Kézi-vb: Magyarország hozta a kötelezőt, a svédeken múlik az olimpiai esély

2023. január 22. – 16:57

Kézi-vb: Magyarország hozta a kötelezőt, a svédeken múlik az olimpiai esély
Bodó Richárd átlövései tökéletesen sikerültek az elején, összesen 7 gólig jutott – Fotó: Kovács Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan nyerte meg az utolsó mérkőzését a középdöntőben, 42–30-ra verte a Zöld-foki-szigeteket. Hogy ez mire lesz elég, az majd este 10 óra tájban derül ki, amikor véget ér a svéd–portugál találkozó. Ha ezen nyernek a svédek, a magyarok a szerdai negyeddöntőben folytathatják.

A középdöntő utolsó fordulójában a magyar válogatott lépett pályára először, a meccset a mieink kezdték. Hanusz Egon irányított, Ancsin Gábor és Bodó Richárd volt a két átlövő, Bánhidi Bence beállóban helyezkedett el, Pedro és Bóka volt a két szélső. Hanusz helyett védekezésben Sipos Adrián érkezett, a kapuban pedig Mikler Roland, ezúttal is kötéssel a kezén.

Az első öt perc végére úgy lett 5–2, hogy Bodó hatalmas bombái mellett Hanusz is gólokkal és gólpasszal jelentkezett. Tíz perc után 8–5-re módosult az állás, nem volt nagy tempó, Miklernek is voltak védései. Az első negyedóra végén időt kért a zöld-fokiak kapitánya, mert már 11–5 volt a magyar előny.

A 19. percben Pedro a háta mögötti lövéssel fejezett be egy támadást, ezzel a bravúros találattal lett 14–7. A félidő végére megmaradt ez a hétgólos különbség, 22–15-öt mutatott az eredményjelző. Ebben a periódusban Rosta Miklós villogott, de Ilics is pontos átlövéssel jelentkezett.

A fordulás után sem kellett aggódni a magyarok játékáért, a 40. percre 28–22 volt ide, ebben a tíz percben Bóka vette a vállára a csapatot, a kapuba becserélt Székely Márton is bravúrral mutatkozott be.

A 47. percben először vezetett nyolc góllal a magyar válogatott, akkor Bánhidi értékesítette Bodó passzát. A 35. magyar gólt Sipos Adrián szerezte, ezen a vb-n először volt eredményes. A 42–30-as győzelem Bóka Bendegúz szemfüles labdaszerzése után alakult ki.

A magyar csapat: Mikler – Bóka 7, Bodó 7, Hanusz 6, Bánhidi 5, Ancsin 4, Pedro 3, cserék: Sipos 1, Rosta 7, Ilics 1, Szita 1, Székely, Bujdosó

A magyar válogatott ezzel hat ponttal fejezte be a középdöntőt, de hogy ez mire lesz elég, az majd 22 óra táján derül ki, mert akkor ér véget a Svédország–Portugália találkozó. Ha a nagy favorit, de a legjobbjait várhatóan pihentető svédek nyernek, akkor a magyaroké a második hely, és szerdán a negyeddöntőben lesz érdekelt Chema Rodríguez válogatottja. Ha a portugálok legalább egy pontot szereznek, akkor a magyar csapat kiesik. Ennek a csoportnak a második helyezettjére egyébként Dánia vagy Egyiptom vár a nyolc között, ezt a meccset már Stockholmban rendezik, ahogy a döntőt is.

  • A csoport jelenlegi állása: 1. Svédország 8 pont, 2. Magyarország 6 pont, 3. Portugália 5, 4. Izland 4, 5. Brazília 3, 6. Zöld-foki-szigetek 0.
  • A hátralévő meccsek: Izland–Brazília (18:00), Svédország–Portugália (20:30)

„A munkát elvégeztük, megtettük, amit kellett. Mostantól szurkolunk a svédeknek. Nyilván jobb lenne, ha a saját kezünkben lenne a sorsunk, de így alakult, most kell majd egy kis szerencse a továbbjutáshoz. Remélem, még picit maradhatunk, noha így is büszke vagyok a fiúkra” – értékelt Chema Rodríguez az M4-nek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!