snookerrajongó régi álma vált valóra a hétvégén: a ranglistát vezető és hétszeres világbajnok Ronnie O’Sullivan és a három tornagyőzelemmel az elmúlt időszak aktuális legjobbjának számító északír Mark Allen csapott össze a Covid miatt több mint három év után visszatérő OMV VI. Magyar Snooker Gálán.

A 2017-es első gálától kezdve a legnagyobb világsztárok mutatkoztak be a magyar közönségnek, számos egykori legenda, több világbajnok járt már Budapesten, legutóbb, 2019 végén pedig a világbajnoki trófeával együtt érkező Judd Trump és John Higgins játszotta újra az az évi vébédöntő párosítását. Azonban a gála elé küldött beharangozó videójában Ronnie O’Sullivan is kitért arra, tudja, hogy mennyien vártak már rá.

Ronnie O'Sullivan érkezik az asztalhoz – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Ronnie O'Sullivan érkezik az asztalhoz – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Ronnie O'Sullivan érkezik az asztalhoz – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A 47 éves angol az első versenyét még harminc évvel ezelőtt nyerte, tavaly beállította Stephen Hendry rekordját, amikor hetedszer is győzött a sheffieldi snookervébén, a legtöbb, 39 pontszerző versenyt nyerte eddig, magasan ő tartja a legtöbb százas brék rekordját, és ő lökte a leggyorsabban, mindössze 5 perc 8 másodperc alatt a maximumpontos, 147-es bréket még 1997-ben. Hullámvölgyektől sem mentes magánéletével egybefonódó profi karrierje pedig sok fiatal snookeresnek és nézőnek inspirációt jelent.

A nagy érdeklődés miatt ezúttal a szokásos szombat délutáni és esti felvonás mellé egy harmadik, vasárnap délutáni szekció is bekerült a gála műsorába, így összesen közel 4500 néző volt kíváncsi a két sztárjátékosra. A közönség pedig egészen különleges hangulatot varázsolt a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokba. „Figyeld”, „Jó az még” – kezdettől megindultak a következő lépéseket találgató suttogások és hangosabb célzások, nagy taps kísérte a nehezebb golyók megoldásait, a szép bontásokat, de értékelték a pontos pozicionálásokat is. A kihagyott lehetőségeknél aztán több százan szisszentek fel egyszerre, mielőtt csalódott moraj áramlott végig a csarnokon.

Balra Ronnie O'Sullivan, jobbra Mark Allen – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Balra Ronnie O'Sullivan, jobbra Mark Allen – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Balra Ronnie O'Sullivan, jobbra Mark Allen – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ebben a hangulatban a játékosok is láthatóan jól érezték magukat. A műsorvezetői kérdésekre az is kiderült, hogy Ronnie O’Sullivan a hétvégén a margitszigeti futópályán és a budai hegyekben is edzett, a savanyú káposztát is kipróbálta, azon pedig Allennel együtt elviccelődtek, hogy vajon belevetették-e magukat a budapesti éjszakába. Ugyan százas brékből jóval kevesebbet hoztak össze, mint néhány korábbi gála résztvevői, de mindkettőjüktől lehetett látni látványos lökéseket, pazar tereléseket, sorra tették el a hosszú piros golyókat, volt, hogy egymásra licitáltak hajszálvékony találatokban, és a biztonsági játék velejét is megvillantották.

Ronnie O’Sullivan visszatérően beszélt arról, hogy csak élvezni szeretné a játékot, a zsenije pedig többször is megmutatkozott. Viszont a második két felvonás alatt számos pillanatban fáradtabbnak tűnt, kettőjük közül ő hibázott bele többször a bréképítésekbe – a nézők viszont akkor is nagyon szerették, és mindenkinél jobban biztatták, amikor éppen magához képest kevésbé ment neki a játék, rendszeresek voltak a „C'mon, Ronnie!” bekiabálások.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az északír stabilabb volt, az egymás elleni frame-ek zömét ő nyerte meg, és lassan rendszeresítette azt a mutatványát, hogy az utolsó fekete golyót egy több falról lökött fehérrel tüntesse el az egyik alsó lyukban, amire nagy nevetés kíséretében kézzel vagy a dákójával is rásegített. Az ilyen és ehhez hasonló mókázások felett pedig természetesen a két játékvezető, Almási Gergő és Kószó Éva is jótékonyan szemet hunytak.

Rajtuk kívül is volt magyar résztvevő. A Snooker Gálák felvonásai hagyományosan egy lazább résszel indulnak, mielőtt jön az egy-egy elleni összecsapás a két topjátékos között. Ez most csak annyiban változott, hogy az elején is volt egy bemutatkozó frame Ronnie O’Sullivan és Mark Allen között, utána azonban csatlakozott hozzájuk a visszatérő szereplőnek számító Révész Bulcsú.

