Szalai Ádámot a Basel U21-es csapatához száműzték

2023. január 3. – 16:56

Másolás

Vágólapra másolva

Kikerült az FC Basel keretéből Szalai Ádám; a magyar labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitánya négy másik társával együtt a bázeliek U21-es keretével készül együtt

írja a Nemzeti Sport a Basler Zeitung értesüléseire hivatkozva. Alexander Frei, a svájci első osztályú klub vezetőedzője minden olyan játékosát átirányította a tartalékcsapathoz, aki már nem szerepel az idény második felére vonatkozó terveiben.

Az ősz során a svájci klub októberben egyszer már az edzésekről is kitette a 36 éves csatárt, de a játékos és ügynöke szerződésszegés miatt bíróságra vitte az ügyet, mely novemberben neki adott igazat. Szalai így újra részt vehetett az első csapat edzésein, de persze Frei továbbra sem szerepeltette az FC Basel találkozóin.

A válogatottságról nemrég lemondó csatár (a Telex róla szóló portréját itt olvashatják) februárban igazolt a Baselba, de Alexander Frei júliusi érkezésével egyre jobban kiszorult a csapatból. Ebben a szezonban alig öt meccsen játszott, előbb kispados lett, október 1. óta pedig már a keretben sem szerepel. Szalainak a jelenlegi idény végéig szól a szerződése a svájci csapattal, de jelenlegi helyzetét elnézve elképzelhető, hogy hamarabb távozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!