Először versenyzett jumbósként Valter Attila, de durva hóesés miatt nem érhette el a célt

2023. február 23. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Valter Attila idei első versenyén indult a spanyolországi O Gran Caminón, ami egyben hivatalos debütálása is volt új klubjában, a Jumbo-Vismában. Bár a csapata irányított az első szakaszon, az egyre rosszabbá váló időjárás miatt végül biztonsági okokból lefújták menet közben a versenyt.

Valter hétfőn arról számolt be Facebook-oldalán, hogy élete legjobban sikerült edzőtáborát teljesítette Tenerifén, és szakmailag is sokat lépett előre. Az edzőtáborban a Tour de France-győztes Jonas Vingegaard volt a szobatársa, és a csapat mindkettejüknek komoly szerepet szánt a négyszakaszos O Gran Caminón. Az összetett győzelmet is megcélozzák.

A 188 kilométeres első szakasz is erről a szándékról árulkodott, a Jumbo-Visma kontrollált, Valterék vezették a szökevények üldözését, és lőtávolban is maradtak. A nem túl magas hegyek között folyamatosan szinteztek a bringások, de egyre rosszabbra fordultak a körülmények. Csupán két-három fok volt, de többször esett, és az eső előbb havas esőbe, majd erős havazásba torkollt.

Már elviselni sem volt egyszerű mindezt, de nagyobb gondot jelentett, hogy a látási viszonyok is nagyon leromlottak, és a lejtmenet is veszélyesnek ígérkezett ilyen körülmények között. Végül nagyjából 18 kilométerre több bringás hátracsorgott a zsűrikocsihoz, és közölték, hogy nem kockáztatják a további versenyzést.

A döntésről nem értesült azonnal mindenki, míg a boly tagjai már autókba beülve indultak a szállodáik felé – az Eurosport közvetítése Valtert is mutatta – , három szökésben lévő bringás még hajtott tovább. Ők pár kilométer után tudták meg, hogy lefújták a versenyt. Az első szakaszon így nem hirdettek eredményt, a hátralévő három etapon dől majd el az összetett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!