Ronnie O'Sullivan figyeli Révész Bulcsút az asztalnál – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Ronnie O'Sullivan figyeli Révész Bulcsút az asztalnál – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Ronnie O'Sullivan figyeli Révész Bulcsút az asztalnál – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ő az első gála idején még csak 10 éves volt, most viszont már a legjobb magyar snookeresként és U16-os vébéezüstérmesként lépett az asztalhoz. Révész most sem zavartatta magát, hogy ekkora közönség előtt kellett játszania, ő is reflektált a nézők „Gyerünk, Bulcsú!”, „Rád fogadtunk”, „Na, ki a király?” bekiabálásaira, és végig nagy biztatást kapott. Mindkét topjátékossal asztalhoz állt, és néhány lökése Ronnie O’Sullivantől és Allentől is elismerést kapott. O’Sullivan többször külön is bátorította, beszélt vele állásokról. Révész aztán a vasárnapi felvonás elején játszott egy 76-54-re eldőlt frame-et Ronnie O'Sullivannel is, ahol ugyan ismét kikapott, de szép megoldásai voltak.

Hárman próbálkozhattak meg a gála időre zajló játékrészével is. Ez ezúttal nem shootout volt – amikor meghatározott másodperc van csak egy-egy lökésre az asztalnál –, hanem a Ronnie O’Sullivan már említett leggyorsabb maximumbrékje előtt tisztelgő formátum. Minden színes golyó helyére fekete került fel, és a pirosak is alapból szétbontva álltak. A cél pedig az volt, hogy az asztalt végiglökve sikerüljön legalább ebben a könnyített formában beférni az 5 perc 8 másodperc alá.

A játékvezetők felrakják a golyókat a Ronnie O'Sullivan leggyorsabb maximumbrékjének megdöntését célzó különleges formátumhoz – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A játékvezetők felrakják a golyókat a Ronnie O'Sullivan leggyorsabb maximumbrékjének megdöntését célzó különleges formátumhoz – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Run, Forest, run” – biztatták Allent, aki valóban specialistává vált: mindhárom felvonásban sikerült a végére érnie, a második kettőnél pedig 4 perc 40 másodperccel, majd pedig 4 perc 17 másodperccel végzett. Azt viszont mindkettőnél hangsúlyozta, hogy így is nem kevés koncentrációt igényelt ez a feladat. Ebben a formátumban mindhárman eljutottak száz fölé, Ronnie O’Sullivan 120-szal, vasárnap Révész 112-vel zárt.

A valódi Ronnie O’Sullivan – Mark Allen küzdelem előtti szünetben a nézők közül sokan csodálták meg testközelből a több mint három és fél méter hosszú, a vasárnapi felvonáson mindkét játékos által aláírt asztalt, beszélgettek a golyókat rendezgető játékvezetővel, vagy éppen a sztárok pihenőszékeit próbálták ki egy fotó erejéig.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az egy-egy elleni összecsapás szombaton délután hozott igazán nagy küzdelmet, akkor Allen 4-3-ra tudott győzni, a másik két esetben viszont már 5-1 és 5-0 lett a vége. Ez nem jelentette azt, hogy ne lettek volna akkor is izgalmas frame-ek. A szombat esti elsőben például Ronnie O’Sullivan 53-as brékje után tudta 77-tel letakarítani az asztalt Allen, akit az sem zavart meg, amikor az egyik nehezebb állásnál hangos „Jaj-jaj” sóhaj hangzott fel a nézőtérről.

Az esti felvonás ötödik frame-jében Ronnie O'Sullivan egymás után oldott meg nehéz állásokat, és noha 45 pontnál megszakadt a brékje, később újból lehetőséget kapott, így 70-51-re, nagy ováció mellett megnyerte a frame-et.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„147” – hangzott fel ismét a sugallat az esti utolsó frame elején a nézőtérről, és noha ez nem jött össze, Allen egy 112-es brékkel zárt. A vasárnapi felvonásban a maximumbrékes formátumot leszámítva százas bréket nem láthattak a nézők, de a délután és ezzel az egész gála utolsó frame-jében így is bemutatót tartottak biztonsági lökésekből, a végén pedig Ronnie O'Sullivan 60-56-os hátrányból próbálhatott rá egy utolsó feketére. Az végül kimaradt, így mosolyogva ökölpacsiztak Allennel.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A gála végén színházi vastapsot idézve ünnepelte a játékosokat a közönség, a nézők pedig annak is örülhettek, hogy Ronnie az esetleges visszatérését firtató kérdésre azt mondta, hogy „abszolút, száz százalék”, hogy jön majd még újra Magyarországra.

Kedvenceink