Szabó Nóra megdöntötte a női maratonfutás 27 éve fennálló országos rekordját

2023. február 19. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Szabó Nóra a Sevilla Maratont 2 óra 28 perc 25 másodperces idővel teljesítette, ezzel 25 másodperccel megdöntötte Földingné Nagy Judit 1996-ban futott 2:28:50-es országos rekordját.

Szabó története nem mindennapi, antisportolóként 2011-ben kezdett el kocogni, komolyabb célok nélkül, majd később beszippantotta a versenysport. Sokáig még így sem volt nagyon rendszerezett edzésprogramja, csak 2018 márciusa óta követ edzésterveket.

2017-ben még 2 óra 50 perc alatt futotta le a maratont, de 2021-ben már 2:35-öt tudott. Azóta egyre közelebb került a 2 óra 30 perchez, 2021 őszén 2:31:08-as egyéni csúcsot futott, amelyet 2022 őszén Amszterdamban 2:30:31-re faragott. Várható volt tőle, hogy az országos csúcsot is veszélyezteti, és most ez Sevillában jó irambeosztással össze is jött neki. A táv első felét 1:13:44-re futotta, és a második félmaratonján is csak minimálisan lassult.

Szabóról egy dokumentumfilm is készült, amelyről itt írtunk, és akkor a Telexnek arról is beszélt, hogy a jó eredményei ellenére még nem tartja magát profinak.

„Nehéz felvenni a versenyt a kenyaiakkal és etiópokkal, és nem is nevezhetem magam profinak, hiszen nem ebből élek. Nekem rendes civil munkám van, és ez nagyon jól megfér a futással. Mindent saját költségből fizetek. Nincs menedzserem sem, magam szoktam levelezni a versenyszervezőkkel is, hogy az eredményeim alapján tudnak-e fogadni a versenyeikre.”

A Sevilla Maratonon Csere Gáspár is a magyar rekordot vette célba, de túl erősnek bizonyult a kezdése, 30 kilométer után már nem volt reális esélye 2:12-et futni, végül 2:18:52-vel zárt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!