A vezéregyéniség, akit külföldön jobban becsültek, mint itthon

2022. szeptember 27. – 20:06

A vezéregyéniség, akit külföldön jobban becsültek, mint itthon
Már a szurkolók közt Szalai Ádám, akit a beszédei miatt is nagyon szerettek – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Szalai Ádám 86 válogatottság után hétfő este az olaszok elleni meccs után befejezte karrierjét a válogatottban. A németek elleni sarkazásos gólja után az olaszok ellen is volt nagy helyzete, de akkor már nem tudott betalálni. Így is egy olyan korszakos játékos távozik, aki a Puskás Aréna első magyar gólját lőtte, és aki nemcsak a magyar válogatottra, hanem az egész magyar focira is jelentős hatást gyakorolt. Biztosan volt nála pengébb futballista, de hitelesebbet nehéz találni. A bejelentést nem így tervezte, de nem hirtelen jött az elhatározása.

Ákombákomból Bundesliga-csatár

Szalai Ádám Kispesten kezdett el futballozni, 11 évesen már írt róla a Nemzeti Sport, egy korosztályos torna gólkirálya volt. A korosztályos csapatokban is sok gólt rúgott, ekkor keltette fel az újpesti Kozma István figyelmét, aki szorgalmazta 2002-ben, hogy Újpestre igazoljon. Egy év múlva novemberben már az volt a hír róla, hogy a Stuttgart elvitte. Az újpesti utánpótlásban sem látta benne mindenki a tehetséget, az egyik éles szemű vezető ákombákomnak nevezte, majd amikor megkérdezte Véber Györgytől, kit adtak el a németeknek, ő csak annyit felelt, az ákombákomot.

A Stuttgartban akkor Szabics Imre volt az egyik sztár, mert a Manchester Unitedet a góljával és a gólpasszával verték meg a Bajnokok Ligájában. Az, hogy a németek megfigyelőhálózatán fennakadt, még nem jelentett semmit, elég, ha csak azt mondjuk, nemsokára Varga Bencét is kiszúrták, leigazolták, de ő nemhogy a német, még a magyar élvonalban sem töltött be meghatározó szerepet.

Szalai 2007-ben került a Real Madrid tartalékcsapatához, egyszer benevezték a BL-keretbe, de elsősorban a harmadosztályban játszott és erősödött. Még innen hívta meg a magyar válogatottba az akkori szövetségi kapitány, Erwin Koeman. Utódja, Egervári Sándor angolok elleni bemutatkozó meccsén még nem játszott, a következő találkozón már igen. 2010. januárban a Mainznak adta kölcsön a Real, ami egy fontos átigazolás volt, mert a Bundesligában találkozott azzal a Thomas Tuchellel, aki később BL-győzelemig jutott. Tőle releváns taktikai tanácsokat hallhatott, és ő készítette fel a bajnokikra, itthon egy egészen más felkészítést kapott Egervári Sándortól.

Szalai Ádám a Mainz játékosa ünnepel a győztes gól után a Bundesligában játszott Wolfsburg–Mainz-mérkőzésen, 2010. augusztus 28-án – Fotó: John Macdougall / AFP
Szalai Ádám a Mainz játékosa ünnepel a győztes gól után a Bundesligában játszott Wolfsburg–Mainz-mérkőzésen, 2010. augusztus 28-án – Fotó: John Macdougall / AFP

Szalai a Mainzcal szárnyalt, klub- és bajnoki rekordot állítottak fel 2010-ben, miután 7 győztes meccsel kezdték a szezont. A későbbi világbajnok André Schürrle volt mellette a csatársorban. Egy súlyos sérülés (2011. január) után gyorsan visszaszerezte gólerős formáját. Amikor meglátogattam egy meccsük után 2012-ben, azt kérte, inkább ne írjak róla semmit. Akkor nem értettem. Ő már legszívesebben akkor csitította volna azt a híráradatot, ami körülveszi, mert tudta, jönnek majd nehezebb időszakok, ami be is következett nem is egyszer. A Bundesligában összesen 276 meccsen 54-szer volt eredményes, a Hoffenheim ellen volt egy mesterhármasa is, amikor 3–0-ra nyert a Mainz.

