Djoković: A kitoloncolásom segített nagyszerű eredményeket elérni

2023. január 14. – 15:53

Djoković: A kitoloncolásom segített nagyszerű eredményeket elérni
Djoković az Australian Openen – Fotó: William West / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Ausztráliából történt tavalyi kitoloncolásom óta nagyszerű eredményeket értem el”

– mondta Novak Djoković a 2023-as Australian Open előtt tartott szombati sajtótájékoztatón a CNN tudósítása szerint.

Djoković mindössze két tornán játszott 2022 első négy hónapjában, mert úgy döntött, hogy nem oltatja be magát koronavírus ellen, és emiatt nem engedték egyes országokban versenyezni. Ez a kényszerszabadság azonban elmondása szerint lehetővé tette számára, hogy több időt tölthessen edzéssel.

„A magas szintű profi teniszezőként nincs sok időnk hosszabb edzési blokkra”, mondta Djoković újságíróknak. A hosszú szezonban néhány hét jut rá itt-ott, tette hozzá. Közölte továbbá:

„Az, hogy a tavaly több hónapig nem játszottam, lehetővé tette, hogy igazán összejöjjek a csapatommal, és dolgozhassak a testemen, az ütéseimen, ami később segített abban, hogy nagyszerű eredményeket érjek el.”

2022 második felében aztán Djoković megnyerte sorozatban negyedik wimbledoni bajnoki címét, valamint hatodik ATP-döntőjét, és 2023-at hasonló szellemben kezdte az adelaidei nemzetközi győzelemmel.

A szerb teniszező célja, hogy megnyerje a 10. Australian Open címet Melbourne-ben, és beállítsa a férfi Grand Slam-bajnoki rekordot. Djoković január 17-én a nem kiemelt spanyol Roberto Carballes Baena ellen kezdi meg az Australian Open versenysorozatot.

Alig egy éve Novak Djokovićot kiutasították Ausztráliából a hatóságok, mert nem volt koronavírus elleni oltása, és bár ez a státusza nem változott, tavaly év végén minden különösebb gond és feltűnés nélkül beutazott a teniszező az országba.

A tavalyi versenyszezon elején Djoković botránya tartotta lázban a rajongókat. A szerb teniszező az akkor még szigorú Covid-politikát folytató Ausztráliába próbált meg belépni, hogy játszhasson az év első Grand Slamén, az Australian Openen.

A játékos nem rendelkezett előírt Covid-oltásokkal, és ugyan orvosi mentességről kiállítottak neki egy igazolást, az ahhoz szükséges vízumot már nem igényelte meg. Djoković ugyan landolt Ausztráliában, de az idegenrendészeti eljárás idejére egy menekültszállón helyezték el. Mellette és ellene is tartottak demonstrációkat a kéthetes eljárás ideje alatt.

A teniszező többször is fellebbezett, de végül szappanoperát idéző fordulatok és politikusi játszmák után kitoloncolták az országból. Sőt az eredeti büntetés szerint három évre ki is tiltották Ausztráliából. Novemberben aztán ezt a döntést felülbírálta a kormány, így elvi akadálya nem volt annak, hogy Djoković visszatérjen az Australian Openre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!