Kézi-vb: segítettek a svédek, Magyarország a nyolc között folytathatja

2023. január 22. – 22:00

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar válogatott magabiztosan nyerte meg a középdöntőben az utolsó meccsét, Bodó Richárd vezérletével 42–30-ra múlta felül a Zöld-foki-szigetek csapatát. Ennyi azonban kevés volt, hogy bejusson a világbajnokságon a legjobb nyolc közé, kellett még a már biztosan csoportelső, ennek megfelelően a kulcsembereiket pihentető svédek győzelme is a portugálok ellen az esti meccsen.

Ugyan az első gólt a házigazda svédek szerezték, a portugálok gyorsan fordítottak, 6–4-re is elléptek. A svédek 8–8-nál egyenlítettek ki, a portugál időkérés rendezte a sorokat, és 12–10-re megléptek. A félidő végére 14–13-as portugál vezetés állt az eredményjelzőn.

A sok hibával és olykor dekoncentráltan játszó svédek 17-nél vették át ismét a vezetést, a 42. percben Bergendahl és Johansson – először a meccsen – háromra növelte az előnyüket, majd Pellas végigrohant a pályán, és 22–18-ra módosította az állást.

A portugálok kockáztattak, levitték a kapusukat, a 7-6-os játék azonban sokáig nem hozta meg az áttörést. Az 52. percben aztán visszajöttek kettőre a portugálok (26–24), majd az utolsó öt percre már úgy fordultak rá a csapatok, hogy csak eggyel vezettek (27–26) a svédek. Az időkérés használt, összekapták magukat, és könyörtelenül büntették a portugálok labdaeladásait. A végeredmény: 32–30.

Magyarország tehát a második helyen végzett, és a negyeddöntőben Dánia vagy Egyiptom lesz az ellenfele szerdán, ez majd hétfőn derül ki, amikor a két csapat egymással találkozik. A nyolc közé jutás egyúttal olimpiai selejtezőt is ért, mert a 2024-es rendező franciák is biztosították a helyüket a negyeddöntőben. Az olimpiai selejtezőt majd 2024 tavaszán rendezik, az ellenfeleink a mostani végső helyezéstől függenek.

A magyar válogatott hatgólos hátrányból verte meg Izlandot a múlt szombaton, az a győzelem nagyon fontos volt, mert az egymás elleni eredmény nekünk kedvezett.

„Ezzel eldőlt, hogy nem az utolsó válogatott mérkőzésem volt a mai”

– nyilatkozta a csapatkapitány, Mikler Roland vasárnap este az M4 Sporton.

„Köszönöm a csapatnak és köszönöm a svédeknek, hogy ekkorát mentek ma. Megyünk tovább és megyünk afelé, amit el szeretnénk érni. Mit veszíthetünk?! Nekimegyünk annak, aki jön, és az utolsó leheletünkig mindent kiadunk magunkból. Hogy ez mire lesz elég, majd kiderül. Remélem, sok mindenre!” – mondta Mikler.

„Amiért jöttünk, azt megcsináltuk, és a svédek is besegítettek nekünk. Innentől új célokat kell megfogalmaznunk, de örömjáték következik számukra” – ezek már Bánhidi Bence szavai voltak.

A középdöntő végeredménye: 1. Svédország 10 pont, 2. Magyarország 6, 3. Izland 6, Portugália 5, 5. Brazília 3, 6. Zöld-foki-szigetek 0.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!