A szókimondó beszéd

A válogatott simán kikapott 2013. szeptemberben Bukarestben (0–3), majd Amszterdamban kapott egy nyolcast, Szalai pedig szót kért. A hollandiai súlyos vereségnél nem volt a csapatban, előtte összezördült a kapitánnyal. A legenda úgy szól, amikor őszintén elmondta Egervárinak, hogy vannak kifogásai a taktikával, a szövetségi kapitány az edzésről bezavarta az öltözőbe. A beszédéről egyeztetett az hazai szövetség, az MLSZ elnökével is; Csányi Sándor elnök nem bánta, hadd mondja el, ami éveken át a szívét nyomta. Amik ebből elsőre megragadtak: hülyítjük a népet, nincs miből építkezni, nincs hozzáértő szakember, átverés minden, semmi változás nem történik. Rosszul van attól, amikor hallja, elkerülhető gólokat kaptunk, topligás játékosok és topligás edző nélkül nem reális az álmodozás.

Böde Dániel, Szalai Ádám, Guzmics Richárd és Hajnal Tamás a harmadik román gól után a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek D csoportjában vívott Románia–Magyarország-találkozón a bukaresti Nemzeti Stadionban, 2013. szeptember 6-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Böde Dániel, Szalai Ádám, Guzmics Richárd és Hajnal Tamás a harmadik román gól után a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek D csoportjában vívott Románia–Magyarország-találkozón a bukaresti Nemzeti Stadionban, 2013. szeptember 6-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI

A mondandójának sokkal mélyebb értelme volt már akkor is, de a magyar edzői szakma akkor példásan összezárt. Csak néhány gondolat, amit 25 évesen el mert mondani, miközben mások hallgattak:

  • Egy olyan edzőre van szükség, aki össze tudja gyúrni a nem topligákban játszó játékosokat.
  • Ne egy-egy mérkőzésről beszéljünk, folyamatokról, 10 vagy 20 évről.
  • Ne az legyen, hogy időt kérünk, és azzal besöprünk mindent a szőnyeg alá.
  • A mai foci már nem arról szól, hogy rúgod meg a labdát, hanem fizikálisan és mentálisan a topon kell lenni. Ő mentális trénerhez fordult, hogy megugorja ezt a szintet.
  • Mainzban kőkeményen beleverte a fejükbe az edző, a már említett Tuchel, hogy mi a taktika, mi a teendő a labda elleni védekezéskor, és mi a teendő a labdaszerzés után. Közepes szintű játékosok voltak a német klubban, de megfelelő szakmai tudású edzővel előreléptek. A fejükbe verte azt is, hogy épül fel a csapatszerkezet.

Az MLSZ az amszterdami vereség után váltott, Bölöni László volt ugyan az elnök kiszemeltje, végül Pintér Attilát nevezték ki. Szalai akkori csapata, a Schalke épp a Reallal játszott a BL-ben 2014-ben, ezen a napon hirdette ki a keretét az új kapitány. Kimaradt. A meccs után a gelsenkircheni stadionban rákérdeztem, mit gondol erről. „Beszéltünk kétszer is, ez lett az eredmény” – ez volt a válasza, és érezni lehetett rajta a fájdalmat, ahogy azt is, hogy tudja, ő Pintérnél nem lesz a válogatott tagja, noha gyerekkori álma volt, hogy a magyar válogatott mezében játszhat.

Pintér gyors bukása után Dárdai Pál első dolga volt, hogy visszahívja a válogatottba 2014. októberben. Szalai nem mondott azonnal igent, mert tudta, hogy itthon céltábla lesz. Végül visszatért, és arról, hogy Dárdai és Egervári alatt mennyire máshogy nézett ki az öltöző, milyen volt a felkészülés, mindent elárult a Még 50 perc című dokumentumfilm.

A 2016-os Eb előtt Szalai azt kérte a Hoffenheim vezetőitől, hadd menjen egy fél évre kölcsönbe Hannoverbe, mert szeretne játszani az Európa-bajnokságon, erre pedig másként nincs lehetősége, csak úgy, ha játékba lendül, mert a Hoffenheimnél akkor nem számoltak vele. A hazai szurkolói szavazások megosztottak voltak, előfordult, hogy inkább itthon hagyták volna, sok kritika érte a játékát, a Dárdait követő Bernd Storck azonban kitartott mellette, mert pontosan tudta, mekkora segítség neki Szalai mentalitása és hozzáállása. Sorsszerű volt, hogy ezek után 44 év után ő legyen eredményes Eb-n a magyarok közül, az osztrákoknak ő lőtte az első gólt. „Filmszakadás” – ennyit mondott a találata után, amikor a szurkolókhoz rohant ünnepelni.

Az osztrákok elleni pöckölés – Fotó: Georges Gobet / AFP
Az osztrákok elleni pöckölés – Fotó: Georges Gobet / AFP

A 2016-os Európa-bajnokságon a portugálok elleni meccsben volt benne a játékának az esszenciája. Akkor nem rúgott gólt, de az első magyar találat előtt ő szerelt a saját térfelén, abból indult a támadás, Lovrencsics Gergő beadása után előle mentettek szögletre, amiből Gera Zoltán csodás gólt lőtt. A második gól előtt ő indította el a letámadást, a portugálok rosszul passzoltak, Bese Barnabás Szalainak adta a labdát, aki két védő között szabadrúgást harcolt ki, amit Dzsudzsák Balázs berúgott. A harmadik gól előtt a kapus, Király Gábor felívelését tartotta meg, bedobásra szerelték. A bedobás után újra hozzá került a labda, Ricardo Carvalho akasztotta. Dzsudzsák állt a labda mögé, és abból jött a harmadik magyar gól.

Röviden: letámadás, hosszú labdák megtartása, védekezés a saját térfélen, párharcok az ellenfél térfelén, sok szabadrúgás kiharcolása, és egy távoli lövést is eleresztett, amit a léc alól szedett ki a kapus.

Még egy nagy hatású beszéd

A 2020-as Eb-pótselejtező előtt, amikor Izland volt az ellenfél, Szalai olyan beszédet tartott, ami alapjaiban mutatta meg, mit jelent ő a csapaton belül. Dzsudzsák is mondott egy beszédet 2016-ban, de Szalaiét sokkal inkább lehet ajánlani sokszoros meghallgatásra fiatal futballistáknak:

Eddig a meccsig úgy jutottunk el, hogy hiába verte a vb-ezüstérmes horvátokat a válogatott, és hiába győzte le hazai pályán Walest is, a visszavágó 0–2-es kudarca pótselejtezőre kényszerítette a csapatot. Ezután Marco Rossi váltott, és a 3-5-2-es formációval új fejlődési pályát adott a csapatnak. A cserepadról beszálló Nego Loic és Szoboszlai Dominik megfordította a meccset, és jöhetett a két hazai meccs az Eb-n. A portugálok ellen sima vereség, a franciák ellen le kellett cserélni fejsérülése miatt, de vállalta a németek elleni müncheni összecsapást négy nappal később. Szintén sorsszerű, hogy egy csodás fejessel ő szerzett vezetést, ő lett a meccs embere, bár a 84. percben Leon Goretzka kiegyenlített, ezzel a továbbjutás elúszott.

„Szalai az edző meghosszabbított keze a pályán. Az egész játékot képes moderálni. Mikor menjünk előre, mikor megyünk hátra. Olyan a szerepe, mint Thomas Müllernek a Bayern Münchennél. Védekezésben és támadásban is lehet rá számítani. Egyedülálló, ahogy a csapatért dolgozik. Keresi a párharcokat, szabadrúgásokat provokál ki, ezért a társai keresik a labdával”

– ezt az értékelést Dárdai Pál adta róla az egyik német tévének a múlt héten.

A koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország–Magyarország-mérkőzésen a müncheni Allianz Arénában – Fotó: Huszti István / Telex
A koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország–Magyarország-mérkőzésen a müncheni Allianz Arénában – Fotó: Huszti István / Telex

Külföldön jobban becsülték

Marco Rossi a németek elleni káprázatos gólja után mondta, hogy külföldön Szalait sokkal jobban elismerték, mint itthon. Itthon azt a játékost keresték, aki megállítja a fülén a labdát, olyan kvalitásai vannak, mint Messinek, de az ilyen klasszis csak nem akart kikerülni a rendszerből. Eközben elsikkadt az, hogy Szalai mit tesz a csapatáért, mit jelent az, ha egy szögletnél hátramegy védekezni, és ő ugrik fel az ellenfél legveszélyesebb csatárával.

A közvetlensége miatt imádták, az olaszok elleni meccs után egy belvárosi kocsmába ment, ahogy a norvégok elleni 2015-ös meccs után is, hogy ott is megköszönje a szurkolóknak a buzdítást.

Ha volt is ajánlata a török vagy az arab térségből, nem váltott, mert észlelte, hogy egy olyan szerződéssel csak felgyorsítja a pályafutása befejezését. Télen a svájci Baselhez szerződött, ha nem is játszik sokat, egy sarkazós gólt a Konferencia-ligában is elért a Crusaders ellen.

Szalainak 2021 karácsonyán volt egy műtétje, augusztusban megszületett a lánya, decemberben már 35 éves lesz, kifelé megy a futballból. Évekkel ezelőtt vásárolt itthon egy fémmegmunkálással foglalkozó gyárat, amit nyereségesen üzemeltet. Beszél három nyelvet, az MLSZ pro licences edzőképzésére jár, sőt hétfőn már vizsgázik, és csak remélni tudjuk, hogy a profi futballban megszerzett majd két évtizedes tudását Magyarországon kamatoztatja, és nem külföldön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!